Humahumahuma

No, a Konzervatóriumon olvasható egy interjú egy főhumanistával. A szöveg egy bazinagy ziccer, ami akkora, hogy teljes egészében ki sem tudom most használni. De azért vannak benne elképesztő passzusok (lecke ez azoknak, akik a jelenlegi politikai elitet megvetik - jóllehet, jogosan - és helyette beleájulnának valami világmegváltó ideológia karjaiba, mint amilyen pl. a humanizmus).

"Szembe kell szegülni azzal az állásponttal, miszerint az antirasszizmus csak azokra lehet jellemző, akiknek nincsenek még negatív tapasztalatai. Az igazi antirasszizmus pont ott kezdődik, ahol egyedi tapasztalatok ellenére sem mondom azt, hogy a BKV-ellenőr bunkó, a rendőr szadista, az amerikai hülye, a taxis csaló, a cigány bűnöző stb."

A gonosz reakciósoknak megint igazuk volt. A negatív tapasztalatok ellenére kell antirasszistának, meg mondjuk balos emberijogi harcosnak lenni: íme az ideológia demonstrációja, amikor nem a valóság és a tapasztalat számít, hanem valamiféle absztrakt ideológia. Hasonlók miatt tartunk ott, ahol.

"Végül, de nem utolsósorban, az ország jelenlegi vezetését és parlamenti pártjainak tevékenységét nézve, nem kell csodálkozni azon, ha az emberek egyre elégedetlenebbek és dühösebbek. Azonban ennek a haragnak a neoliberális gazdasági rendszer ellen kellene irányulnia, amely az igazságtalanságot és egyenlőtlenséget a bőség közepette is növeli."

Ezt ugyan nehéz volna megérteni, de ugye az igazságtalanság nem szinonímája az egyenlőtlenségnek. Suum cuique, ugye. Ráadásul humanista delikvensünk elég nagyot téved, mert az amit "neoliberális gazdasági rendszernek" nevez (és ami jobbára nem létezik, ahogy az az őszinte antirasszista álláspont sem, amit mond), az valójában a globalizáció - de itt bizony szembe kell néznie azzal a keserű dologgal, hogy bizony a globális gazdaság nem növelte, hanem csökkentette az egyenlőtlenségeket [PDF]. Tehát ha a humanisták valóban az egyenlőtlenségeket kívánják csökkenteni, akkor a "neoliberális gazdaságot" bizony üdvözülniük kéne.

"A versenyképességért folytatott verseny lényegéhez tartozik, hogy annak érdekében, hogy olcsó legyen a munkaerő, le kell építeni a szociális hálót, a környezetvédelmi szabályozást, egyszóval mindazt, ami a profitot csökkenti, és a jólétet növeli."

Újabb probléma: ha világmegváltóink csökkentenék a profitot, akkor a jólétet is csökkentenék. Kérdés maradhat, mennyire fontos a jólét stb. (ezzel most itt nem kívánok foglalkozni) - de ami az általános jólétet növelte, azt bizony kapitalizmusnak nevezzük. Vagyis a harácsoló, profitorientált gazdasági rendszernek. Lakásra, kajára pénz, vállalkozás, új házak felhúzása, ennek következtében sokaknak munka és betevő ugyanis az évi rendszeres békejelből nem lesz. Abból lesz, amit a kövér tőkés termel, és amit befektet. És attól lett vége a gyermekmunkának is, nem pedig néhány jószándékú világmegváltó ágálása miatt. Vagyis az általános jólét növekedését baromira nem a szakszervezet, meg a komcsi mozgalmárok érték el, hanem az átkozott kapitalizmus meg "neoliberális" gazdaság, nevezzük akárhogyan. Lehet mindkettőt csepülni, valóban, de akkor más érvekkel kéne.
A "szociális hálóra" vajon miből lesz fedezet, ha senki sem kívánja a profitját növelni, ezzel többletet, amiből tud újra invesztálni? Mind a "szociális törvények", mind a profitcsökkentő törvények, a környezetvédelmi törvények, az "adóztassuk meg jobban a gazdagokat" jól bevált szocialista hívószavai a jólétet nem fogják növelni - vessünk még egy pillantást a volt NDK-ra, emlékezzünk vissza az üres polcaira. Vajon a legszegényebbek élelmezését mi segítette jobban elő, a nyugati kapitalista társadalmak bősége, vagy az NDK üres polcai? A vagyonadót üdvözlik. Hát azt nagyon, mi is. Az nem derült ki persze a dologból, mégis miből lehetne akkor vágni, ha ekkora a teher, mégis több szoci intézkedés, népjóléti, környezetvédelmi meg kutyatöke lenne - nem több lenne akkor a teher? De vannak passzusok:

