Kellene már értékelnem is valamit, ugye. Az olvasók várják... mit várják?... követelik tőlem a legalább heti egy orbánságot. Most azonban mégsem a Vérfarkas a legérdekesebb a történetben. Lássuk, mi az egésznek a tanulsága?
A Jobbik 15%-ot ért el. Mi következik ebből? Az egyik az, hogy nem csak a közvélemény-kutatók, hanem általában a zemberek, jobb-és baloldal egyaránt alábecsülte a Jobbik vonzóerejét. Ez van. Mindenki gondolkodhat egy kicsit.
Elsősorban arról van szó, hogy fölösleges a 15%-os EP-választási győzelem után azonnal "csomagolásról", "sárgacsillagról", fasizmusról és hasonlókról nyekeregni. Főleg a libik körében. Kérem, ez egy betegség. Fejezzük be, jó? Sem a libik, sem a Jobbik más ellenfelei nem lesznek képesek vitába szállni velük, ill. felvenni velük a politikai küzdelmet, ha a legelején jól lenácizzák őket. A Jobbik egy balos-nacionalista párt (lásd KKTT értékelését a Reakción), ennek megfelelően kell értelmezni magát a jelenséget.
Aztán: ez hatalmas eredmény, tagadhatatlanul, de ebből még se pro se kontra nem következik semmi komolyabb. Ráadásul a Jobbik előnye könnyedén elolvadhat egy országgyűlésin, illetve addig. A Jobbik egy elégedetlenséget többé-kevésbé artikuláltan kifejező szócső, és most épp viráhozhat (ezért a virágzásért pedig - akárhogy is mentegetőznek egyesek, illetve kenegetik a szart másokra - a balliberális kormányzat, és az őt támogató értelmiség a felelős, senki más), de amint születnek jól megfogalmazott, kemény, de alátámasztott válaszok máshonnan, a radikális hevület is alábbhagy. Így a Jobbik támogatottsága meglehetősen ingatag.
Továbbá: a Jobbik esetleges még nagyobb megerősödése tényleg probléma, de baromira nem azért mert "fasiszták" (újra: tessék eztet elfelejteni végre). Hanem azért, mert egy bizonyos érzelmi hullám sikeres meglovagolói kerülhetnek döntési helyzet közelébe (mégcsak nem is kizárólagosan), akik mögött sem koponyák nincsenek, soraik között pedig nincsenek olyanok, akik rendelkeznek a politikai gyakorlat fortyélyaival. Így csak a katasztrófa marad lehetőség gyanánt. A "Magyarország a magyaroké" szlogennel lehet persze választásokat nyerni (btw. aki szerint a szlogen alkotmányellenes, azt egyrészt valaki somja nyakon péklapáttal, másrészt köszönjék meg neki, hogy ennyit kapott a Jobbik), de kormányozni nem lehet. A szlogenekkel való kormányzás gyakorlatának bulását láthattuk a Pojáca esetében. Ez tehát a Jobbik valódi, pillanatnyilag kicsiny veszélye: a dilettantizmus. A többi elég komolyan ízlés kérdése. Én egy EP-képviselőtől nem szeretnék "metélt farkincákról" olvasni. Konzervatívértelemben gusztustalan.
Röviden: a Jobbik potenciális veszélye az, hogy egy tökéletesen hozzá nem értő, politikailag tapasztalatlan bagázs módosíthat bizonyos irányokon. Ez a veszély azonban túl vagyon ragozva, pro-és kontra.
Ugyanekkora epic fail viszont Orbán Viktor azon üzenete, hogy nekik márpedig ezzel nem kell foglalkozniuk. EEE. Wrong. Kell nekik. A Jobbik ekkora előnye ugyanis azt bizonyítja, hogy a jelenlegi politikai erők képtelenek voltak valós problémákra értelmesen és határozottan reagálni (leggusztustalanabb persze újfent a ballib értelmiség volt, akik reflexből lenáciztak mindenkit, aki felhozta a témát) - mostantól viszont a problémákkal való komolyabb foglalkozás bizony a Jobbik eredményéből fakad, illetve azt is bele köll számítani.
