Kétharmad! Diktatúra! Orbánfasizmus!

Kicsiny hazánk azért olyan szép színes, mert mindig vannak érdekes (és vicces) próbálkozások. A legjobb ezek közül az, amikor veretes szdsz-esek akarják megszakérteni a konzervatív gondolkodást mint olyat, majd fölpakolnak egy vesszőt (rajta az írás: konzervatív), és ahhoz kezdik el méricskélni a magyar jobboldalt, amiről kiderül (láss csodát!), hogy... nemkonzervatív! Megmondom őszintén, a világért sem kívánok dühöngeni ezeken a próbálkozásokon - ugyanis roppantmód szórakoztatnak.

Mármost a legújabb szólam az európaiértelembenvett szad... izé, konzervatívoknak az, hogy jön a Zorbán, viszi a kétharmadot és jól bevezeti a diktatúrát. Zárójel. Ez sem új gondolat - 2002 óta ez fut. Zárójel bezárva. Mert a Zorbán ilyen. Nem demokrata (ugyanmán, pikulát nem). Tehát jön, lát, győz, és bevezeti az egyeduralmat. Nem lesznek fékek és ellensúlyok, csak lesz a Viktátor, meg a pribékjei és autoritárius renccer is lesz. Mindenki féljen.

Most tegyük félre a szellemiség problémáit (a fékek és ellensúlyok olyan, mint a konyhában a mosogatógép és a tűzhely harmonikus egysége kb., stb.), és gondolkodjunk egy picit. Amikor 1994-ben a kommunis.. bocsánat, szóval Horn Gyuláék 2/3-ot kaptak, nem volt sipítozás. Pedig ők csak egy diktatúra örökösei. Akkor, mivel legalább 92 óta a fasizmustól kell megmenteni az országot, nem volt probléma a 2/3.

Az persze más kérdés, hogy pillanatnyilag azokat az intézményeket, amelyek nincsenek alávetve a népszuverenitás őrültségének, éppen a baloldal támadja (a bíróságok, ügyészségek stb., mert "jobboldali befolyás" alatt állnak, értsd: nem hajtanak végre a baloldal által vágyott, haladó célokat), és nem a jobb. Ettől függetlenül minden ilyen intézményes keretet majd maga Orbán Viktátor fog eltörölni.

A maradék a szokásos sallang, jaj, hát ezek olyanok, mint a kommunistanácik, demagógok, populisták, nacionalisták, soviniszták stb.-stb., jaj mi lesz itt.

De az egész mögött nincs más, mint az az értelmiségi fintorgás, hogy "oh, azok a régi szép idők, amikor még a szadesszal együtt fejtettük meg a világot, és próbáltuk fölvilágosítani ezt a hülye népet, soha sem jönnek vissza már!", amelyik a Fideszt és Orbánt túl mucsainak, és diktatorikusnak mutatja be. Hogy ez az elbeszélés kontrafaktuális (2006 októberében a hatalom nyilván nem volt zsarnoki, a Zorbán viszont per def. az, érted), ne zavarjon bennünket. Az utcai politizálás is csak akkor gáz, ha nem a Magyar Demokratikus Charta tüntet, vagy viszi a cigányokat az utcára.

Hiányzik nekik az emelkedettség, az szdsz. Ah. Az igazikonzervativizmust meg hiába is keresik, kutatják éjt nappallá téve, sehol sem találtatik az.

Mindenesetre több folytatást kérek ebből a fejezetből, mert rendkívül mulattat. És ha kicsit gonoszabb kedvem lesz, akkor a "diktatúrázás" közben majd jól a delikvensek nózija alá dörgölöm Carl Schmittet, hadd szokják. Hát még akkor hogy fogok mulatni.

Jöjjön a diktatorikus kétharmad, előre, elvtársak!

Kééééééééész

Öregem, én itt megfulladok a röhögéstől...
tudjuk, merjük, tesszük - vissza az aufklérizmusho'. Ne álljunk meg félúton!

Egy hanyatlás története - az eszdéesz

Navracsics Tibor remekül összefoglalta az SZDSZ sztoriját. "Út a semmibe", avagy egy igazi hanyatlástörténet. Pedig akár sikersztori is lehetett volna.