"Jó lenne, ha közhely lenne, hogy egy aktív békepolitika kialakítása is halaszthatatlan feladat, mivel évente 1200 milliárd dollárt költ a világ katonai kiadásokra, és ennek az összegnek lenne jobb helye."

Világos. Liberális és baloldali felebarátaink szerint az első, amiből vágni kell, az a hadi kiadás (ránéztek mostanában a magyar katonaság állapotára?). Mert béke kell, érted. Azt senki sem mondta el nekik, hogy ha az iszlamista muksó odamegy bombával, azt baromira nem érdekli a béketáborozás, és (hogy a kedvenc mantrámat nyomjam) hogy itt vannak a szomszédban a ruszkik, és őket sem érdekli. Szóval ha (esetleg, mégis) történne valami nagy gebasz, akkor feltartjuk majd Gandhi képét?

"Az emberi jogok második generációjába tartozó szociális jogok védelme érdekében a jelenlegi helyzetben az állam akkor tenné a legtöbbet, ha a fent említett 3 milliárd forintot a munkanélkülivé váltak segítésére, és a bankoknál eladósodott magánszemélyek segítését célzó programokra költené."

A "szociális jog" az egyik kedvenc kategóriám: itt a francia forradalom óta mindenki jogokkal dobálózik, mert attól majd mi leszünk a lovagok, akik azt mondják, ni.
Csakhogy nem leszünk tőle a lovagok, akik azt mondják ni, és pislogunk körbe. Fájdalom, de ezen a földön a megélhetésért dolgozni kell. Mindenki dolgozik azért, hogy legyen mit ennie, legyen hol laknia (jobb esetben). A paradicsomban talán ez magától megy, erőfeszítés nélkül, itt viszont nem. A paradicsomi állapotok megvalósítására való törekvés e világon pedig a totalitarizmus, ahogyan azt oly sokan megírták már.

"Lázadni emberi dolog", mondják.
Most akkor klerikális társaim sanda vigyorát és fejrázását látom. Nem véletlenül.

Milyen az Igazi Konzervatív?

Bár nem akartam, és máshol továbbra sem akarok, itten reflektálok néhány "kardinális" kérdésre (e kérdések jó részét pont az Igazi Konzervatív szarja le magasról, de sebaj). Naszóvalakkor.

Néhányan úgy gondolják, hogy ők a Nagy Megfejtők Társaságához tartoznak. Másképp szólva, ők látják a Lényeget. Mi a lényeg? Valaminek a szubsztanciális tartalma, annak leglényege, legbelső működő elve - leggyakrabban egy elv, vagy egy elvből levezetett valóság. Amennyiben a kedves Megfejtő eme lényeget ismeri (és miért ne ismerhetné, hiszen minden ember értelme esendő, kivéve a Megfejtőé - persze ha őt kérdezzük, jó gnosztikusként működésbe lép nála a Frageverbot pavlovi reflexe, és ott a vita vége; "a bolsevikok különleges emberek - különleges anyagból vannak gyúrva", ugye). Mármost e lényeg ismerete után a Megfejtő bírál minden tőle eltérő véleményt, nem fogad el kritikát, azt meg pláne nem fogadja el, hogy esetlegesen nincs neki igaza. Tévedhetetlen intellektusa (mely gyakran szeplőtelen erkölcsiséggel is együtt jár) révén a kritika egyedül az ő joga, sőt kötelessége is, hiszen a lényeget nem látó sötét népeket felvilágosíthatja a valóságról - kedvesen lehajol a nép egyszerű gyermekéhez, megsimizi a buksiját, és elmondja neki, hogy mi a lényeg. A nép egyszerű gyermeke népies farkasvakságban szenved ugyanis.