Különben önmagában nem baj, hogy van egy radikális pártunk. Na und. Nekem pl. nem kell osztozkodnom újpogány, szívcsakra-hívő klinikai esetekkel, legyen az más reszortja. További előny, hogy talán a kedves jobboldal is összekaparja végre magát - sok tekintetben. Nem fog nekik ártani.
Aztán itt van még a szadi kiesése. Részletezzem? Minek?
Igen, ünnepeltem. Nagyon.
Rövidre zárva.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
19 megjegyzés:
ad1: figyelmesen kell olvasni a statisztikákat, szó sincs itt 5-7%-os jobbiknál többről
ad2: a szocik éles helyzetben (ogy-választás) nem szavaznak át ennyien (cca. 100-150e fő) és jóval többen mennek el a mostaninál
ad3: tartsuk szárazon a puskaport :)
cikoria:
Right. OGY-szinten ez 5-7%, én is ennyit számoltam kb. :)
agreed bár persze hozzátenném azért a Fidox is tett bőven azért, hogy legyen a Jobbik. Most nem a Gréczy féle vérszoci Vérfarkas-Vona olvasatra értem hanem 100%, hogy sokan elhitték és kiábrándultak a kormánybuktató showból és választásokból ami évek óta megy ;[
egyébként ezek után
http://www.nezopontintezet.hu/olvass_kozvelemeny.php?cid=130
muszáj lesz egy instant Jobbikos kormányt összállítani:
Miniszterelnök: Morvai Krisztina
Minelnökhelyettes és Hadügy: Vona Gábor
Pénzügyér: Bogár László (ÁÁÁÁÁ)
Belügyér: Szegedi Csanád
Külügyér: nincs
több sajna most nem jut eszembe ;]
d.,
külügyér: Vlagyimir Putyin. Ne bonyolítsuk a dolgokat, no!
Nézőpontyot láttam amúgy.
De abban igaza van, hogy sáros a Fidesz is. A gyávasága ütött most vissza :(
Amúgy ez a jobbikos kormány amit most fölvázolt, mit csinálna? Kikiáltana valami völgyi fejedelemséget, aminek egy csúszli lenne a zászlaján? És Bogárlaca esténként varázsolna valamit a tábortűznél?
Nem vagyok benne biztos, hogy a jobbiknak kell külügyér. Ahhoz előbb el kéne ismerni, hogy nagymagyarország nem az atlantitól a csendes óceánig tart :)
G: bele sem merek gondolni. A Pojácánál nehéz lenne jobban földhöz vágni az országot, de pár hét után pillanatok alatt komoly anarchia lenne.
gugliztam még egy friss Bogár interjút is, ő ezt tenné:
1./Azonnali hatállyal felfüggeszti a kamat és profit transzfert, és azonnal tárgyalásokat kezd - mert ez adhatja az egyetlen reményt a magyar társadalomnak, hogy talán nem semmisül meg – a világpusztító erők képviselőivel.
2./Ezzel párhuzamosan, azonnal felállítja a nemzeti vizsgálóbizottságot, amelynek az a feladata, hogy 32 évre visszamenőleg Fekete Jánostól, Nyers Rezsőtől kezdődve, személyeken, intézményeken, melyeknek bármilyen szerepe lehetett ezekben a folyamatokban, a rendszerváltás 20 éves tevékenységéig számon kéri a tevékenységüket, és felelőségre vonja a vétkeseket. Belső és külső teljes nyilvánosság elé tárja a valós állapotokat.
többi horror itt: http://www.fusz.hu/index.php?op=full&q=8039
d.,
Ez a bogár hülyébb, mint hittem :( És miről tárgyal velük? Hogy hogyan rombolták szét a westernmodernizációval az ontoszociális alapot?:(( És mi lesz a következménye? Az IMF ad Lacának egy bohócsapit?
Igen, most kellemesen lehet rugózni a Jobbik-jelenségen, szó se róla. Hálás vagy hálátlan feladat, ki-ki döntse el. Én undorodom tőlük.
Azonban az eredmények részletes kielemezgetésen túl van még valami, amiről nem nagyon vagy csak baromságokkal telítetten esett szó; a részvételi arány.
