2008. április 30., szerda

hümmhümm

Ma annyira aktívan és értelmesen töltöttem a napot, hogy hajjaj. Például olvasnom kéne, ugyi. (Amúgy mindjárt hozok lőfegyvert és az odakint üvöltöző skandinávokat is lerendezem - egész évben ki se jönnek az odvukbul, most meg részegek és üvöltöznek.)

Szóval ma nem túl sokat tettem a "világ meghódításáért" (by Pinky& the Brain). Azt tudtam ma meg, hogy Keanu Reeves ("Révész" by mr. pharmacist, höhö) azért futkározik ingyér' az Anthrax klipjében, mer' fan.
Mik nem vannak.

Valakinek esetleg még hasonlóan izgalmas és érdekfeszítő infója mára?

Takarékoskodjunk - szockó módra

Hát, ez azért nem rossz! Az adócsökkentés ötlete - mint azt az elsőszámú vátesztől tudjuk - politikai vudu. De azért az államapparátust lehetne ugye csökkenteni (ki emlékszik rá? Hm? nem mondott valami hasonlót a fővátesz kormányzása kezdetén?) - ilyen válságos időkben.
De nem. Kiszállt a szadi, minisztériumozzunk. Ehhöz pofa köll. A költségeket inkább a lakosságon vasaljuk be szociék szerint... emeljünk adókat, járulékokat, egyebeket. És ha minden jól megy, a nyugdíjasoknak mutatóba oszthatunk egy kis pénzt a választások előtt, és kampányoljunk azzal, hogy a gonosz fidesznácikok majd elveszik aztat.
A haladó baloldal nem tud haladni. Avítt. Ugyanez a technika megy már mióta...

Már várom a választások előtti időszakot, amikor kánonba fog vinnyogni a balliberális sajtó, hogy a fidesz majd jön és népet nyúz, továbbá közös konferenciákat szervez a Gój Motorosokkal, és Ernst-Deutsch-Für-Röhm kibővíti a gárdát a Sturm Abteilunggal.
A koronát úsztató főgonosz Horthy-reinkarnáció pedig bevezeti a fasisztoid autokráciát, leszmégbazmeg.

Hol lehet összeget tenni arra, hogy ez lesz? Befektetésnek nem lenne rossz, úgyis meg vagyok szorulva kicsit anyagilag.

2008. április 29., kedd

Náci-és komcsiveszélyek, egyebek

Mindenki fedezékbe! Bőrdzsekis "cicahordák" náciskodják el a demokráciát!

Eszem megáll. Mindenből lehet csinálni ma már hisztit, ha van politikai támogatása.
Meg lehet persze fölháborodni is. Nagy cucc. Amúgy Gavra Gábor mégis minek nevezze a Népszavát? Liberális szabadságharcosnak? Nem pártlap? Baxi, ki a vérnyálas nyavalya alapította a Népszavát? (Pályázat, helyesen válaszolók között hangszórót sorosolunk ki!)

Dialektikus materializmuson biztos nem tanították a szövegértelmezést:
"Egyben közlöm Önnel, hogy április 29-én tiszteletünket tesszük, mind a Népszabadság (sic!), mind a Hócipő székháza előtt, abból a célból, hogy saját szemükkel is meggyőződhessenek a hobbirobogós cicahordáról. Én pedig azt jósolom, hogy valami oknál fogva nem lesz olyan bátor, hogy megkezdhessük a tárgyalásokat az Ön által annyira óhajtott össztársadalmi hangulat javításában. Mi teszünk egy kísérletet." Ha ez nem fenyegetés, akkor mi?

Ha Don Corleone fölhív, hogy a napjaid meg vannak számlálva, az fenyegetés. Ha lemolotovoznak egy üzletet, és utána azt üzenik, hogy féljetek csak, azt csinálunk amit akarunk: az fenyegetés. A "tárgyalások megkezdésével" való "fenyegetőzés" csak nagy jóindulattal nevezhető annak.
De komolyan, kedves munkásőrlaposok és egyebek: komolyan azt gondoljátok, hogy Magyarországra komoly veszély leselkedik egy néhány fős (mely fők nem túl kiműveltek btw. - egy rendes "akció" végrehajtását sem nézem ki belőlük) motoros geng miatt? Mert undorító a nevük? (Igen, az.) Mert motoroznak? Mert bőrdzsekit hordanak? He? Ne haragudjanak a rettegő posztkomancs elvtársak, de ez egyszerűen nevetséges.

Most megint kéne egy Demokratikus Charta nem? Legalább! Mert náci veszély van. Ahogy volt a 90-es évek elején, mondván, hogy "komcsiveszély" nincs - ezt mondja a "kommunizmus-relativista" (by ergé, nagyon találó!) Andrassew IVán is - , szépen visszajöttek a hatalomba a komcsik. Persze, ez maguknak egyáltalán nem baj, hiszen tőlük kapják a pízt.

Az a bajuk, hogy már nem Önök diktálják az iramot. Meg a programot. Nem fognak gombnyomásra szolidarítani, nem lesz népfront.

következik a "Fall of the Empire" című fejezet. Már alig várom, nem kell már talán olyan sokat aludni addig.

2008. április 28., hétfő

jobb és bal

Ma trécsiztem kicsit egy new yorki arccal. Érdekes volt. Beszéltünk arról, hogy az USA és Magyarország mennyire egymás ellentétei sok tekintetben. Azt mondotta pl., hogy az USA-ban a közgáz-elméleteket a libertáriusok uralják (főleg Hayeket és Friedmant említette), egy skandináv szocialista teoretikus ott simán marxistának számít (nagyon tisztességes emberek, höhö). Én meg mondottam, hogy na, nálunk meg ennek az ellenkezője igaz. Ha valaki kisebb államot, kevesebb adót szeretne, az simán - és kapásból - megkapja a neoliberális jelzőt, és annál nagyobb szitokszó talán nem is létezik ma minálunk. Filót tanul amúgy, meg törit, és filóból azért a New Left megjelent, és a posztmócsing egy részét is nyomják (Foucault-t parekszellansz). A balt annyira nem szereti a mainstream értelmiség usáéknál. (Nálunk meg a jobbot nem, btw.)

Ami még érdekes, hogy az usában egyre több zsidó szavaz jobbra. Bár ez ott eddig sem volt ismeretlen jelenség, de az arc állítása szerint egyre több hagyomány-és/vagy valláskövető zsidó szavaz egyre inkább a jobboldal "szélére" - effektíve keresztény fundikkal szavaznak együtt, főleg azokkal, akik Izrael-pártiak.
Ennek természetesen nem csak Izrael az oka: az ami zsidók ugyanis baromira nem szeretik a nagy államot, és a magas adókat. Ráadásul konzervatívok is, nem kicsit.