És ennél a pontnál vége is a konzervatív habitusnak. A fenti attitűd ugyanis épp a baloldaliak és a liberálisok "tisztázó vitáira" emlékeztet, ahol jól el lehet különíteni a szektákat, irányzatokat, valamint lehet "tiszta elvek" alapján átmutatni a másikra, hogy ő miért nem trú liberós vagy balos. Na, ezt az aufklerista szemléletet hozzák át nem kevesen a jobb/konzervatív oldalra. Ám ez a politikai puritanizmus nem letisztítja, hanem bemocskolja a konzervatív hagyományt (mely egyáltalán nem redukálható egyetlen szempontra). A dolog felejtős.

Én is próbálkozhatnék ilyesmivel, persze, mindenkinek megvannak a "biztos pontjai". Például kezdhetném azzal, hogy szerintem aki horthysta, az nem konzervatív, mert konzervatív csak a megrendíthetetlen dinasztiahűségű lehet - mindenféle szabadkirály-választó, republikánus és demokrata azonnal mehet is a levesbe, a "konzervatív" feliratú klubba a lábát be nem teheti. Ennek megfelelően el kell, hogy vesse a modernista eszméket, így a népszuverenitást is, maximálisan elleneznie kell az általános és egyenlő választójogot. Ja, és katolikusnak kell lennie. Tőből rühellnie kell minden szocialista izét, legyen az akár a modern, gügyögő jóléti állam, és mindegy, milyen színezetben.



És egyáltalán nem kizárt (sőt), hogy fentiekből sokat még alapvetően így is gondolok. És akkor már csak egy kérdésem maradt: van értelme? Van értelme ezzel nekirontani bárkinek, és jól leugatni, hogy "te nem vagy Igazi"? Vagy lehetséges, hogy épp a konzervatív habitusunknak megfelelően képesek vagyunk mondjuk civilizált párbeszédet folytatni, és érvelni a kinyilatkoztatás helyett? Épp a konzervatívok pluralizmus-és hagyományérzékenysége arra kellene, hogy predesztinálja őket, hogy ezt a "beállok, mint a gerely" szemléletet ne tegyék magukévá. Hogy legyenek kétkedők, főleg saját értelmükkel szemben.

De nem, mitnekema. Ezmegaz. Lófaszocskát, én tudom mi a tuti. És akkor valószínűleg ebből érthetővé válik, hogy a honi jobboldal egy jelentős része miért ápol teljesen értelmetlenül Horthy-kultuszt (jó-jó, tudom, tényleg legyepálta a komcsikat, és ezért örök hála neki, de önmagában ettől még nem lesz tiszteletre-, pláne nem ámulatraméltó; legfőképpen egy imposztor, aki kétszer is elűzte IV. Károlyt, és lássuk be, politikusként sem volt a helyzet magaslatán), miért ölelkezik össze masszívan balos értelmiségiekkel (Csath, Bogár, Hegedűs stb.), és miért veszi át ezt a Lényeglátó sületlenséget. (Különben sem érzem magam a platonizmus hívének, de ez annak a legtorzabb változata.)

Megmondás helyett először érteni kéne. Az meg nehezebb.

A jobb és a bal

Navracsics Tibor fölvetett egy olyan kérdést, amiről talán évszázadokig is lehetne vitatkozni: Ki a jobboldali? A posztmocsok számára a kérdés persze értelmetlen. De a posztmocsok számára mégis mi nem az?

