Die Diktatur

Figyelem, erőst szubjektív gondolatkísérlet következik. Modest Proposal.

A "diktatúra" szót szándékosan klasszikus értelmében használom: a római diktátor felhatalmazása ideiglenes volt, és amint a rendkívüli helyzet megszűnt, le is lépett. A probléma ott van (és ezt Carl Schmitt mindenkinél jobban felismerte), hogy a nem normális, általános állapotot nem lehet normális, általános procedúrákkal kezelni (ezt az érvét egyébként a weimari köztársaság káosza ellen használta). Ezért a rendkívüli állapot rendkívüli megoldást követel: a szuverén pedig az, aki a kivételről dönt. Ez a jogi-filozófiai decizionizmus sok rosszra adhat felhatalmazást, de ugyanígy meg is előzheti a legrosszabbat. (Carl Schmitt értelmezése talán némiképp el is tér a klasszikustól)

A rendet helyre kell állítani: ez kemény kéz nélkül, és a szuverén döntése nélkül nem fog menni. A teljes szétesés állapotában gyakran csak két lehetőség van: a polgárháború, illetve az állam felbomlásából következő, a polgárháborút lezáró csoportocska hatalomra jutása és zsarnoksága; illetve a katonai diktatúra, mint pl. Franco esetében.

A rendkívüli helyzet nem "törvénytelen" állapot, sőt. A "diktatúra" a rendet állítja helyre. A "diktatúra" ezért autoriter, tekintélyelvű, és kemény, de sem nem zsarnokság, sem nem totalitarizmus. Aki engedelmeskedik a törvényeknek, azt nem érheti bántódás. A rendkívüli helyzetet, az állam felbomlásának állapotát a parlamentáris viták és többségi döntések nem tudják megoldani, legtöbb esetben még gátolni sem.

Most biztos csúnyaságot mondtam. Mindenesetre ezek bizony megfontolandó érvek.
Következtetések levonását a kedves olvasóra bízom.