Nem érünk rá egész nap, így nem tértem rá a magyar zsidóság pártpreferenciáira (bár, ezt is érdemes differenciáltan kezelni), de azér' nálunk más a helyzet - számos ok miatt. Én biztos vagyok abban, hogy a konzervatív zsidók kicsiny országunkban sem szavaznak balra. De azért a jobboldal és a hazai zsidóság között még mindig van "némi feszültség". Azért ezt szánom-bánom. Mert őszintén, szerintem nonszensz az, hogy egy vallásos, hagyománykövető zsidó a nihilista balra szavazzon. Kevés dolog van, mi ennél abszurdabb lenne.

Szerintetek van arra sansz, hogy nálunk is kialakuljon egy egészséges "szimbiózis" a magyarországi zsidók és a jobboldal között? Őszintén nem tudnék erre felelni. Van bennem egy adag optimizmus és egy adag pesszimizmus is.
Vagy csak azért érezzük annyira "távolinak" a zsidókat és a jobboldalt, mert a megmondóemberek így mutatják be a dolgot? Lehet, hogy nincs is szakadék? Csak néhány partizánkodó pártmunkás torzítja el a valóságot?

Hm?

2008. április 26., szombat

Egy hanyatlás története - az eszdéesz

Navracsics Tibor remekül összefoglalta az SZDSZ sztoriját. "Út a semmibe", avagy egy igazi hanyatlástörténet. Pedig akár sikersztori is lehetett volna.

A rendszerváltás idején nem volt olyan párt, amelyik annyira radikálisan antikommunista lett volna, mint a szadi (radiszadi). Voltak, akiket épp ez vonzott benne - az egyik szülőmet szerintem mindenképpen, köszönhetően a brutálisan antikomcsi neveltetésének, és szüleivel történtek tanulságai okán. Másik szülőmet talán inkább vonzotta az "entellektüel" légkör (őszintén szólva ezt nem tudom - bár ő sem rajongott akkoriban a kommunistákért).
Ezek mind komponensei voltak a pártnak: a legitimitás nagy részét épp az adta, hogy olyan "agyak" sorakoztak fel mögötte, mint Tölgyessy Péter, Kis János, Tamás Gáspár Miklós (hát, akkor még... aki tudja, olvasgasson bele a Másvilág című kötetbe, el fog ájulni). Ezek közül ma talán csak egyikükkel értenék egyet sok mindenben, de intellektuális teljesítményüket el kell ismerjem.

Közülük ki tagja ma az SZDSZ-nek?

A párt 90 óta sikeresen leépült. Mindent elvesztett, ami miatt akár picit is értékesnek lehetne mondani. Nem mondom, mai fejjel valószínűleg a régi szadira sem szavaznék (nem vagyok oda az emberi jogi-demokrata liberalizmusért). De mégis... ég és föld.

A mérföldkő valószínűleg a 94-es választás volt. Kedves szüleim is ekkor, vagy ez előtt kicsivel hagyták ott a szadit. Egyik pillanatról a másikra a harcias antikommunistákból Horn Gyulával, az 56-os karhatalmistával egy ágyba bújó "liberálisok" lettek - ezzel valójában egyszerre árulták el az antikommunizmust és a liberalizmust, mert - kérdem én - milyen liberális az, aki egy kommunista hatalom pufajkásával nem habozik szövetségre lépni?
És bocsi, de eléggé szar az az "érv" is, hogy azért szálltak be mégis Gyufakirály mellé a szánba, mert "belülről" könnyebb volt megakadályozni a "kommunista restaurációt" (undorgrund libsi körökben gyakran hangoztatott érv) - khm. Mit is akadályoztak meg?Maradt még antikommunista erő, nem illett volna tán velük összefogni inkább? Akár ellenzékben is? Pont azoknak kell "szövetségre lépnie" a kommunistákkal, akiknek még az ő uralmuk alatt is gyakorlatuk volt az ellenzéki szervezkedésben-és megmaradásban? A kommunista birodalom bukása, és Magyarország nyugathoz való csatlakozása éppenhogy könnyítette és nem nehezítette a helyzetüket. Ha maradnak akkor ellenzékben, nem tartanának ma itt (és lehet, hogy mi sem). Álszent, hazug érv. A tejfölös bödönhöz kívántak közelebb jutni, és ez megérte azt az áldozatot is, hogy mindent maguk mögött hagyjanak - antikommunizmust, liberalizmust, stb.

Számottevő antikommunista erő (igen, igen, ma is választóvonal) egy maradt, az pedig - tetszik-nemtetszik - a Fidesz. Persze utólag a Zorbánt a "sértődött" szerepében tüntették fel. Kérdésem: nem volt joggal sértett? Nem érezhette joggal úgy, hogy egykori szövetségesei csúnyán elárulták őt és magát a rendszerváltást?

A többi már csak hab a tortán: szövetség D-209-essel, majd puccs, és a Nagy Elkúrás története, amit túl jól ismerünk ahhoz, hogy bármit is írjak róla.

A legszebb mégis Gergényi kitüntetése volt. Ezzel sikerült olyan mélyre süllyedniük a szememben, hogy onnan kikecmeregni nem fognak. Nincs az a "javító jellegű cselekedet", ami megváltoztatná ezek után a véleményemet a szadiról. Sokan még Fodor Gáborban reménykednek. Én már benne sem. Ez a párt egyetlen dolgot érdemel, hogy a politika szemétdombjára kerüljön, nagyjából a MIÉP mellé - ahová való már régóta.

A reakciósoknak sajnos igazuk van ebben is: a liberális relativizmus a teljes barbarizmushoz vezet. Közelebbről ezt a szadi története demonstrálja. A dolog fonáksága az, hogy minden, ami annak idején a szadeszt "értékké" tette, ma szinte kizárólag a Fidesznél van (antikommunizmus, liberalizmus, emberi jogi izéke, bizony!; "értelmiségi" hátország, stb.).

Mondanám, hogy a jelenlegi eszdéeszes nagykutyák töprengjenek ezen egy kicsit. De fölösleges.
Mert nem látnak a hübrisztől.

Rekord

Ma rekordot döntöttem. Elolvastam vagy 170 oldal qrva unalmas szöveget, persze angolul. Az más kérdés, hogy még hátravan egy másik - rövidebb - is, és hétfő délig írásban be is kell számolnom belőlük. Utóbbit megoldjuk kettes sorközzel meg fejléccel.
A baj az, hogy ezt hétről hétre meg kell csinyálni, és emellett a másik dolognak (15 oldalas esszé) még neki se álltam.

A legfontosabb kérdés mégis az, a félév után ki vállalja a pszichés kezelésemet? Mert hasonló állapotban leszek, mint John Cleese a Fawlty Towers forgatása után. Mármint ki vállalja, a szesztartalmú űdítőkön kívül...

