"Nagyok" küzdelme?

No, a hét elején elolvastam a Fábry-Vágó vitát (I-II.)

Fábry Sándor stílusát lehet szeretni vagy nem szeretni, ízlés dolga. Néha kicsit csípős, malíciózus a humora, de valahogy mindig betalál: én egy-két túlzását leszámítva csípem. És ezt a formáját hozta a vitában is, vitriolos stílusban oltogatta a Nagy Vágó Istvánt, és az általa védelmezett politikai kompániát.
Ezeken a sorokon pl. könnyezve röhögtem:

"...ernyedten lábaimhoz ejtettem, hatása alá kerülve ennek a hihetetlen kvalitású gondolkodónak, merthogy Tandori Egy talált tárgy megtisztítása című könyve óta, amelyet állva olvastam el a pécsi könyvtárban, írásmű nem volt rám ekkora hatással. Ezt meg kell értened."

Ha valaki így tudja kombinálni a műveltséget a humorral (márpedig Fábrynak mindkettőből van), az számomra mindenképpen értékes személyiség.
Persze, lehet hogy túllőtt a célon azzal, hogy Demszky megdobálása szerinte vicces; de tulajdonképpen csak azt mondta, hogy a performansz volt vicces, és be kell ismernem, én is röhögtem rajta: ugyanis fingom sem volt, mi ez a posztmodern öltönyös-esernyős mutatvány.

Továbbá csípem azt is, hogy a szadit "rabmadaraknak" nevezi, és a magyarázat is nagyon rendben van.

Szerény véleményem szerint Fábry túlzásai sokkal inkább "szalonképesek", mint Vágó némely valóban undormányos beszólása. A rendőri brutalitás áldozatainak sérelmei kapcsán a relativizálás, a 80-as évek nem-diktatúrának való minősítése, ezek számomra elfogadhatatlanok.
Nem beszélve Vágó zsidózásáról, ami pedig ízléstelen ("épp te ne tudnád?").

Fábry hozta a formáját. És sajnos Vágó is.