2009. március 29., vasárnap

Hope and Change

Ahogy látom (és ha a szemem nem csal, ez esetben erre van sansz), éppen darabjaira hullik szét a bal. Már azt is olvasni itt-ott, hogy több balos párt kell, lehetne egy gyurcsányista-modernista-népnevelő, egy posztkommancs kisspéterista, szélbalos stb. Szóval, lehet, hogy széthullás, forgácsolódás vagyon. És ez bizony csodálatos.
Biz' én mondom néktek, drága feleim, ne igyunk előre a medve bőrére, de ha mégis bekövetkezik a csoda s a Gondviselés kegyed ajándéka, úgy leiszom magam, mint még soha.

Egy kis örömünk nekünk is legyen. És persze-persze, nem vagyunk ám kárörvendők. (Kivéve Tölgyet.)

Programozáshoz Ápdét:

"Grósz Károlynak a The New York Timesban május 15-én megjelent nyilatkozatára hivatkozott [az Ellenzéki Kerekasztal], amelyben a pártfőtitkár egyebek között azt mondta, hogy az MSZMP azért is hatalmon akar maradni, mert nincs kinek átadnia a hatalmat. Grósz álláspontja szerint a többi pártnak nincs konstruktív programja, ezért az igazi parlamenti választásokat csak 1994-ben vagy 1995-ben fogják megtartani. A főtitkár "diktatórikus" kijelentéseit még az MSZMP budapesti reformköre is kifogásolta, a nyilatkozatot az ellenzék provokálásának nevezte, s véleménye szerint Grósz nem a párttagság vagy választott párttestület álláspontját képviselte"

Index.

Naháp, micsoda hasonlóságok!

3 megjegyzés:

darkosky írta...

nocsak akkor mégiscsak van 1 pozitív vonulata Feri színre és lelépésének ;P

gabrilo írta...

Ferkó szétbaszarintotta a balt. És ezért örökre hálások leszünk neki.

darkosky írta...

amennyiben lehetséges az elvtársak őrizzék meg a nyugalmukat ;]

http://index.hu/belfold/2009/03/21/gyurcsacsany_konstruktiv_bizalmatlansagi_inditvanyt_akar/_amennyire_lehetseges_orizzuk_meg_nyugalmunkat_/