A jobb-bal felosztásnak a francia nemzetgyűlés óta vagyon értelme és jelentése: a forradalom hívei a baloldalon, az azt ellenző, konzervatív erők a jobboldalon foglaltak helyet (kicsit leegyszerűsítve). Az egyik kedvenc (ha nem A kedvenc) reakciós szerzőm, Molnár Tamás így foglalja össze a Jobb és a bal c. könyve hátulján:

" Mikor 1789 elkövetkezett, és vele együtt a modern "alaptalan" doktrínák, mint a liberalizmus, szekularizmus, marxizmus, a jobboldal képtelen lett felmérni igazi helyzetét. Mint már láttuk, a baloldal mindig érzi, hogy a forradalom a küszöbön áll, főként a krízisidőkben. Ha nincs krízis, a baloldal kreál egyet, ha nincs osztályharc, támaszt egyet a családon vagy az iskolán belül.


Erre a jobboldal képtelen; kedvelt állapota a rend, a hierarchikus gondolat, a csendes reform, a hosszú lejáratú immobilitás. Ilyen formán a jobb nem vesz tudomást a közelgő viharról, nem mozgósít; a múltra hivatkozik, vagyis arra, hogy "nincs új a nap alatt", elegendő a múltban tanult leckét alkalmazni. Ezzel szemben a baloldal mindig úgy találja, hogy több egyenlőségre van szükség, több morális felzárkózásra, több jogra a még attól megfosztottak számára (nők, gyerekek, sérültek, állatok). A baloldali lista végtelen; a jobboldalon nincs lista, legfeljebb a baloldali lista kritikája. Egyik a forradalmat célozza meg; a másik az ideális múltat. Emlékezzünk Antal József szemrehányására: "tetszettek volna forradalmat csinálni!" A mondat magában foglalja tézisünket: a forradalom és a jobboldal ellentétes fogalmak."

A refom magyarországi kurrens pejoratív jelentésétől most tekintsünk el egy pillanatra (Gyurcsányék is tipikus forradalmárok és aufkleristák). Mivel a jobboldali a konkrétot és a meglévőt szereti (nem minden esetben, erre Magyarország demonstratív példa), nem tud mit kezdeni a baloldal absztrakt elképzeléseivel: képzeletből vett jogokkal operálnak, amiket állítólag a "természettől kaptunk": ilyenek az emberi jogok (melyek a maguk csupaszságukban semmit sem jelentenek tkp., by Hannah Arendt), szavazati jog, és a jóléthez meg egyebekhez való jog. Bizonyos baloldaliak vagy liberálisok más nyelven nem is képesek beszélni, csak a jogok nyelvén.

További ismérv még a "permanens forradalom" fenntartása: ez nem csak erőszakos népfelkeléseket jelent, hanem állandó "mozgást", mobilitást. Molnár Tamás szerint a forradalom ugyanúgy megjelenik, amikor ürülékkel kenik be az egyetemek falait, hiszen ilyen esetekben magát az intézményt támadják: az intézmény támadása maga a forradalom.

A másik, jellegzetesen baloldali motívum a racionalizmus. Mivel az ész mindenhatóságát hirdetik, úgy képzelik, az ész törvényei alapján minden további nélkül alakítható a valóság, és maga az emberi természet is (vö. Marcuse: Ész és Forradalom - a valóság ész uralma alá való hajtása, stb.). A racionalista társadalom-mérnök úgy fabrikál az intézményeken és az emberi természeten, ahogy csak akar, hiszen megvan hozzá a tudása és hatalma.

A jobboldali nem hisz az ész mindenhatóságában és alázatos a valósággal szemben: nem azért szereti a konkrétot és a beváltat, mert az tökéletes, hanem mert ismert. A baloldali azonban mindig a tökéletes társadalmat és embert vizionálja, és semmilyen áldozatot nem érez túl drágának azért, hogy közelebb juthasson hozzá.

A posztkommunista országoknak kicsit nehezebb dolguk van: itt ugyanis a jobboldal van a változás oldalán. Noha mi sem logikusabb ennél, miután épp egy racionalista-baloldali-terrorista rezsim vert gyökeret itt negyven évig. Mivel a jobboldali a rendet szereti, a totalitárius zsarnokság rendetlenségének és hamis "rendjének" örökségén változtatni akar.