Miért van az az érzésem, hogy ez az arány a tenni akarás jele?
Mindenki magasról tojik az EU-ra meg a kormányra meg úgy általában a politikával kapcsolatos dolgokra, de 36% mégis elmegy savazni. Miért?
Ez a gyurcsány-éra után kész csoda!
Oké, hogy a kispártok mozgósítottak ezerrel, de még így is furcsállom. Egy OGY választáson sokkal nagyobb (blöeeee) a tét és ott még jobban fognak mozgósítani (LMP, Jobbik, MaDöF). Ergo a választópolgárok mintha tényleg komolyan kezdenék venni a parlamentarizmusosdit.
Továbbá még mindig úgy gondolom, hogy a 2/3-ad nem lesz, a Fidox tutira elcseszi saját magának. Egyszerűen ilyen balfék banda.
Te mit gondolsz ezekről?
Üdv:
Czelder
Ehhez azért kellett egy Ferkó. Ezért növekedett a részvétel - és ez Ovi tételének igazolása. Ez a belpolról szólt, a zemberek továbbra is tesznek arra, mivel isszák a kávét a képviselők az EP-ben.
A 2/3 szerintem sem lesz meg. De mintha Ovi is ezt mantrázná mostanság.
Az átrendeződés nem biztos hogy baj. Sőt ha így megy tovább, leselejtezhetjük a posztkomi balt, mint a lengyelek.
Ja, kapunk helyette egy antiglob turulszakkörös balt meg a antiglob hippibagázs balt (ha bejutnak). :-(((
Csodálatos.
Cz.
PHJ,
A Jobbik nem (csak) azért balos, mert a volt szoci környékeken tarolt. Engedtessék meg nekem, hogy ne Vona Gábor vagy hasonlók politikatudományi értelmezésére alapozzam a taxonómiámat. Kösz :)) A Jobbik alapállása jellegzetesen nemzeti-balos. És ne haragudjon, de ez a "fizessenek a multik" kategorikus kijelentése ciki. esetleg egy munkáspárt gyűlésen hallhatja még ezt ilyen határozottsággal. Balos, ugyanúgy, mint a BNP.
http://www.conservativefuture.com/2009/02/01/fight-left-wing-bnp/
Másrészt. Ne hasonlítsuk a pártok 89-es dilettantizmusát a mostanihoz. Most már nem "szükségszerű". A Fidesz 98-ban nem volt dilettáns. És akárki akármit mond, bizony Mo legsikeresebb négy éve volt a rv. után :( Ez van.
Hitelességbe nem megyek bele. Valamint lásd Ablonczy Bálint írását a Jobbik-holdingról.
Ezeket a vitákat kommentekből szerintem csak Maga szereti kitenni, én nem rajongok ezért :))
Nekem a Jobbik balos marad. Dekonstruáltam.
Azt hiszem, nagyjából most mindegy is, hogy balos vagy nem balos, tényleg protest párt, ahogy PHJ írta. És én látok bele némi kereszténységet is szorulva, szóval nem volnék abban biztos, hogy csupa szívcsakra meg balos szekularizmus.
Amellett még idővel csatlakozhat hozzá intelligencia, és különféle befolyások érhetik, változhat.
Azt illúziónak tartom, hogy az OGY választás majd lényegesen mást hoz a részvételi arány miatt (sőt, ha a FIDESZ nem figyel oda, akkor a Jobbik 25 % körül végezhet).
A Fidesz négy éve azért lehetett viszonylag sikeres (legalábbis gazdaságilag és relatíve), mert az MDF négy éve nem lett az: ennek okai számosak.
További kérdés, hogy egy országot nem négy évig kell sikeresen vezetni, és aztán elveszteni, szinte (?) direkt a választást, mert az a párt akkor mégse nem sikeres.
„Néző Ponty” :>
A Jobbik népi baller, nackó. Nem véletlenül hódított főleg azokon a helyeken, ahol.