Én megmondtam II

Na, újabb kör a honi antifasiszta hisztiben. TGM így a Népszavában (fizetős cikk, igazi szocialista módra, muhaha):

"A közvélemény egy része a Népszava kontra „Gój Motorosok” ügyben alaposan levizsgázott. Olyan személyek, csoportok és orgánumok, amelyek másutt és máskor több-kevesebb hévvel támogatták az ellentüntetések ötletét (de már akkor is kikötötték, hogy baloldali személyiségeknek – mint pl. e sorok írójának – nincs keresnivalójuk antifasiszta megmozdulásokon, csak neo- és paleokonzervatívoknak), most két (nyílt és rejtett) okból bújnak ki az antifasiszta szolidaritás állítólag általánosan kötelező főszabálya alól." [kiemelés a zárójelben ofkorsz, tőlem]

(részletek a Szabad Népben itt)

TGM jó baloldali módjára csúsztat, ferdít, avagy hazudik - választhat. Ugyanis a "neo-és paleokonzervatívok" (bizonyára a Reakcióra, Konzervatóriumra, valamint néhány fideszes zsúrfiúra, és magára Szabó Györgyre céloz) nem azt mondták, hogy "semmi keresnivalója" nincs neki ott (csak annyit mondtunk, hogy a második tüntetés majd átcsúszik egy TGM-es Györgypéteres eszmefuttatásba, ahol a pódiumról hallgatjuk a jeremiádákat a náciveszélyről - ez végülis nem történt meg), csak azt, hogy bizonyos arcokkal együtt nem szívesen állunk oda. Elsősorban amúgy Gyurcsány Ferenc volt a címzett, nem pedig a széles ideológiai utat bejárt filozófus. Szegény balosok, a gonosz gyűlölködő jobberek elnyomják őket!
Tehát mégeccer: senkinek sem mondtuk meg, hova mehet, és hova nem. A véleményünket még elmondhatjuk azért? Hogy egy minden tekintetben leszerepelt miniszterelnök talán ne lovagolja meg a civilek által kezdeményezett ellentüntetést, és hogy nem örülnénk a szokásos balos szónoklatoknak? Elmondhatjuk, vagy a szólásszabadság miatti nyafi csak Andrassew Ivánnak, meg az elnyomott baloldali médiának jár? He? (Mellesleg - de komolyan - mi a tökömben gátolják AI szólásszabadságát? Hogy ellenvéleményt fejeznek ki? Akkor kik itten a "szabadságpártiak"? Értjük persze a dolgot, az a szabadság, amit a baloldal annak nevez, és a határait is ők jelölik ki - kösz, nem!)

"A baloldal születési rendellenessége a felszabadító forradalmi erőszak és diktatúra gondolata, az a képzet, hogy az embereket lehet szabadságra kényszeríteni." És ha éppen nem úgy alakul a "szabadság" dolga, ahogyan azt ők eltervezték, akkor hisztiznek.
Most pl. arról van szó, hogy jó-jó, hogy jobboldaliak kiálltak a gyűlöletkeltés ellen, de tulajdonképpen menjenek a fenébe, mert nem táncolnak úgy, ahogy mi fütyülünk.

De rohadt unalmas ez már.

Update: még valami eszembe jutott. TGM így:

"Mivel az antifasizmus szükségképpen csak „követi” a fasizmust, nem választhatja meg tetszés szerint célpontjait. Mindenkit védenie kell, akit a szélsőjobboldal támad."

Lószart, mama. Azok a gombnyomásos antifasiszták, vagy seven-eleven antifák, akiknél csak be kell indítani a lavinát a "náci" és "fasiszta" speciális gombok megnyomásával, és arra egyből ugranak. Mi megnézzük, ki melé állunk oda, és kit védünk. TGM vajon úgy gondolja (számonkéri?), hogy a "neo-és paleokonzervatívok" odaállnának mondjuk egy erőszakos szélsőbaloldali brigád mellé, ha a szélsőjobb támadja őket? Ugye, ugye nem?

Héber Kalapács

Ha már Sabath, gondoltam, megnézem végre a Hebrew Hammert - régi hiányt pótoltam vele, itt éktelenkedik a gépemen már régóta.

Zseniális. Na nem olyan értelemben, hogy a Cannes-i fesztiválon díjaznák, vagy oszkárt kapna, nincsenek benne "nagy" színészi alakítások, sem egetrengető sztori. Zsidó. És végre nem a Woody Allen-féle vonal, hanem teljesen más.

Persze az alap a JP-n is megtekinthető kocsmás jelenet (ahol persze Herbew Hammer sékellel fizet, höhö), mégis nekem az tetszett a legjobban, amikor a Jewish Justice League (ahol van felelős a zsidó médiaösszeesküvésért, viszont üres a szék a "zsidó sportoló" névjegy mögött) beléptető rendszerénél "nyavalygás-skála" is volt: ez is a sztereotípiákra játszik rá. Jól. (Három fokozat volt, "buddhist", "dying" és a harmadik, pirosan villogó: "Jewish".)
A másik a szolíd liberalizmus-fika, amikor a csajszi megkéri Adam Goldberget, hogy mondjon neki csúnyákat. Hebrew Hammer ugyanis nem a meghúzódó, gyáva, saját vallását is fikázó libsi zsidó, hanem vallásos, konzervatív és macsó. Annyira hagyománytisztelő, hogy tűzharc közben elejti a fegyverét, és lefekszik aludni - hiszen Sabath van.
A harmadik pedig a végső csatában a "Jewish Guilt" jelenet, azaz a "zsidóság csodafegyvere", a bűntudatkeltés, nagyon ott van.

Tehát itt is rájátszanak keményen a sztereotípiákra (zavartság - állandóan hadar, zsidó világfájdalom, bűntudat, stb.), de mégis máshogy. Különben én csípem a sztereotípiák kifigurázását, akárki akármit mond is.

Remek fricska, minden irányba. Na jó, az elején a "gentile"-os megjegyzés talán kicsit erős. De mindent összevetve rendben van.

Na, zsidó blokkunkat látták-hallották, egy időre befejeztem, ígérem:)

*Shabat Shalom, motherfuckers.*

Ápdét: Shadai publikálta eztet a JP-n is.

2008. április 25., péntek

Weekend Light by Judapest.org

Nu, akkor egy könnyed JP-t, így zomba (=szombat, ha valakinek a klasszik kretén-poénok nem lennének meg) előtt.

Ámen.

Shabat Shalom.

ps. Nekem qrvára nem lesz amúgy könnyű, mert nincs annál sz@rabb, mint hatalmas mennyiségű unalmas irodalommal szenvedni. Sebaj, sebaj, bő egy hónap az agónia végéig.
Utána meg más dolgom is lesz, brühühü.
Sarah Silvermanbe meg párhuzamosan vagyunk szerelmesek mr. pharmacisttal. Van ez így. Igazából persze nem.

