Egy hanyatlás története - az eszdéesz

Navracsics Tibor remekül összefoglalta az SZDSZ sztoriját. "Út a semmibe", avagy egy igazi hanyatlástörténet. Pedig akár sikersztori is lehetett volna.

A rendszerváltás idején nem volt olyan párt, amelyik annyira radikálisan antikommunista lett volna, mint a szadi (radiszadi). Voltak, akiket épp ez vonzott benne - az egyik szülőmet szerintem mindenképpen, köszönhetően a brutálisan antikomcsi neveltetésének, és szüleivel történtek tanulságai okán. Másik szülőmet talán inkább vonzotta az "entellektüel" légkör (őszintén szólva ezt nem tudom - bár ő sem rajongott akkoriban a kommunistákért).
Ezek mind komponensei voltak a pártnak: a legitimitás nagy részét épp az adta, hogy olyan "agyak" sorakoztak fel mögötte, mint Tölgyessy Péter, Kis János, Tamás Gáspár Miklós (hát, akkor még... aki tudja, olvasgasson bele a Másvilág című kötetbe, el fog ájulni). Ezek közül ma talán csak egyikükkel értenék egyet sok mindenben, de intellektuális teljesítményüket el kell ismerjem.

Közülük ki tagja ma az SZDSZ-nek?

A párt 90 óta sikeresen leépült. Mindent elvesztett, ami miatt akár picit is értékesnek lehetne mondani. Nem mondom, mai fejjel valószínűleg a régi szadira sem szavaznék (nem vagyok oda az emberi jogi-demokrata liberalizmusért). De mégis... ég és föld.

A mérföldkő valószínűleg a 94-es választás volt. Kedves szüleim is ekkor, vagy ez előtt kicsivel hagyták ott a szadit. Egyik pillanatról a másikra a harcias antikommunistákból Horn Gyulával, az 56-os karhatalmistával egy ágyba bújó "liberálisok" lettek - ezzel valójában egyszerre árulták el az antikommunizmust és a liberalizmust, mert - kérdem én - milyen liberális az, aki egy kommunista hatalom pufajkásával nem habozik szövetségre lépni?
És bocsi, de eléggé szar az az "érv" is, hogy azért szálltak be mégis Gyufakirály mellé a szánba, mert "belülről" könnyebb volt megakadályozni a "kommunista restaurációt" (undorgrund libsi körökben gyakran hangoztatott érv) - khm. Mit is akadályoztak meg?Maradt még antikommunista erő, nem illett volna tán velük összefogni inkább? Akár ellenzékben is? Pont azoknak kell "szövetségre lépnie" a kommunistákkal, akiknek még az ő uralmuk alatt is gyakorlatuk volt az ellenzéki szervezkedésben-és megmaradásban? A kommunista birodalom bukása, és Magyarország nyugathoz való csatlakozása éppenhogy könnyítette és nem nehezítette a helyzetüket. Ha maradnak akkor ellenzékben, nem tartanának ma itt (és lehet, hogy mi sem). Álszent, hazug érv. A tejfölös bödönhöz kívántak közelebb jutni, és ez megérte azt az áldozatot is, hogy mindent maguk mögött hagyjanak - antikommunizmust, liberalizmust, stb.

Számottevő antikommunista erő (igen, igen, ma is választóvonal) egy maradt, az pedig - tetszik-nemtetszik - a Fidesz. Persze utólag a Zorbánt a "sértődött" szerepében tüntették fel. Kérdésem: nem volt joggal sértett? Nem érezhette joggal úgy, hogy egykori szövetségesei csúnyán elárulták őt és magát a rendszerváltást?

A többi már csak hab a tortán: szövetség D-209-essel, majd puccs, és a Nagy Elkúrás története, amit túl jól ismerünk ahhoz, hogy bármit is írjak róla.

A legszebb mégis Gergényi kitüntetése volt. Ezzel sikerült olyan mélyre süllyedniük a szememben, hogy onnan kikecmeregni nem fognak. Nincs az a "javító jellegű cselekedet", ami megváltoztatná ezek után a véleményemet a szadiról. Sokan még Fodor Gáborban reménykednek. Én már benne sem. Ez a párt egyetlen dolgot érdemel, hogy a politika szemétdombjára kerüljön, nagyjából a MIÉP mellé - ahová való már régóta.

A reakciósoknak sajnos igazuk van ebben is: a liberális relativizmus a teljes barbarizmushoz vezet. Közelebbről ezt a szadi története demonstrálja. A dolog fonáksága az, hogy minden, ami annak idején a szadeszt "értékké" tette, ma szinte kizárólag a Fidesznél van (antikommunizmus, liberalizmus, emberi jogi izéke, bizony!; "értelmiségi" hátország, stb.).

Mondanám, hogy a jelenlegi eszdéeszes nagykutyák töprengjenek ezen egy kicsit. De fölösleges.
Mert nem látnak a hübrisztől.