Kereszténységet meg elvétve lehet benne látni, és azt is max. retorikai szinten :( Inkább az ősturáni izé hódít arrafelé.
ps. a 25% erős over-confidence. Az OGY-re eleve lényegesen többen mennek el, és most szerintem a megszokottnál nagyobb lesz a részvétel. Az olyan pártoknak mint a Jobbik, szadi stb. viszonylag stabil a bázisuk (és azt is el tudom képzelni, hogy a szadisták most beszartak és sovány kandisznó vágtában mennek szavazni a parlamentin). Viszont minél nagyobb a részvétel, annál rosszabb a Jobbiknak. Én csekély erősödéssel is 5-7%-ot számolok, uszkve.
Ráadásul ha a Fideszke végre nem töketlenkedne, lenyisszanthatja őket, mint Sarko Le Penéket Franciahonban. Majd lehet hogy mennek itt is a balosok szavazni a második fordulóban gázálarcban a Zorbánra :))))) De akkor nagyon fogok somolyogni.
http://mikro.cikoria.net/post/121348769/vicces-kedv-rajzol-nk-egy-apr-hib-t-rejtett-el-a
cikoria humora
Balázs Z. kitűnő írása a témában:
http://www.hirszerzo.hu/cikk.politikai_tektonika.111653.html
PHJ,
és Maga? :))) Kb. két hete a Jobbik mellett ágál. Hallotta Morvai "farkinca" Krisztina gyorsértékelését amit a Zindexnek adott? A demokrácia kiterjesztéséről beszélt :)) BZ megjegyzése helytálló: vajon hogyan fogja összeegyeztetni a Jobbik a Szentkorona-tanon alapuló legitimációt a bázisdemokratával? Ne feledje, MK 3 éve még a homokosok emberi jogaiért kajabált :))) Mondhatja, hogy a Fityesz egy szar republikánus párt és ezért már ab ovo gyökérség. Ovi ezt expressis verbis ki is mondta. De legalább ebben következetes :))) A Jobbik kevésbé - de mellesleg, implicit módon elfogadja a közjogi berendezkedést, ha már egyszer indul a választásokon :)))) Úgy látom, magát a szimbolika most éppen mindennél jobban érdekli, ezért értékeli jobbnak a Jobbikot. Lelke rajta!
Most játszhatjuk ezt a "balos" - "francokat!" játékot, de minek? MK bázisdemokrata elgondolásai pl. balra vannak a Fidesztől, és nem is kicsit. A Jobbik egy nemzeti és szocialista párt, ennek minden történeti vonatkozásától mentesen, amúgy. Úgy jobboldali, ahogy a láncos toronyórám.
Másrészt ne hamarkodjuk el az értékelést se pro, se kontra. Majd meglátjuk az ogy-t, ott hogy teljesít a Jobbik.
Btw. a lenyisszantás alatt azt értettem, hogy ha a Fidesz komolyan veszi a rend és tv. problémáját stb., sokan elpártolhatnak a Jobbiktól, akár néhány éves F-kormányzás után is. Maradnak a radik. Nekem amúgy hiányozni nem fognak, azt megmondom őszintén.
És mellesleg, de ezt már sokszor mondtam, ha a Fidesz 3 fontos kérdést rendez, akkor minden hülyeségét egy mosollyal elnézem.
Noch dazu, ha van annyi eszük, hogy Cséfalvay legyen a gazdasági szaki, pláne.
PHJ,
Nem, nincs meg az a 3 érv a radik mellett. Maga azt mondja, a Fidox igénypárt. És a Jobbik mégis mi? Egy közhangulatot lovagolnak meg - mi a radikális demokratizmus, ha nem ez?:)) És ez még nem is a rackó, hanem az emócióra építő variáns. Semmi több.
Már mondtam: van egy helyzet. Ezt a helyzetet ma Mo-n egyetlen politikai erő tudja kezelni - jól-rosszul - tetszik-nem tetszik. A Jobbik nem tudja. Lózungokkal nem lehet kormányozni.
A 3 fő érvemet néhányszor már elmondtam.
Nem a radik léte ellen ágálok, ezt elmondtam a posztban is. Tkp. leszarom, vannak-e vagy sem. Az én érvem az, hogy hipotetikusan, nem tudnának kormányozni. Ez van.
Látom a közjogi kavarodást kikerülte :))) Szóval mi van MK és a többiek bázisdemokrata cuccosával? :)))
Megjegyzés küldése