A másik cikket Shenpen ajánlotta, majdan ezt is elolvasom. Ha végre szabadulok a rabságbul.

2008. április 24., csütörtök

A Világszellem összeesküvése

















No kérem, Toroczkai László, a Haza Cigarettacsempésze megfejtette, mi a honi világ motorja. A Világszellem összeesküvése.



Pikáns. Van szerencsém személyesen ismerni Bitter Brunót, és nincsenek összefonódva a Hírszerzővel, de még az MCSZ-el és a Kidmaval sem. Sebaj, TL lelke biztos megnyugszik, ha egyszerűnek látja a világot - radikális sajátosság, nincs mit tenni. Avagy alakítsuk úgy a valóságot, ahogyan az nekünk tetszik. Fantasztikus jelenség kéremszépen: posztmodern szélsőjobb. Kedvünkre-válogatjuk-az-elemeket-és-abból-összekockázzuk-a-va-
lóságot. Hogy valóban úgy néz-e ki a valóság, ahogyan mi bemutatjuk, az már tökmindegy. Merthogy nekün igazunk van. Akkor is, ha a valóság nem igazol bennünket. A Világszellem felismerése után is Hegelre hajaznak: ha a tények nem felelnek meg annak, amit mondunk, hát, annál rosszabb a tényeknek.

Van egy olyan történetírás, melyet a történészek kontrafaktuális történetírásnak neveznek. Jelen esetben még az is több ésszerűséget mutat, hiszen még mindig több értelme van a "mi lett volna ha" kérdésen elmélkedni, mint a tényeket abszolút figyelmen kívül hagyni. Toroczkai Laci szerint a világ, 2008 árprilis. Talált hat játékkockát, és abból fölépített magának egy világot (a hetedik Te magad légy, mondá az Úr, by Szejler). Azóta elvan vele. Nem baj az, játszik a gyerek.

Nem olyan nagy újdonság ez, TL komoly intellektuális hiányosságokkal küszködik. Se történelemből, se számtanból nem túl penge (hatvannégy vármegye, muhaha - corpus separatum?). Ráadásul erkölcsi tisztasága is erősen "kétséges", lásd a linkelt Heti Válasz-cikket.

Van valami pikáns abban, hogy olyan figurák, akik 1) egyszerűek, mint az ék, 2) nem éppen morális tótumfaktumok, piedesztálra emelik saját magukat, majd onnan bírálnak mindenki mást - intellektuálisan és morálisan egyaránt.

2008. április 23., szerda

Én megmondtam I.

A Reakció "Ilyen ország pedig nincs" mintájára "énmedmondtam" rovatot indítok. Egyrészt mert megérdemlem, másrészt meg mert ebbe kb. minden belefér. Höhö.

Mint mondottam, a baloldal most a zantifasiszta izében fogja megtalálni saját identitását és egységét. Másban nem, mert más nem maradt. Az intézmények és hagyományok szétveréséhez a "hatékonyság" fogalmát szokták segítségül hívni, és főleg a gazdasági hatékonysággal érvelnek, ha az erkölcs terén hiányosságokkal küszködnek: ez most nem működik, hiszen a magyar gazdaság a béka segge alatt van, akárhogy is dübörög a puma. Fájdalom, de azt sem értik meg, hogy az erkölcs és a gazdaság jó állapota is összefügg. Erről majd máskor.

Lássuk a medvét.

"Nem kellene a táblát levenni, csak egy másikat föltenni mellé. Mondjuk ezzel a szöveggel: "Ezt a táblát az aggastyán magyar polgárok heréjét péppé verő, a becsületben megőszült magyar anyák nemi szervében arany után kutakodó, a magyar gyermekek tízezreit halálba küldő magyar csendőrök emlékére állíttatta a Fidesz- Kisgazda-kormányzat.""

"Hétfőn, mikor ők még nem fáradtak ide, testközelben voltunk a bayeristákkal, elekistákkal, a világszövetség gárdistáival."

"Nézem a kórusban ordító gárdistákat, körösöket, sávosokat. Kik is ők? Folyik a vita. Nácik? Fasiszták? Szkinhedek? Nemzetiek? Polgáriak? Focifasiszták? Megtévedt fiatalok? Magukra hagyott ifjak? Szélsőmagyarok? Szélsőpolgáriak? Nem mindegy? A lényeg, hogy amint azt a vezér a tőle megszokott árnyaltsággal, mélységgel és differenciáltsággal kifejtette: egy a tábor, egy a zászló. Egy a csapat Elektől Tomcatig."



Az "Elek" bizonyára Elek István akar lenni. Ha tévednék, majd szól valaki. Gutenmorgen, Elek István, a Heti Válasz volt főszerkesztője ugyanazon "massza" része, mint az egész kontinuumnak a kurucinfóig. Bravó. A baloldali igehirdetők megint megmongyák a frankót. Bächer Iván bizonyára lecsúszott arról, hogy a hétfői HE utcai megmozdulást egy fideszes képviselő szervezte, karöltve néhány civil szervezettel (Judapest, Reakció pölö). És, ezek között gaz jobbosok is vannak. Nem kevesen.

De BI látóképébe az eltérések nem férnek bele, ahogyan a pluralitás sem. A jobboldal az jobboldal, pont, Orbán Führer kihirdette, hogy egy a zászló, ezért majd az ő vezetésével és persze Das DFT SA-parancsnok asszisztálásával kezdődik a pogrom, amint a fidesznácikok átveszik a hatalmat. Elek István például macsétával fogja nyírni a zsidókat, egy baloldali publi hallotta.

Jáj.

Hattyúdal

Miután miniszterelnök úr birodalma szétesőben van (Fall of the Empire), fontosak az apró, ám korszakalkotó ötletek.

A dolog egyik része természetesen az "antifasiszta" placc ASAP visszafoglalása, az remélhetőleg még néhány Népszavás eksön után menni fog, ez oké.

De hogy a vizitdíj, napidíj és a tandíj bukása után mint hajtsuk be a pízt? Miniszterelnök úr természetesen szellemi eleinek (jakobinusok, kommancsok) útvonalát követi: a középosztályon.
Először jön az internetadó ötlete - ez azért elég univerzális. Sokan neteznek. Persze, senkinek sem tetszett.

De a csúcsok csúcsa mégiscsak a nyakkendőadó. A magyar abszurditás már tényleg nem ismer határokat. Minden egyes nap egy Monty Python-sketch.

Zokniadó mikor lesz? Nem kéne inkább lemondani végre? Ez már tényleg az agónia agóniája, miniszterelnök úr...

2008. április 22., kedd

Komcsi nyavalygás a náci-ellenes szolidaritáshiány miatt

Na, "én megmondtam" pt. 230ezer: most aztán jól megkapjuk mind Andrassew Ivántól, hogy elmegyünk mi a sunyiba hogy nem szolidarítunk vele, mert összerúgta a port néhány mocissal.

