2008. december 13., szombat

Közéletünk varázsa

Na, három hír érdemel rövid kommentálást.

Az egyik Drágavágóúr horngyulai értelembenvett lakossági fóruma. Az egyik oldal bármit csinál, az a MÁSIKNAK nem jó. Zorbán monnyonle. (Mint azt a Tisztességes Értelmiségtől, Vágó Úrtól tudjuk, 8 éve az van, amit a Zorbán csinál - viszont, GyF-ék jól kormányozzák az országot. Ezt rakják össze.) A speech-ben megismétlődik a Nádas-beszéd. Gratuli. Vannak, akik zsetonért, vannak, akik fanatizmusból tolják a szocik szekerét. De ez a Ferenc Testvér menthető/védhető még bármilyen szinten is? Hánemá.
De nekem van békejavaslatom. Minek ennyi vita, megosztás meg áskálódás! Legyen egy párt, és kész. Akkor nincs megosztás, és béke van. Legyen a neve mondjuk MSZMP, legyen egy központi bizottsága stb.

A másik pedig, hogy drága miniszterelnökünk a protokommancs Táncsics Misiről elnevezett szoci alapítvány rendezvényén temette a kapitalizmust. Méghogy minden változik? Ötven évvel ezelőtt pont ugyanezt csinálták. Most változott a környezet, az ami demokraták és az Academic Left szótárát veszik át - visszatérve ezzel a klasszik szoci-kádári sémára. Micsoda pátosz!

Aztán itt van a harmadik is, ahol a radikálisok jól megaszondták Schmidt Mária rendezvényén. Majd arconverik egyszer. "A teljesen felborult rendet Schmidt igazgatónő próbálta helyreállítani, akit Budaházy egyik kísérője a körülötte állók füle hallatára „holocaust-szakértőnek” titulált." Mekkora vád! Balról holokauszt-relativista szokik lenni a mi Máriánk. Ezeknél holokauszt-szakértő. Ugye értik.

Azért ekkora posványt érdemes minden nap figyelni! Inkább vegyünk a kezünkbe valami jó könyvet, igyunk kurva sok bort, és húzzunk el csajozni. Ez az egész nem ér ennyit.
Még annyit sem, hogy én kommentálom.

2 megjegyzés:

Molnárgörény írta...

Bazmeg, én hívtalak, hogy igyunk kurva sok bort - ráadásul az enyémet, amiben semmi non-natural nincsen (a borkén az OK, évszázadok óta megy). Te meg koitáltál reagálni. Innentől kezdve nyazsgem-konvenció...

gabrilo írta...

Jaja, abszolút. De lehet hogy jobb is.