2009. március 8., vasárnap

Dolgaink így mentek az elmúlt évben...

Lezajlott Vezérünk és Főnökünk évértékelő beszéde. Különben is a múltkor majdhogynem megdicsértem (egyesek szerint ez nekünk kötelező, mert "ők pénzelnek minket" ugye), most viszont sajnálom de: ennyi marhaságot egy helyen már régen hallottam. (Na, most oda a mogyink!) Megszokhattuk mondjuk az ilyen Nagy Beszédeknél, hogy egy óráig tart és nem szól semmiről, most azonban ez a Semmit feltöltötték dalszövegíróink a legbugyutább antikapitalista-etatista szlogenekkel.

OV. a "globális kapitalizmus végéről" értekezett. Remek. Visszaveszik Bogárlacit a MeH-be majd? Gyerekek, ne csináljunk már hülyét magunkból. Másrészt a 29-33-as válsághoz hasonlította a mostanit (tévedés, ez nem arra hasonlít, de hadd ne nekem kelljen már elmondani, amikor nem vagyok közgizda). A "kapitalizmus végéről" való értekezés pariba hozta Viktorunkat Szanyi Tiborral. Ami nem kis teljesítmény. Barack Obama és Soros György pozitív példaként való emlegetése különösen fájt (emberként és magyarként egyaránt). Olyan vezetők kellenek, mint Barack Obama, ez csak természetes: ott áll, nyomdakulccsal és szárazpapírral a kezében, és fossa a "pénzt" (gyk. csinál majd jó kis hiperinflációt). Ha valami, ez aztán tényleg követendő példa, főleg egy jobboldali kormány számára!

A nemzetközi piacokat Orbán nemzetek feletti ellenőrzésnek vetné alá. H. G. Wells somolyog. Egy újabb lépés a "világállam" felé, tényleg erre van szükségünk. A "piacmegolgya" persze rossz mantra, de úgy tűnik, a "zállammegolgya" jó.

A hazai tulajdon bővítésében, és a 88-89-es párhuzamban nagyjából igaza van (a "hazai tulajdon" egy kényes téma: itt asszem, sem a vérglobalista libertáriusoknak, sem a protekcionista nackóknak nincs igazuk; bizonyos esetekben viszont kifejezetten indokolt a hazai tulajdon támogatása, sőt). De a kérdés az: milyen alternatíva van ezzel szemben? Ha a korrupt szoci etatizmussal szemben egy másik, talán kevésbé korrupt, de majdnem ugyanennyire etatista lehetőség áll, akkor nincs igazi alternatíva. Lehet beszélni a zemberekről, emlegetni Soros Györgyöt, de csak remélni tudjuk, hogy ez egy puszta lózunggyűjtemény volt, és nem cselekvési terv.

Mert akkor ezt az egészet megette a fene.

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

a szociális népszavazáson összekapott kritikus tömeget akarják fenntartani és feedelni minden etatista bullshittel.

egyébként mindig a Vérfarkas írja a szövegeit? (az gáz) (ha nem, akkor mégnagyobb)

Névtelen írta...

Látod, én mondtam, hogy Orbán egy fospumpa. :-)
A mogyit meg egyébkéntis KGB osztja Doomhammerrel, és maga még nemelit.
Felvételizzen Őrnagynál!

Üdv:

Czelder

blogen írta...

A kép sötét, alagút van, fény nincs, az alagút végén se, de a villanykapcsolót azért még ki lehet tapogatni a falon, legalábbis remény van rá, hogy valahol a falon van egy villanykapcsoló, amit majd egyszer megtalál valaki!

Mégha 2010 után stabilizálja is Orbán a liberálisok által csődbe vitt magyar szocializmust stagnálásra állítva az országot, egyszer majd megöregszik, visszavonul és már csak magának motyog. Na akkor majd eljön a reformszocialisták ideje az addig masszívan kőbalos FIDESZ-ben és talán nekik sikerül majd lebontaniuk a kádárizmust. Kis szerencsével ezt még mi is megérhetjük, elvégre Orbán Viktor már nem olyan fiatal, húsz-huszonöt évig lehet majd max hatalmon. Ennyit kell már csak kihúzni, hogy az országot száz évvel ezelőtt zöldmezős beruházásban felépítő kapitalizmus új esélyt kapjon!

Névtelen írta...

Nagyjából egyet tudok érteni az értékeléseddel. Azért mondjuk én ennyire sötéten nem látom a helyzetet, szerintem mondott olyan dolgokat is a válságról amelyek vállalhatóak. Amikor elkezdett a gazdaságról beszélni fogtam a fejemet és attól féltem hogy katasztrófa lesz, rosszabbra számítottam. Van egy olyan érzésem h az Acton intézet előadásán elmondottakból is vett át dolgokat, igazából ebből jó lett volna sokkal-sokkal több. Különben számomra nem egyértelmű hogy mit is akart pontosan mondani, sok helyen ellentmondott magának. Kíváncsi leszek ma este az m1-en hogyan fogja kifejteni.

gabrilo írta...

hcrules:

az igaz, az emberi erkölcsi hibákban igaza vagyon.

Molnárgörény írta...

Off: jöhetsz Ablonczyzni, ha akarsz, kész a rendes 12 pont.

gabrilo írta...

Pont_leszarom.
És hogy jön ez most ide?

Névtelen írta...

vezére a f@szomnak :)
maradt volna a focipályán, állítólag jó másodosztályú spíler lehetett volna. akkor biza többre is vitte volna. ez is nagy szó ám!

gabrilo írta...

A vezér természetesen sogenannte irónia akart lenni.

Ellenben reális alternatíva egy van, az pedig egy Fidesz-kormány 2010-től. Tehát nagyon is kérdéses, merre akarnak elmenni.
Ha arra, amerre ez a beszéd mutat (Obama, etc.), akkor az nagyon nem jó. Elkúrás reloaded:(

gabrilo írta...

Na most ebbe ne menjünk bele. De tényleg ne.