Fáj nekik. Fáj az, hogy amikor a félelemkeltő üzenetre nem a derék, másodperc-antifasiszta baloldal lépett, hanem a Judapest, a Reakció, a Konzervatórium és persze Szabó György, aki - horribile dictu - fideszes. Úristen, mi van itt, jobbosok a széljobbal szemben? Azta! Későn keltek a másodpercantifa komcsik, és most megy a nyafi. Ezért a népfrontos hős Gyurcsánynak rá kellett telepednie a második tüntetésre, hisz ez már mégsem járja!

Most meg Andrassew jól elküld minket vissza anyánkba, hogy a "vihar egy kávéskanál vízben" című Népszava-kontra-Gójmotorosok (akiknek azért a nénikéjüket az undorító nevük miatt) performanszhoz nem kívánunk asszisztálni.
Persze, hülyék a gójmotorosok, a magyar nyelvet helyesen használni képtelen tökfejek, akik biztosan csak "véletlenül" választották ezt a nevet. Ott nyílt ki a szótár azon a borgőzös nyári estén. A hülyék meg a túloldalon laknak, teccenek tudni.

De hogy ezért, meg A.I. hisztériája miatt most aztán mindenki álljon oda GyF meg AI mellé a fokozódó weimarizálódás meg a náci veszély miatt, hát azt nem. Leszarom a ballib média külön Sas-kabaréját.
Nem pattanunk a komcsi hisztire, egyből mi leszünk a rohamosan közelgő náci rémuralom miatt a hibások.

Önök, mélyen balos publicisták és megmondóemberek, mégis hol voltak, amikor először helyzet volt? Vagy nem jött a reggeli levél a kávé mellé a Pártból, hogy mozdulni kell?

Ja, én kérek elnézést.

2008. április 17., csütörtök

Mégegyszer a Chartáról

Nokérem: a náci veszélyről való sikoltozás ismét valami réginek a képét vetíti elénk. Valmiféle Új Demokratikus Chartáét. Nem is olyan rég Shadai-al értekeztünk erről a Charta-dologról. Az ő álláspontja (és édesanyámé is) az volt, hogy akkor ésszerűnek tűnt a Demokratikus Charta - mondván, hogy nem a komcsik restaurációja a valós veszély, hanem a szélsőjobb.
Ez az érv a 94-es választásokkal megbukott. És a kommunista utódpárt bizony visszajött.

A kérdés az, hogy a cél nem hasonló-e a balliberálisok körében? Az ún. "antifasiszta" koalíció nem egy "anti-orbánista" koalíciót takar-é? A balliberálisokat ismerve sajnos nem egy esélytelen lehetőség - "bolsik, bibsik, ki a gátra". A magyar társadalom "újraegyesítése", avagy az "árkok betemetése" a baloldali szóhasználatban mindössze egyetlen nagy, "anti-jobb" összefogást jelent. Dacára annak, hogy a "nemzeti egység" orbáni-jobbos retorikáját mint félnáci kirekesztést, épp a baloldal utasította el. Míg a jobboldal igyekszik valamiféle "közös nemzeti minimumot" teremteni (vagy legalábbis igyekezett 98-02 között), addig a baloldal "közös minimuma" ez az új Charta volna. És az íze is pont olyan.

Mindazonáltal állandó pesszimizmusomat (ami azért nem alaptalan) most mégis feloldom: az új koalíciónak ugyanis örülök - noha ez másról szól. Nem Charta, és nem a balliberális értelmiség-és pártelit által diktált "szövetség".

Különben is, ha már progresszívek a balliberálisok, igazán kitalálhatnának valami újat, mert ez a chartázás már avítt. És akárhogy is, ezzel az "antifasiszta" izével reméljük, nem térítenek el minket - ez pedig a mi feladatunk, hogy ne engedjük.

Nem mellesleg ez a kormány már megbukott, csak még ők nem tudatosították magukban. Még egy utolsó hajrá jön, bevetve a teljes nehéztüzérséget, őrjöngeni fog a Népszabadság és a Népszava, a náci veszélyről in particular, az orbáni diktatúra közelgő rémképéről, a weimarizálódásról, és a nincs-reform-nincs-élet skandálásától lesz hangos a közélet. Az utolsókat rúgják.

Az "új koalíció" valami egészen másról szól. És reméljük, ez így is marad.

Végezetül ennyit kívánok mondani...

Nos, a tézisem az volt, hogy a baloldal lenyúlta az "antifasiszta" bizbaszt. Ezért - megint - jól meg is kaptam a magamét, de lássuk a tudományos módszert (itt most egy kis probléma van, ugyanis ez most ex-post-facto hipotézis, vagy mi a nyavalya): ha Kartal Zsuzsa könnyes cikket ír róla, akkor azt már lenyúlta a baloldal.

Íme.

Találkozó osztálytársak halkan szavalnak, véééégre megérkezik a miniszterelnök is, dejó, szocialista politikusokat is látunk (Kiss "zsidesz!" Péter pölö), meghatott mosoly az arcunkon. Zengjük a dalt üde, mámoros ajakkal, ugye?
Pfuj.

Kartal Zsuzsa, Köztársaságunk vigyázó édesanyja. A Párttal, a Néppel egy az utunk.

2008. április 15., kedd

Közkívánatra

Nu, mivel úgy tűnik, az Against All Modernity blognak egy szűkebb rajongótábora is volt, ezért külön kérésre folyamatosan fölrakok néhány korábbi bejegyzést. Stílszerűen elsőként elküldöm a teljes baloldalt a halász falára - csak röviden, tömören, íme:


"A baloldaliság alaphibái"

Csak gyorsan, mert iziben kell nyalogatnom a nagy veres bránert.