A rendszerváltás idején nem volt olyan párt, amelyik annyira radikálisan antikommunista lett volna, mint a szadi (radiszadi). Voltak, akiket épp ez vonzott benne - az egyik szülőmet szerintem mindenképpen, köszönhetően a brutálisan antikomcsi neveltetésének, és szüleivel történtek tanulságai okán. Másik szülőmet talán inkább vonzotta az "entellektüel" légkör (őszintén szólva ezt nem tudom - bár ő sem rajongott akkoriban a kommunistákért).
Ezek mind komponensei voltak a pártnak: a legitimitás nagy részét épp az adta, hogy olyan "agyak" sorakoztak fel mögötte, mint Tölgyessy Péter, Kis János, Tamás Gáspár Miklós (hát, akkor még... aki tudja, olvasgasson bele a Másvilág című kötetbe, el fog ájulni). Ezek közül ma talán csak egyikükkel értenék egyet sok mindenben, de intellektuális teljesítményüket el kell ismerjem.

Közülük ki tagja ma az SZDSZ-nek?

A párt 90 óta sikeresen leépült. Mindent elvesztett, ami miatt akár picit is értékesnek lehetne mondani. Nem mondom, mai fejjel valószínűleg a régi szadira sem szavaznék (nem vagyok oda az emberi jogi-demokrata liberalizmusért). De mégis... ég és föld.

A mérföldkő valószínűleg a 94-es választás volt. Kedves szüleim is ekkor, vagy ez előtt kicsivel hagyták ott a szadit. Egyik pillanatról a másikra a harcias antikommunistákból Horn Gyulával, az 56-os karhatalmistával egy ágyba bújó "liberálisok" lettek - ezzel valójában egyszerre árulták el az antikommunizmust és a liberalizmust, mert - kérdem én - milyen liberális az, aki egy kommunista hatalom pufajkásával nem habozik szövetségre lépni?
És bocsi, de eléggé szar az az "érv" is, hogy azért szálltak be mégis Gyufakirály mellé a szánba, mert "belülről" könnyebb volt megakadályozni a "kommunista restaurációt" (undorgrund libsi körökben gyakran hangoztatott érv) - khm. Mit is akadályoztak meg?Maradt még antikommunista erő, nem illett volna tán velük összefogni inkább? Akár ellenzékben is? Pont azoknak kell "szövetségre lépnie" a kommunistákkal, akiknek még az ő uralmuk alatt is gyakorlatuk volt az ellenzéki szervezkedésben-és megmaradásban? A kommunista birodalom bukása, és Magyarország nyugathoz való csatlakozása éppenhogy könnyítette és nem nehezítette a helyzetüket. Ha maradnak akkor ellenzékben, nem tartanának ma itt (és lehet, hogy mi sem). Álszent, hazug érv. A tejfölös bödönhöz kívántak közelebb jutni, és ez megérte azt az áldozatot is, hogy mindent maguk mögött hagyjanak - antikommunizmust, liberalizmust, stb.

Számottevő antikommunista erő (igen, igen, ma is választóvonal) egy maradt, az pedig - tetszik-nemtetszik - a Fidesz. Persze utólag a Zorbánt a "sértődött" szerepében tüntették fel. Kérdésem: nem volt joggal sértett? Nem érezhette joggal úgy, hogy egykori szövetségesei csúnyán elárulták őt és magát a rendszerváltást?

A többi már csak hab a tortán: szövetség D-209-essel, majd puccs, és a Nagy Elkúrás története, amit túl jól ismerünk ahhoz, hogy bármit is írjak róla.

A legszebb mégis Gergényi kitüntetése volt. Ezzel sikerült olyan mélyre süllyedniük a szememben, hogy onnan kikecmeregni nem fognak. Nincs az a "javító jellegű cselekedet", ami megváltoztatná ezek után a véleményemet a szadiról. Sokan még Fodor Gáborban reménykednek. Én már benne sem. Ez a párt egyetlen dolgot érdemel, hogy a politika szemétdombjára kerüljön, nagyjából a MIÉP mellé - ahová való már régóta.

A reakciósoknak sajnos igazuk van ebben is: a liberális relativizmus a teljes barbarizmushoz vezet. Közelebbről ezt a szadi története demonstrálja. A dolog fonáksága az, hogy minden, ami annak idején a szadeszt "értékké" tette, ma szinte kizárólag a Fidesznél van (antikommunizmus, liberalizmus, emberi jogi izéke, bizony!; "értelmiségi" hátország, stb.).

Mondanám, hogy a jelenlegi eszdéeszes nagykutyák töprengjenek ezen egy kicsit. De fölösleges.
Mert nem látnak a hübrisztől.