2008. augusztus 18., hétfő

TGM már megint gyagya

Nu, itt van eme opus, kéremtisztelettel. Ehhöz azért már külön energia kell!

TGM írása elsősorban elvtársi figyelmeztetés, nem nekünk szól: a rasszista-etnicista jobboldal (értsétek: mink egyek vagyunk, azaz a "neokonzervatív" jobboldal közeledik a szélsőjobboldalhoz, és kéjesen nyalakodik véle) dupla ellenforradalmat nyomat (ami azért nem semmi teljesítmény!), de leginkább ráépül a rasszizmusra, kolbászt fog csinálni a nyugdíjasokból, és Orbán Viktor keresztül fogja masíroztatni a Magyar Gárdát vidéken, hogy kuss legyen a cigányoknak (miután jól felpofozta őket - de ugye tudjuk azt is, hogy ez csak figyelemelterelés a spanyolnáthaként terjedő fasizmus részéről).

TGM persze ügyesen fogalmaz, hiszen direktbe nem nácizza le a Reakciót, a Konzervatóriumot és a Judapestet (sőt a HVG-t és az Indexet! - ahová ő maga is szokott írni btw. Nem hiába, a szükség nagy úr, és valamiből etetni kell a proletár szájakat), de azért érzékelteti, hogy miket úszunk mi meg.

Rendes világban természetesen a munkásosztály vasökle lecsapna szépen a reakciós-fasiszta szervezkedés minden megmozdulására. Zofort, érted. Ugatsz, náci? Pofánváglak! Praktikus megoldás volt erre az Andrássy út 60-ban kedélyes átnevelőszobákat tartani (fókuszcsoportok, mediatív beszélgetések, és a "fasizmus nem megoldás"-előadások megtartása, stb.).

Azért megnyugtató, hogy röndös baloldaliként a nacionalizmust kicsit dicséri. Ezt elvártuk. És hát, a neopogány-antiszemita indiántánc nem nacionalista, mehet is a levesbe (reméljük, nem csak ezért). A másik pedig nem konzervatív, hiszen a konzervatív nem populista (tényleg nem - ennek jelét hol látja? Egyször az elitizmust - ami nyilván Út a Fasizmushoz - vési föl nekünk, majdan a populizmust? Hát hogyan igazodjunk el a Baloldali Elvárások Útvesztőiben?).

A változás az, hogy a reakciósfasiszta movement kiterjesztett változatát láthatjuk: "egy a tábor" az emeszpétől a szélsőjobbos tábortűz-zenéig. Ezt szerintem nem csak mi kérnénk ki magunknak, hanem a széljobb is.
Kik maradnak az emberségesek? A humanisták, a lelkigazdagok (a Bibliában a boldogok a lelki szegények - ennyi boldog ember lenne a kis országban? Wow!)? Hát TGM és az ő elvtársai. Ők, az Elnyomottak, Összetörtek, Magyarok és Nem-Magyarok. Egyedül ők közdenek lelki gazdagságukban a lelki szegények egész áradata ellen. Apokaliptikus baloldali jövőkép reloaded. De ezt már az ókori gnosztikusok is el bírták játszani, mi ebben az újdonság? Sehol egy új dallam, vagy ritmus.

A rossz hír viszont az, hogy pl. a keresztény tanítás és a konzervativizmus nem összeegyeztethetetlen. Pont egy baloldali képes csak arra, hogy összekeverje a megvariált egalitarizmust a kereszténységgel, hogy ez utóbbit a hierarchiával ellentétesnek tekintse (egy keresztény számára Isten akarata feltétlen autoritás - milyen egyenlőség ez így kéremalássan?).
Ráadásul azt feltételezi TGM, hogy a nemzet-keresztény kurzus reakciós terjesztői mind Protestáns Fehér Férfiak. Hát, ez itten nem az Egyesült Államok, az alapítás idején.

Ezek után mit mondjunk reakciós-bomlasztó mozgalmunk többi tagjának? A nem kevés katolikusnak? A nem-fehéreknek? A zsidóknak? Az agnosztikusoknak/ateistáknak?

TGM egy régi sémát akar ráhúzni az igencsak sokszínű jobboldal egészére, és ez a feladat egyre keservesebbé válik számára. Ugyanis ha nem igaz, hogy a "nemzetiek", a konzervatívok csak fehér keresztyén heteroszexuális férfiak, akkor nagy gáz van: a baloldal "fasizmust" kiáltó érvkészlete egy pillanat alatt válik semmivé.

És ha ez így van, mi marad még érvnek? TGM ott ácsorog valami dombocskán elvtársaival, és azt hiszi, ez a Sion hegye.
Egyedül maradtak - mint az érveik.

6 megjegyzés:

letterforce írta...

Viszont rejtély, hogy miért publikálhat ennyit, nyilvánvaló gyagyaságai ellenére. Talán , mert egyfajta profán Ézsaiásnak látják? Prófétapótló? Van benne egy efféle indulat, ez biztos.

gabrilo írta...

Nekem az tetszik, ahogy serényen lenackózza az indexet, ahová ő is szokott írni. Ezt akkor most hogy?
Igaz, hozzánk még nem írt. Hát, elég valószínű, hogy ez így marad:-DDD

Bár én azt gondolom, hogy nem gondolja már komolyan. Ez a cikk már egyenesen önironikus, egy szimpla paródia.

Névtelen írta...

Hadd kérdezzem meg, hogy te milyen szert szedsz az ilyen "remekművek" mellékhatásainak kiküszöbölésére?? Vagy genetikailag immunis vagy? Régóta foglalkoztat a kérdés...

My favourite:

"Ma kétféle ellenforradalommal van dolgunk. Az egyik a neokonzervatív ("neoliberális", bár a voltaképpeni szabadelvűséghez való viszonya ambivalens) ellenforradalom, amely tetemesen megnövelte a tőke dominanciáját, kiválóan alkalmazkodott a tudományos és műszaki fejlődéshez, és alapvetően meggyöngítette - a munkásmozgalom végső válsága után - az ellenfél utolsó bástyáját, az újraelosztó jóléti (és értelemszerűen: nemzeti-területi) államot."

Neokon-veszély Mo-n? Wtf?

Üdv: Czelder

gabrilo írta...

Jobbhíján jó könyveket olvasgatok, finom borokat iszom, finom ételeket eszem és jó társaságba járok:)) Ez az antidótum szerintem működik az apokaliptikus kommancsizmussal szemben:))

Egyébként igen, neokon veszély van. Ezt tudjuk a jobbszéltől, és most már TGMtől is.

Hol itt az újdonság?

Névtelen írta...

Aha. És az utazás már smafu?:)

TGM meg az a típusú ember, akinek már a látványától is felmegy a vérnyomásom. Nem tudom eldönteni, hogy vajon normális-e vagy az agyára ment a tudása. Olyan, mintha Rousseau-t olvasnék, csak egy rakat aktuálpolitikai állásfoglalással és néhány régi tekintély citálásával leöntve. Kliséfilozófus agresszív messiásmentalitással.
De engem nem érdekel különösebben. Szerintem még a környezete is futóbolondnak tartja.

Üdv: Czelder

gabrilo írta...

Az a fura, hogy korábban nem voltam utazgatós, most moderált formában rászoktam:)) Igen, az utazás is jó. És TGM csak egy van reményeim szerint:-DDD

Nekem régóta az az érzésem amúgy, hogy félig csak provokációból nyomja ezt az egészet, mert egy csomó állítását egyszerűen képtelen vagyok komolyan venni.