Szóval a mai szeminárium bizonyította a balos észjárás fals mivoltát. Ha valaki egy tanulmányban arról ír, hogy különféle gondok forrása (etnikai ellentétek, vallási ellentétek, kisebbségek elnyomása, stb.) az, hogy valamiféle elméleti keretbe akarják belegyömöszölni egy adott, konkrét országot/területet, stb., a balos így reagál: Nem az elméleti kerettel van a baj, az helyes, hanem túl kevés modernizáció, túl kevés "demokratikus kultúra" (mr. pharmacist kolléga erre mondta gúnyosan hogy "világos: csak egy csepp kell a modernitás-szérumból és egyből kinő belőle a zégigérő demokrácija"). A baloldali azért nem tud helyes megoldásokkal szolgálni a világ problémáira, mert juszt sem enged az "elméleti keretéből", és hallgatólagos előfeltevéseiből, amit legyárt az íróasztal mellett. Az absztraktot mindenképpen keresztül akarja verni a konkréton, és ha a konkrét előfeltételek mások (lojalitás, hagyományok, szokások), akkor először ezen előfeltételeket kell elpusztítani, hogy az elméleti keretbe illeszkedjen az adott jelenség. Ez a "gondolati erőszakosság" az, ami képtelenné teszi a baloldalt a helyénvaló megoldások megtalálására. Ha egy ország hagyományai nem egalitáriusak, viszont ezen hagyományok között biztosítottak a jó élet feltételei, a baloldali akkor sem hagyja magát: muszáj az egalitarizmust kikényszeríteni.
Ha nincsenek meg ennek a "megfelelő" körülményei, akkor a következő lépések szükségesek: 1) az adott kultúra és hagyományok kiirtása, azok "eltörlése" a valóságból és az emberek gondolataiból - erre a "tisztogatásra" van szükség ahhoz, hogy a körülmények biztosítottak legyenek; 2) az immáron "tabula rasa"-ra való ráfirkantás, i.e. aufklérizmus - a baloldali doktrínák elültetése az emberek fejében, hogy ezen gondolati keretből az előre megtervezett cselekvéseket hajtsák végre. Természetesen beköszönt a racionalizmus megint, mert ez racionálisan cselekvő egyéneket feltételez, akiknek más motivációik nem lehetnek.
Néha ezen munka erőszakos, néha "békés". De sohasem eredményes.
A baloldali akkor lesz boldog, ha monolit, egyszínű világot lát, ami az ő "elméleti keretébe" illeszkedik. Különben hisztizik. Célja nem az adott valóság és világ értelmes megértése, hanem az absztrakt doktrínák alapján való cselekvés és kényszerítés.
A reakciósoknak nincs listájuk, csak a baloldali lista kritikája.

Mai balfika megvolt, kösz'ömszépen.





Más: ezzel a kékkel hogy állunk? Nem világoskék, úgyhogy aki elkezd szadizni, annak megeszem a máját!

2008. április 14., hétfő

Sablon

Nu, kommentekben tanácsokat szeretnék kérni a sablonra. Ti. ez a mostani amolyan is-is; a legnagyobb jóindulattal is a híg ürülékre emlékeztet, de közben van benne valami "klasszikus" is: reakciós, de csak kicsit.
Van, aki a fekete-zöld-fehér kombót kéri vissza. A kérdés az, nem sérti-é az a szemet?

Várom a tanácsokat.

2008. április 12., szombat

Vissza mindent a balra

No, akkor tanulságok izibe.

A baloldal sikeresen einstadolta az eredetileg civilek által kezdeményezett akciót. Elvégre muszáj volt lépnie, hiszen épp kormányválság van, a zembereknek a teljes garnitúrával ki van már a tökük, kellett a "fasisztaveszély", nem kicsit. És érthető a gyors lépés (SZDSZ, Gyurcsány, Horn, Magyar, Kiss "zsidesz!" Péter, a tizedes, meg a többiek...), hiszen túl sok jobbos (Reakció, Szabó György fideszes képviselő) tette rá piszkos kis mancsát a "zantifasiszta" ügyre. Azt meg már azért mégse! Mert ha van "antifasizmus", akkor az a baloldalé, slusszpassz.

Gyurcsány undorítóbb volt, mint amire számítottam: először is, a Faludy-megemlékezésen gyurikámozott, ami ízléstelen. De miért is várnánk el egy haladótól, hogy legyen neki ízlése? Másodsorban már itt bejelentette a "harcot", mert majd később farkasszemet néznek egymással az "újfasiszták" meg a "zantifasiszták". És akkor jönnek ezek az ostoba balos lózungok, amiktől a hideg futkos a hátamon, hogy ti. itten a többség par excellence a "demokratikus köztársaságért" áll ki. Miniszterelnök úr, ez csak a maga mániája, meg a pártjáé! Mi a nyavalyáért álljak én ki a "köztársaságért"? A köztársaság az valami transzcendens entitás, ami biztosítja az ontologikus rendet? Ne vegyem védelmembe a mosógépemet? Az ordas "fasisztákkal" szemben? Esetleg a biciklipumpát, csepeli hévet? Mert a baloldal, már entschuldigung, ab ovo ilyen idióta. A transzcendens az neki valami ósdi böszmeség, ezért az eltörlése után annak pótlékát bele kell helyezni valamibe. Ferencnek ez a "demokratikus köztársaság" meg a "zantifaszizmus". Legyen vele boldog. És még republikánus sem vagyok.

Aztán jön a demó, kattannak a gépek, nyomulnak a kamerák. Egy-két háromajtós szekrény biztonsági őr között menetel Ferenc az ő Klárájával. És hogy-hogynem, épp ezen a csodás napon, amikor a zantifasiszta népfront visszaveszi az utcát a "fasisztáktól", itt van Gerhard Schröder német szocdem vátesz. És elmondja, hogy ez milyen kúl, hogy itten a zemberek kiállnak a gonosz nácik ellen, és ő már csak tudja, mert német, és különben meg Ferenc az, aki viszi az országot a progresszió útján, és elvezet minket az EU-ba (pedig azt hittem, néhány éve már ott vagyunk). Közben mindenki, aki körülötte van, biztatja a Nemzet Prófétáját, aláírást kérnek tőle (íráskép-vizsgálat esetleg?), a mi Ferencünk élére állt a demokratikus köztársaság megvédelmezéséért folytatott harcnak. Mintha csak valami hős szovjet filmet néznék: Leninék összeölelkeznek a mezőn.
A nagy antifasiszta örömmámorban Ferencünk azt mondta, milyen tökjó, hogy a civilek így megvédik magukat. Ferenc kedves maga akkor mi a kénköves, lónyálas, taknyos-turhás francért miniszterelnök? És a rendfenntartó szerveket mi a tökömért tartjuk? És miért fizetjük? He? Mert ha a civilek dolga az "önvédelem", akkor maga valamit nagyon elqrt! Aha, jó, a civilek megvédik magukat, de akkor nem fizetünk rendőrséget. Meg államot sem. Azaz, nem adózunk, és akkor elvagyunk mi, mint "civil társadalom". Szóval, kedves Ferenc, az államot és annak rendvédelmi szerveit pont azért tartjuk, hogy ha esetleg tényleg "náciveszély" lenne (nincs), bakancsosok randalíroznának, és félemlítenék meg a budapesti csini zsidó lányokat (na, azt próbálják meg! - kevés ügyért állok ki, de akkor fegyvert szerzek! I mean it!), akkor a rendvédelmi szervek feladata volna, hogy ezt megakadályozzák. Bár értem már a dolgok menetét. Nincs kormány, nincs állam, nincs rendvédelem. Civil társadalom van, aminek maga örül. Ne örülj Feri, ne örülj.

