A kéznél lévő közhely az "addig nem tudjuk, mi fontos, amíg el nem veszítjük", vagy valami hasonló. Vagy legalábbis nem tűnik fel. Vagy annyira hozzászokunk, hogy nem tölti ki a mindennapjaink minden percét, mégis elképzelhetetlennek tartjuk, hogy eltűnjön a mindennapokból.
Ez történt most a Judapesttel.
Ami azért kár, mert a Judapest új hang volt: új a zsidóságon, és a blogszférán belül is. Sok fejezete volt az "én" és a "JP" kapcsolatának: voltak együttvigyorgások és mosolyszünetek, együttsörözések és együttmozdulások (copyright by OV és most Shadai), voltak rendszeres honlap-nézések és nem-nézések is (sőt, még vendégszerzőség is volt). Voltak heves viták, csomagolt formában anyázások, és voltak örökérvényű beszólások. A JP sokat adott a zséknek, és úgy általában mindenkinek.
Maga a JP sikeres "projekt" volt: Shadai jó reklám-és üzletember, a jó értelemben. Volt Flódni-akció, és a "flódni-nemflódni" szójárás valószínűleg marad, sok más mellett. A JP-ben volt fantázia, a JP-nek voltak ötletei, és tudta azt is, mikor, hol és mit kell csinálni. Az esetek többségében azt is tudta, mit és hogyan kell mondani.
Valószínűleg azt is tudják, mikor kell abbahagyni.
És hogy konzervhez méltó módon kommentáljam az eseményt:
"A viharban elpusztult csalitos fájó hiánya a megszokott tájban, barátok halála, a barátság elmúlása, viselkedési szokások kihalása, egy szívünkhöz nõtt bohóc visszavonulása a pályáról, a kényszerû számûzetés, a szerencse balfordulásai, az egykor élvezetet adó képességek elvesztése és másmilyenekkel való felváltódása: ezek egytõl egyig olyan változások – talán nem is minden ellentételezés nélküliek –, amelyek a konzervatív vérmérsékletû emberben sajnálkozást váltanak ki."
Új hang volt, de kedves megszokássá vált, szívünkhöz nőtt. Ezért olyan nehéz megválni tőle.
Valami hiányozni fog - nem csak a szörfözés közben.
Good Bye, JP!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
De fasz vagy te, Gabrilo, néha...
Csak azért is megint kioktatlak (mint a nackók megmondóembere, tudod), arról, hogy IGAZI KONZERVATÍV (igen én vagyok az, ha megfeszülsz, akkor is) módon hogyan lehet és kell reagálni az effélére - nos, így: (a komment még nem látható, mert valaki előcenzúrára tett, biztos te voltál ott is)
"Nem kell “megérteni”. És nem is szabad se így, se máshogy abbahagyni. Szüneteltess, vagy szünetelj csak te, ha szükségét érzed: de a kaput nem csukhatod be, nincs is hozzá jogod (erkölcsi, persze).
Én nem vagyok se zsidó, se a zsidók támogatója vagy barátja - igaz, hogy a gyűlölője sem. Voltak vitáink, veszekedéseink, de túl tudtunk rajta lépni. Ez a blog - és a közösség, amit felépített - az egyik legreménykeltőbb kezdeményezés volt a zsidó-nem zsidó ellentétek, görcsök feloldásának lehetőségében. A hangnem egészen más volt, mint a “hivatalos” magyar zsidóságé, amit tetszik, nem tetszik, a Mazsihisz testesít meg.
Azt akarod, hogy a Tordai-Feldmájer-félék most diadalmasan suttoghassák egymás fülébe: végre MI maradtunk egyedül megint?
Shadai: elfelejtettél ezt-azt, mielőtt a döntésedet meghoztad. Elfelejtetted a flódni-akciót (ami felé, bár akkor tagadtad, de talán picit az én nyomásom is terelgetett, és határozottan örültem, amikor meglépted - mondhatni, büszke voltam rád). Elfelejtetted, hogy egy közösség megteremtése egyirányú utca: nem lehet azt egy kurzor-vonással annullálni. Elfelejtetted mindazokat az üde megnyilvánulásokat, amelyek fityiszt mutattak a zsigeri utálkozóknak, és össze-vissza beszédre kényszerítették őket. Elfelejtetted, hogy elérted: a nem zsidó, sőt, a zsidókat gyakran bíráló emberek - mint akár magam - is értelmes párbeszédbe elegyedtünk, ami a mai Magyarországon páratlan érték. Elfelejtetted, hogy a férfiembernek állhatatosnak kell lennie: az elfoglaltságodat meg lehet bocsátani, el lehet fogadni, lehet pótolni-helyettesíteni, de tilos egymagadnak felengedni egy szép luftballont, majd amikor már a fél utca gyönyörködik benne, nem lőheted ki egyetlen ravaszmeghúzással…
Elfelejtetted, hogy végtére is a JP-nek hála, nekem is zsidó kismacskám lett?
Offline: az semmi, bármilyen furcsa ez a mai világban. Offline lehet beszélgetni hárman, ahogy azt megtettük nemrég. Lehet öten, heten, esetleg húszan - de ezren soha. Barátkozni szép dolog, meg kell is, de a barátság és a nagyobb közösség nem ugyanaz és nem is lehet ugyanaz.
Kedves Shadai: szerintem nagyon jól tudod, hogy nincs választásod. Nem élhetsz vissza a bizalommal és rokonszenvvel, amit abból is láthatsz, hogy milyen kevesen mondták meg: nem csukhatod be a boltot. Aki “megért”: szeretetből teszi, nem racionálisan. Nem veheted el a játékukat, ha egyszer a kezükbe adtad. És mág valami: ne akard enyire fontosnak mutatni magad. Eddig itt nem csak első, de a nagyon legelső voltál az egyenlők között, ha a szerzőket vesszük. Legyél a második, harmadik, ötödik.
Rosszul döntöttél. Legyél férfi, ismerd be: a többiek meg segítsenek, hogy a körülményeid ne jelentsenek akadályt a virtuális közösség továbbműködésében.
Olyan ez, mint amikor a Pink Floyd megszűnt, ha már popkultúráról beszélünk. Waters túlsúlya megbénította a csapatot, és amikor a The Final Cut után ellene fordultak, ő egymaga bevágta az ajtót. Mi lett az eredmény? Évekig tartó keserves vita, majd a csonka Floyd és Waters külön - csak néhány koncerten jöttek össze újra, mert egyikük se bírta elviselni, hogy engedjen. És se a csonka Floyd, se Waters nem tudták azt, amit előtte együtt.
Szegény Rick Wright nemrég meghalt. A Pink Floydot már sose lehet helyrehozni olyanra, mint régen. Ne tedd itt ugyanezt…"
Megjegyzés küldése