2009. február 10., kedd

Náczik!

Végre. Végre valahára, a maszatolás és a sumákolás végének a kezdete (remélem):

"Ki kell mondani: a cigány származású emberek által elkövetett súlyos bűncselekmények száma aggasztó módon növekszik" – áll a Fidesz elnökségének kedd este kiadott közleményében.

Nehéz volt? Naugye. Akkor most, hogy végre kimondták (holnap náczi lesz a fidesz, de eddig is az volt, mi változik?), tessenek is tenni érte. Először is mehet a Pojáca a kanalas gém nemi szervére, mongyuk. Utána pedig tessék elkezdeni a rendrakást.

Farkas Flóri megint kicsit lütyő, de ez most ne zavarjon minket.
Kicsit uncsi volt már a minden szar kapcsán árpádsávozó miniszterelnök redundáns szólama.

Ordör.

10 megjegyzés:

Konzervatív írta...

1.Ló end Ordör
2.Alanyi jogon senkinek nem jár segély,csak megfelelő feltételek teljesítése után(gyerek iskolába járatása,közmunkaprogramokban való részvétel)
3.A bűncselekmény következménye büntetés kell hogy legyen,az elkövető származása egy jogállamban nem lehet az ügy eltusolásának alapja.A büntetőjog nem erre az esetre ismeri az enyhítő körülmény fogalmát.
4.A cigányság integrációját haladéktalanul meg kell kezdeni,de az együttélési szabályokat BE KELL TARTATNI.A törvényeket nem azért alkotják,hogy szarni lehessen rájuk.A vasárnapi eset az utolsó csepp a pohárban,ennél már nincs lejjebb,a ballibbant értelmiség meg kiálthat farkast,nácit,mindent,az emberek nem vakok,már mindenki számára egyértelmű a helyzet.
5.A ballib esélyegyenlőségi koncepció totálisan becsődölt,ez a helyzet tarthatatlan és folytathatatlan.Azt hiszem,ilyen emberek esetében,mint akik ezt a bűncselekményt elkövették,teljesen felesleges egyébként is az előnyben részesítés,mert nem is szorulnak rá,másrészt átlépték a társadalom toleranciaküszöbét.
6.Ámen

gabrilo írta...

Konzervatív:

úgy van.

Majd egyszer a ballib is rájön (keserű ébredés lesz) hogy a köcsög magyarik nem "fasiszták" attól, mert rendet szeretnének.

Szórják csak a nácizásukat, szerintem egyre kevesebb embert érdekel - és azok legnagyobb része, aki rendet szeretne, egy darab náci/rasszista szöveget nem nyomott el (amit a sértettek és hozzátartozóik esetében kb. kivételes képességnek tartok).

Úgyhogy_ez_itt_a_vége.

Unknown írta...

Agree!
Egy húron pendül maga énvelem nagyon! Vigyázzon, nehogy úgy járjon mint én :D

Konzervatív írta...

De ezt hallgassa meg Gabrilo:Másodéves koromban az évvégi vizsgaidőszakban kellett Kriminológiából is vizsgázni,és bármilyen meglepő,és a ballib bármennyire is tagadná,bizony volt egy ilyen tétel,ami a cigányság körében tapasztalható növekvő bűnözési hajlandóságot vizsgálta.A cigánybűnözés szó nem szerepelt benne,de a fogalmak lényegileg megegyeztek.A tétel címe valahogy így szólt:"Milyen okokra vezethető vissza a roma népesség felülreprezentáltsága a bűnözésben?"-most akkor Ferenc miért is hazudik?Nekünk ettől jobb lesz?Nem.Semmivel.És pont ez szítja majd tovább az etnikai feszültséget,mert az emberek érzik,hogy totál hülyére veszik őket.Ez olyan dolog,mintha ketten állnánk egy kép előtt,és én azt akarnám magának megmagyarázni,hogy a fekete mitől fehér,miközben mind a ketten tudjuk,hogy az fekete.Magyarul:tézis-antitézis-szintézis:Bűnöző cigányok márpedig vannak!Remélem ezek az események végleg betemetik a magyarországi PC diskurzus sírját.
P.S.:Munk Veronikát meg Babarczy Eszter üdvözlöm,kérem adja át nekik!

gabrilo írta...

BE-nek átadom, de Munk Verát felejtsük el:))))

Névtelen írta...

hurrá, ki lettem moderálva :)

gabrilo írta...

cikoria,

Önnek üzenete érkezett, annak kapcsán, miért lett kimoderálva. Figyelje az üzeneteit a társalgón:)
(nem az üzenet tartalma miatt volt)

Névtelen írta...

Ezt most nem értem, nem jött semmi üzenet, vagy csak én nem látom/láttam? A fene sem érti ezt a blogspotot.

Mi az a társalgó?

Névtelen írta...

Közben megkaptam a magyarázatot, értelmeztem, elfogadom. Korrekt.

gabrilo írta...

Társalgónak a hülye csetet neveztem:)
Tehát az üzenetet megkaptad, akkor a dolog érthető, remélem