Nem kell félteni persze a másik oldalt sem, ott meg focimeccs híján a kordon mögül üvöltenek hogy "meneküljetek" (hát, ez is ilyen pacifista üzenet - merthogy így harangozták be a macskások), meg "egyszerűen senkik vagytok" stb. Budaházy forradalmi idegrángással kajabál, beleéli magát a frazeológiába - Sir Lancelot degenere Camelot. Persze, mind jóarcok ezek, Budaházy, Toroczkai, meg a többi, néhány éve még veretes baloldali szavazók, most már ők vindikálták maguknak a jogot hogy a nemzetet mint olyat meghatározzák, és azt is, ki tartozik bele. Az már más kérdés, hogy ha valóban meg kellene ezt fogalmazniuk, jó nagy szarban lennének, ugyanis egyszerűek mint az ék. Budaházyból az Ablakzsiráf szoros olvasatát és értelmezését sem nézem ki. Intellektuális nehézségekkel küszködnek, na. (Persze, erre lehet mondani, hogy ez ilyen "értelmiségi nyiff-nyaff" - és persze az. Bár utoljára ezt a komcsiktól hallottuk, de ha árpádsávos a szellemi tapírság, akkor ez nyilván nem számít.)

Szóval ez tényleg király, most lehet megint fasiszta veszélyről kajabálni (hja, megmondta ma Ferenc testvér hogy lámlám, már nem csak potenciális, valós fenyegetettség, hiszen az utcára vonulnak!). Ferencünk pedig remélem valamivel megjutalmazza Tomcatet, a HVIM-et, a Jobbikot, a LL88-at meg az összes többi résztvevőt, hogy hozzásegítették ehhez - legalább két százalék a szondánál, húzzál bele, Feri!

A baloldal elérte amit akart: visszahódította az "antifasiszta ügyet" a gonosz jobbosoktól. Az más kérdés, hogy most nem Gyurcsány villájához kell majd az extra védelem, hanem Szabó György házához, de persze, a mai nap után, who the f**k is Szabó György nem?

A további a szokásos magyaros Monty Python volt: a rendőrök magukkal meg a tüntetőkkel kergetőztek, és városnéző túrát tartottak Budapesten. Majd mikor a rendőrök megunták, jött a szózat, hogy szarunk mi a törvényre, bekasztlizzuk a hülyéket.

Majd lehet menni a börtönbe szabadítani, és Gaudi meg Morvai hozhatja ki a vállán Tomcatet, Budaházyt meg Toroczkait, megnehezítve a dolgot egy súlyos Blogadminnal, és közben mondjuk Waszlavik Gazember László elnyomhatná das ist mein auto -brrm-brrm c. örökzöldjét.

Az abszurditás szintje ebben az országban, kéremszépen, a végtelenségig fokozható. És minden egyes alkalommal a valóság minden képzeletet felülmúl.
A "nemzeti radikálisok", "hazafiak" ma remek szolgálatot tettek a haz... bocs. Gyurcsány Ferencnek.

Tapsot nekik.

2008. április 11., péntek

Idiotizmus reloaded

Hála a magasságosnak, Szabó György fideszes képviselőt nem ejtették a fejére: megkérte Fletót, hogy maradjon otthon (valamint megkérdezte tőle, az "antifasiszta" harcot miért nem azzal kezdi, hogy egy zsidó családtól kétszer is elkobzott villát - melyben a seggét mereszti - visszaadja jogos örököseinek). Mert a mi Ferkónknak ez már nagyon kellett, népfrontozni kő, a "köztársaság" barátai és a biciklipumpa védelmezői mint ott akarnak lenni.
A maszopszadesz megint rá kívánt telepedni egy civil tiltakozásra, és ki akarja játszani az "antiszemita"-kártyát. Lehetőség szerint ezzel utasítani el a Fideszt is, mert azok kacsintanak a "fasisztákkal". Most a kezdő lépés is szar nekik, mert az első ellendemót egy fideszes szervezte. Szarügy.

Remélem a Fidesz lép még valamit. A fiatal jobbosok biztosan. Én azért ha már ott lehetnék, megkínálnám Ferencet az ellendemó táborából egy paradicsommal, pusztán barátságból, meg "antifasiszta" összefogásból.

Nem látjuk szívesen, na.

2008. április 10., csütörtök

Szubjektíven a hisztiről

Nem kezdek el linkelni, mert az egésszel tele van az internet.

Történt egyszer, hogy egy nemzeti kislány (mert vannak nemzeti meg nem-nemzeti kislányok) bement jegyet venni Újzsélandon a közelgő Hungarica koncertre. Valamiféle balhé lett belőle, és nem kapott jegyet. Állítása szerint azért nem adtak neki jegyet, mert "magyar". Ami azért így első ránézésre is nonszensz. No meg le is fasisztázták. A zsidók.
A "zsidók" szerint pedig a lány kezdett el ótvarosan zsidózni, miután közölték vele, hogy száz forint (érted, száz forint, a vizitdíj harmada, baszki) kezelési költség van a jegyen.

Mellőzve azt a tényt, hogy a nemzeti leányzó ilyen-olyan megmozdulásokon torkaszakadtából szokott cigányozni-zsidózni, még az ő verziója is hihető. Arról nem is beszélve, hogy a boltban az eladók tényleg ordas bunkók, mások szerint is. Ez eddig oké.
De a dolog rendezésére nem a fogyasztóvédelem jön, meg a jogi út, neeem. Kérem, ez Magyarország, itten minden útszélen hugyozásért felvonulás, meg tüntetés van. Az egyik azért tüntet, mert az útszéli hugyozó magyarként használja a magyar utcasarkot a magyar pisiléshez, a másik azért, mert a részeg pisilő emberke valami zsidó háztól nem messze pisilt, tehát antiszemita.
Ez itt Magyarország, és nem lehet rendezni az ügyeket kulturált, normális módon, minden mellé kell a fesztivál. Mégiscsak mi vagyunk Monty Python-land, ide kell abszurd minden mennyiségben.

Szóval fölvonul a blogger, díszkíséretével, akik akár egy színjátszókör is lehetnének, vagy valamiféle csoportterápiáról kiszabadult brigád. Általános iskolából örökölt hátizsákos pufi, társaikkal hitler-pólóban, akik nőt még csak képen láttak, és azért is a zsidók a hibások. Azért nem tudnak nőzni, mert utóbbiak zsidók, ők meg magyarok. Úgyhogy felvonulnak.
Elszámolta magát, mert kb. tízszer annyi civil állt föl a kollektív jegyvásárlósdival szemben. Persze, utána lehet magyarázkodni, hogy de-nem-is-vallottunk-kudarcot, ehhez képest ment a három feljelentés durciból. Meg plusz durciból rászervezés újra, összefogva az összes honi dicső jobbszélső csoportosulást - tilatkoznak a nyilas jelző ellen nyilasokkal. Kis magyar abszurd, újratöltve. Nem vallottunk kudarcot, győztünk, de azért mégegyszer.

