2008. április 12., szombat

Vissza mindent a balra

No, akkor tanulságok izibe.

A baloldal sikeresen einstadolta az eredetileg civilek által kezdeményezett akciót. Elvégre muszáj volt lépnie, hiszen épp kormányválság van, a zembereknek a teljes garnitúrával ki van már a tökük, kellett a "fasisztaveszély", nem kicsit. És érthető a gyors lépés (SZDSZ, Gyurcsány, Horn, Magyar, Kiss "zsidesz!" Péter, a tizedes, meg a többiek...), hiszen túl sok jobbos (Reakció, Szabó György fideszes képviselő) tette rá piszkos kis mancsát a "zantifasiszta" ügyre. Azt meg már azért mégse! Mert ha van "antifasizmus", akkor az a baloldalé, slusszpassz.

Gyurcsány undorítóbb volt, mint amire számítottam: először is, a Faludy-megemlékezésen gyurikámozott, ami ízléstelen. De miért is várnánk el egy haladótól, hogy legyen neki ízlése? Másodsorban már itt bejelentette a "harcot", mert majd később farkasszemet néznek egymással az "újfasiszták" meg a "zantifasiszták". És akkor jönnek ezek az ostoba balos lózungok, amiktől a hideg futkos a hátamon, hogy ti. itten a többség par excellence a "demokratikus köztársaságért" áll ki. Miniszterelnök úr, ez csak a maga mániája, meg a pártjáé! Mi a nyavalyáért álljak én ki a "köztársaságért"? A köztársaság az valami transzcendens entitás, ami biztosítja az ontologikus rendet? Ne vegyem védelmembe a mosógépemet? Az ordas "fasisztákkal" szemben? Esetleg a biciklipumpát, csepeli hévet? Mert a baloldal, már entschuldigung, ab ovo ilyen idióta. A transzcendens az neki valami ósdi böszmeség, ezért az eltörlése után annak pótlékát bele kell helyezni valamibe. Ferencnek ez a "demokratikus köztársaság" meg a "zantifaszizmus". Legyen vele boldog. És még republikánus sem vagyok.

Aztán jön a demó, kattannak a gépek, nyomulnak a kamerák. Egy-két háromajtós szekrény biztonsági őr között menetel Ferenc az ő Klárájával. És hogy-hogynem, épp ezen a csodás napon, amikor a zantifasiszta népfront visszaveszi az utcát a "fasisztáktól", itt van Gerhard Schröder német szocdem vátesz. És elmondja, hogy ez milyen kúl, hogy itten a zemberek kiállnak a gonosz nácik ellen, és ő már csak tudja, mert német, és különben meg Ferenc az, aki viszi az országot a progresszió útján, és elvezet minket az EU-ba (pedig azt hittem, néhány éve már ott vagyunk). Közben mindenki, aki körülötte van, biztatja a Nemzet Prófétáját, aláírást kérnek tőle (íráskép-vizsgálat esetleg?), a mi Ferencünk élére állt a demokratikus köztársaság megvédelmezéséért folytatott harcnak. Mintha csak valami hős szovjet filmet néznék: Leninék összeölelkeznek a mezőn.
A nagy antifasiszta örömmámorban Ferencünk azt mondta, milyen tökjó, hogy a civilek így megvédik magukat. Ferenc kedves maga akkor mi a kénköves, lónyálas, taknyos-turhás francért miniszterelnök? És a rendfenntartó szerveket mi a tökömért tartjuk? És miért fizetjük? He? Mert ha a civilek dolga az "önvédelem", akkor maga valamit nagyon elqrt! Aha, jó, a civilek megvédik magukat, de akkor nem fizetünk rendőrséget. Meg államot sem. Azaz, nem adózunk, és akkor elvagyunk mi, mint "civil társadalom". Szóval, kedves Ferenc, az államot és annak rendvédelmi szerveit pont azért tartjuk, hogy ha esetleg tényleg "náciveszély" lenne (nincs), bakancsosok randalíroznának, és félemlítenék meg a budapesti csini zsidó lányokat (na, azt próbálják meg! - kevés ügyért állok ki, de akkor fegyvert szerzek! I mean it!), akkor a rendvédelmi szervek feladata volna, hogy ezt megakadályozzák. Bár értem már a dolgok menetét. Nincs kormány, nincs állam, nincs rendvédelem. Civil társadalom van, aminek maga örül. Ne örülj Feri, ne örülj.

Nem kell félteni persze a másik oldalt sem, ott meg focimeccs híján a kordon mögül üvöltenek hogy "meneküljetek" (hát, ez is ilyen pacifista üzenet - merthogy így harangozták be a macskások), meg "egyszerűen senkik vagytok" stb. Budaházy forradalmi idegrángással kajabál, beleéli magát a frazeológiába - Sir Lancelot degenere Camelot. Persze, mind jóarcok ezek, Budaházy, Toroczkai, meg a többi, néhány éve még veretes baloldali szavazók, most már ők vindikálták maguknak a jogot hogy a nemzetet mint olyat meghatározzák, és azt is, ki tartozik bele. Az már más kérdés, hogy ha valóban meg kellene ezt fogalmazniuk, jó nagy szarban lennének, ugyanis egyszerűek mint az ék. Budaházyból az Ablakzsiráf szoros olvasatát és értelmezését sem nézem ki. Intellektuális nehézségekkel küszködnek, na. (Persze, erre lehet mondani, hogy ez ilyen "értelmiségi nyiff-nyaff" - és persze az. Bár utoljára ezt a komcsiktól hallottuk, de ha árpádsávos a szellemi tapírság, akkor ez nyilván nem számít.)