No, ezt lehetne a végtelenségig folytatni...

A liberális hétköznapi pszichéje

A "Közkívánatra" c. sorozatunk második epizódja következik, egy régi bejegyzést illesztek be ide, e. Genuine liberó-ekézés, ahogy tőlem megszokhattátok:) Egy pohár bor, egy laza vacsi, és jöhet a menet. Hehe:

------------------------------------------------------------------------

A vallásosak képtelenek gondolkodni.
A konzervatív képtelen változni/változtatni.
A maradi, rögösen ragaszkodik a meglévőhöz mert lusta/ostoba, stb.

Sorolhatnánk még a liberális dogmatika apodiktikus alapvetéseit.

De milyen a liberális önképe saját magáról?

Nyitott, kritikus, szabad, toleráns, embertársai iránt szolidáris, stb. És így van ez? Természetesen így. Ha mindezt liberális embertársával szemben kell érvényesítenie.

A liberális képes a cinizmus tetőfokáig viccelődni azon, amit megvet; ez nem is kérdés. És nyilván, mindannyian azon tudunk legjobban viccelődni, gúnyolódni, amit nem kedvelünk. Ez a liberális "humorérzék" azonnal eltűnik, amint valaki másképp gondolkodik mint ők.
Büszkék ún. "szkepticizmusukra", amely leginkább vallási, és "régi" dolgokra vonatkozik. "szekpticizmusuk" minden létező megkérdőjelezését jelenti. Ezért a liberális "szekpszis" épp annak ellenkezője, amit maga a szkepticizmus eredetileg jelentett: ugyanis a liberális semmiben sem hisz, mindennel szemben kritikus - kivéve saját magával. A külvilág, a tapasztalatok, gyakorlatok, hagyományok iránti elkötelezett "szkepszis" páratlan hübrisszel, és önbizalommal párosul. A liberális különleges, Übermensch. Amit a homályba takarózó átlagember nem lát meg, a liberális megpillantja. Minden liberális külön Platón.
A szkepticizmus azonban nem ezt jelenti: ha belekukkantunk mondjuk Hume-ba, ott épp arról van szó, hogy az egyéni ész, ráció tévedékeny, ezért a bevált gyakorlat biztosabb.
Önmagába, és dogmáiba vetett feltétlen, fundamentalista hite pedig azt eredményezi, hogy ha valaki ezen hiteket meg meri kérdőjelezni, neadjisten viccelődik rajta(!), akkor az nemhogy monnyolle, dögöjjön is meg.
De minek is mondom, nyilván találkoztatok ilyennel; az erőtlen egyházakat rúgdaló ifjú libber nagyon bele tud lendülni emancipációs humorizálásába, de ha valaki a liberálisokon, vagy épp az emancipáción kezd el viccelődni, annak agresszívan nekimennek, üvölteni kezdenek, noéspersze náciznak, beleadva apait-anyait. Tehát a liberális toleranciakánon kimutatja a foga fehérjét, amikor a gyakorlatban megmutatkozik: a liberális tolerancia a gyakorlatban a teljes intolerancia, a más vélemények el-nem-fogadása, azok nácinak, kirekesztőnek való minősítése. Ha van olyan gondolkodási irányzat, ideológia, amelyik maximális intoleranciát mutat más nézetek iránt, az minden kétséget kizáróan a kurrens liberalizmus.
Ám ez az intoleráns, liberális agresszió épp azt jelzi, hogy az őket kritizálók érzékeny pontra tapintottak: megkérdőjelezték dogmáikat.
A mai liberalizmusnál nincs dogmatikusabb, bigottabb, képmutatóbb.

Idéztek nekem a minap egy kínai szerzőt, nagyon igaza van:
konzervatizmus=realizmus+humorérzék.
liberalizmus=idealizmus-humorérzék.