Több se kellett a dologhoz, a Nemzet Prófétája egyből rákapott a dologra, hiszen még egy alkalom, hogy a kormányzóképtelenségében vergődő "kormány"-ról elterelődjön a figyelem, és lehessen megint Nagy Antifasiszta Népfront, olyan hiteles arcok vezényletével, mint Gyurcsány Ferenc, Horn Gábor, Magyar Bálint, usw. Remélhetőleg megjelenik György Péter és Tamás Gáspár Miklós is, akik hosszasan fogják ecsetelni, hogy középjobbosnak sem szabad lenni, mert onnan már csak egy lépés az SA, és különbenis, minden egyetemista büdösnáci, sőt, mindenki az, aki György Pétertől és Tamás Gáspár Miklóstól jobbra van. Még egy kis traktátus Orbán Viktorról, Weimarról és a náci veszélyről, és teljes a kép. Mindenki hozzon magával még egy kretént. Ja, meg papírtálcán sültvirslit mustárral, elvégre majális van, beszél a hózentrógeros.
Édes Jó Istenem.

Az van, hogy Gyurcsány Ferenc nélkül ma nem tartanánk itt. Nem lennének jegyváltás fölött kialakult szópárbaj miatt felvonulások, nem kellene néznünk hímnős nácik menetelését, sem a kedves baloldal károgását a náci veszélyről.

Jobboldali, keresztény, konzervatív ismerőseimtől hallottam, hogy mind támogatták a hétfői megmozdulást (néhányan kint is voltak). Azt mondták, hogy most már elég.

Ugyanakkor ezzel a helyzettel most mit kezdjenek? És mit kezdjek vele én? Lehet csodálkozni azon, ha Fletó összeborulós népfrontos-partizános-antifasisztás baromságára nem kíváncsiak? Hogy a probléma gyökere tiltakozzon a probléma ellen? Hogy az MSZP és az SZDSZ megint undorító módon kihasználjon egy amúgy civil akciót, és megpróbáljon megint "egybekovácsolni"? Vádolható-e egy jobboldali azzal, hogy nem kíván Horn Gáborok, Gyurcsány Ferencek mellett téblábolni?

És akkor, ami következik, azt már ismerjük: a jobboldal nem jelent meg, TEHÁT a jobboldal hallgatólagosan támogatja az "újfasiszta" (a kurvaéletbe, a sztálini frazeológia nem megy ki a kedves szocik fejéből mert hol a kénköves ördög seggében vannak itt fasiszták?) "csőcseléket", TEHÁT a jobboldal en bloc náci, BEZZEG mi, a hős baloldal, ugyan kormányozni nem tudunk, tönkretettük az országot (igen, megcsináltuk), de mi, csakis mi jelenthetjük a védelmet a "fasiszta" veszéllyel szemben, mert lám a jobboldal ... satöbbi.

Jegyzem meg, a jobboldal már megint olyan tohonya lusta hülye volt, hogy idejében nem lépett oda, ahova kellett volna - pedig az egész kezdetén saját képviselőjük vitte a "zászlót". Most biztos megint "kivárni" akartak (majd holnap reggel mondanak valamit), mert épp simogatni kell Bayer Zsolt buksiját, vagy tudja a tököm, mi van.

Azaz, egy lépéssel fordítani lehetett volna a meccset. De nem, mi kérem idióták vagyunk, úgy ahogy vagyunk, Magyarországnak biztos így jó a szarban. Mert most majd jön a baloldal megint a szánalmas szövegével, és marad a felállás.

Rövid, kicsit ingerült véleményem pedig az, hogy a netnáci barmok az összes kretén degenerált kis idiótával menjenek legelni, és ha lehet, menjen utánuk a teljes baloldal is a maga felszereltségével, emeszpéstül, szadeszestül, médiahátterestül, stb.

Az egészből elegem van, és hánynom kell.

2008. április 5., szombat

A forradalmiság negédes háttere

Forradalmárkodni jó, forradalmárkodni divat. A kérdés az, nem épp ez a forradalmiság az, ami fenntart egy bizonyos "struktúrát", a kritika, amely az "uralkodó osztályt" támogassa. Schlesky már értekezett erről a "Die Arbeit tun die Anderen"-ben, csípte is a forradalmi osztály szemét, ki is vonták a forgalomból. Az értelmiségi uralom fenntartásának alapja a kritika.

Persze forradalmárnak lenni édi, venni drága cuccokat a Vensz-boltban, meg rucikat a plázákban és utána elmenni lázadni valahová. Mert megtehetjük. És nem mondom, hogy pl. ezek nem zenélnek jól, mert tényleg, de azért a szövegeikben mégis csak van egy nagy adag böszmeség, ha a körülményeket is figyelembe vesszük (jójó, és tényleg, sweatshop, meg éhbér, stb. de hogy Olibácsit beledöngöljem keményen az arcotokba: "Lehet, hogy a kapitalizmus is tizenkét éves gyerekekkel szereltet össze csinosan dizájnolt számítógépeket kantoni lakóházak szuterénjeiben: hülye az állam, amelyik ezt engedi.") Mert ha mögém pakolnak egy Marshall fullszteket, kezembe meg egy Löszpól Gibzont (úgy 600-700 ezernél kezdődik a jobbik széria), támogatónak és kiadónak a Juniverzálmjúzikot, alám egy kétemeletes buszt, turnéállomásokra ötcsillagos szállodákat, úgy megéneklem nektek a világforradalomnak meg a minimálbér emelésének szükségességét, hogy belezöldültök. Meg belemondom a kamerába, hogy "we got one planet, one chance". És azt is megéneklem, hogyha holnaptól nem lesztek zöldes árnyalatú komcsik, megnézhetitek magatokat, mert nemsokára világvége.

Lehet persze így is. A nevem M. Károly, jól elvagyok E. Frigyes pénzéből, meg másokéból, és gyártom a forradalmi pamfleteket semmittevésemben (amiket a sarokban zabál a kecske). Persze, ha a pamfletjeimben propagált proletárforradalom kitör E. Frigyes gyárjában, akkor büdös nagy szarban vagyok, mert el kell mennem dolgozni, vagy más mecénást kell keresnem.

Vicces, vicces. De ha a fent említetteket megkapom, én is felöltözöm szépen és kajabálom hogy forradalom legyen mán (miután feloszlottunk, persze, mert mi lészön különben az ötcsillagosokkal, meg a zsíros zsetonnal?).

2008. április 4., péntek

Új Kezdet

Vagyok, ragyogok, megújulva. A baloldaliság, forradalmiság és a liberalizmus ellen, ahogy eddig - stay tuned.

r.u.