Szóval ez tényleg király, most lehet megint fasiszta veszélyről kajabálni (hja, megmondta ma Ferenc testvér hogy lámlám, már nem csak potenciális, valós fenyegetettség, hiszen az utcára vonulnak!). Ferencünk pedig remélem valamivel megjutalmazza Tomcatet, a HVIM-et, a Jobbikot, a LL88-at meg az összes többi résztvevőt, hogy hozzásegítették ehhez - legalább két százalék a szondánál, húzzál bele, Feri!

A baloldal elérte amit akart: visszahódította az "antifasiszta ügyet" a gonosz jobbosoktól. Az más kérdés, hogy most nem Gyurcsány villájához kell majd az extra védelem, hanem Szabó György házához, de persze, a mai nap után, who the f**k is Szabó György nem?

A további a szokásos magyaros Monty Python volt: a rendőrök magukkal meg a tüntetőkkel kergetőztek, és városnéző túrát tartottak Budapesten. Majd mikor a rendőrök megunták, jött a szózat, hogy szarunk mi a törvényre, bekasztlizzuk a hülyéket.

Majd lehet menni a börtönbe szabadítani, és Gaudi meg Morvai hozhatja ki a vállán Tomcatet, Budaházyt meg Toroczkait, megnehezítve a dolgot egy súlyos Blogadminnal, és közben mondjuk Waszlavik Gazember László elnyomhatná das ist mein auto -brrm-brrm c. örökzöldjét.

Az abszurditás szintje ebben az országban, kéremszépen, a végtelenségig fokozható. És minden egyes alkalommal a valóság minden képzeletet felülmúl.
A "nemzeti radikálisok", "hazafiak" ma remek szolgálatot tettek a haz... bocs. Gyurcsány Ferencnek.

Tapsot nekik.

4 megjegyzés:

Molnárgörény írta...

OFF: hát kár volt ezért az "under constructionért". A fekete nagyságrendekkel jobb volt, valahogy illett az egészhez.

ON: megkaptam a leveled, csak épp nem bírtam még válaszolni, mert a kimenő szerver megint sztrájkol. Nem igazán értem, miből gondoltad, hogy valami más lesz a véleményem? Úgy ismersz, mint aki hülye?

Egyeseknek az a mániája, hogy én Tomcat függeléke vagyok. Holott én őt felületesen ismerem csupán, nem is régóta, és hát ilyen vén koromban (tegnap voltam 43, gratulációkat a spamboxba, italküldeményeket lakcímre kérjük) már nem változik meg az ember.

Ebben a kérdésben néhány apróbb hangsúlyeltéréssel ugyanazt gondoljuk. Az eltérések ott vannak, hogy az első flashmob - ha titokban marad, és békésen végrehajtják - szerintem jó húzás lett volna: demonstrálta volna, hogy TC valójában nem az erőszak híve (hogy mi a fasznak kellett a molotovozást éltetnie, azt nem tudom, ökörség). Ha nincs ellentüntetés, elképzelem a jegyirodásokat, ahogy a hátsó helyiségbe futva zsarut hívnak, az szirénázva kijön - és talál húsz hótt békés bomberes jegyvásárlót. Fasza médiahekk, és nehogy már az NBH befolyásolja a BGY programját azzal, hogy molotovozik... Bár ez esetben fene tudja, ki volt - az biztos csak, hogy nem egy igazi terrorszervezet. Lehetett önbíráskodó jobber, de ugyanúgy az NBH is.

De hogy Gyurcsányt a haza megmentőjévé tenni - ez jó nagy baromság volt. Lehetett volna úgy-ahogy menteni a helyzetet a lefújáson kívül azzal is (javasoltam is egy kommentben), hogy a rendőrség valóban genyó jogalkalmazására hivatkozva bejelenteni 72 órás időn belül több más tüntetést a Belvárosba, és CSAK ODA MENNI, kormányellenes jelszavakkal. Közelébe se menni a Hollán Ernő utcának, tüntessenek ott magukban Gyurcsányék.

Az ugyanis tényleg szemét genyóság, hogy a 72 óra csak egyesek tüntetéseinél számít. Ha a csapásirányt teljes vitorlaváltással erre fordítják, a dolog még működhetett volna: Gyurcsányék tüntetnek az üres utcán, a jegyiroda elleni pitiánerség átalakul egy kemény kormányellenes és kettősmérce-ellenes demonstrációvá, amit elég nehéz morálisan indokolhatóan szétverni, főleg, ha mérsékelt marad.

Csak annak a csapatnak nincs ehhez elég esze, meg főleg, nem lehet mindegyiküket ennyire kontrollálni.

gabrilo írta...

Görény,

sablonnal még kísérletezgetek:) Visszatehetem akár a feketét is (katolikus monarchiák színe is HÖHÖ), de nem égette az ki a zember szemét? Csak kérdem...

Btw. megvannak a régi anyagok, csak tök vagyok a blogspothoz és fingom sincs, hogyan lehet menteni az egészet. A másikat szerintem már nem nyitom meg, csak az anyagot szedném le róla - éppen nemtom, hogyan.

De nem született ott jóideje. Ha kapok technikai segítséget, lehet hogy fölpakolom ide archívumba valahogy.

Molnárgörény írta...

Tedd már meg lécci-lécci-lécci, nagyon jó kis írások azok.

A fekete érdekes módon nem komor, hanem inkább megnyugtató volt. Nekem tetszett. Ez a drapp egy fokkal jobb, de azért még nem az igazi (mondom én, a legigénytelenebb gyári sablont használó akárki...).

gabrilo írta...

oksa, fölpakolgatok néhányat akkó;]