2008. május 31., szombat
megint 68
Nem maradhat el természetesen TGM apológiája sem. Mint azt homopoliticus kiemelte, ritka alkalmak egyike az olyan, ahol az ember egy mondatban olvashatja Saint-Just (a terror angyala) nevét és a "boldogság" szót. Ilyen élményekért él az egyszeri reakciós.
Egyébként jó helyre teszi TGM 68-at: belehelyezi abba a sorba, ahová való:
"hány évesek voltak 1917/19-ben? És miket írtak korábban? És hány éves volt 1789-ben Marat, Saint-Just, Camille Desmoulins, Gracchus Babeuf? 1848-ban Petőfi, Vasvári?"
Stimmt.
Jóllehet ezzel egyidőben kikéri magának, meg 68 szellemi örököseinek, hogy a "totalitárius" címkét ráragasszák az újkonzervatívok. Ennek némiképp ellentmond, hogy 68 legnagyobb eredményeinek a "test-szellem dichotómia" és a "doxa-episteme" ellentét szétzúzását tartja (utóbbit kis képzavarral nevezhetjük episztemológiai totalitarizmusnak). A "mindent egybe" ("personal is political") ötlete márpedig totalitárius; ugyanez motiválta és tüzelte fel Rousseau-t, amikor megírta a Társadalmi Szerződést: a "sas két fejének egyesítése", Molnár Tamás szavaival.
Továbbá ez visszaigazolja Voegelint: a haladók, forradalmárok totalitáriusok, hiszen az ember metaxy-létét, köztes jellegét kívánják végképp eltörölni; a köztességet a fent és lent, túlság és közelség között. Méghozzá most és mindörökké. Ha minden létszférát egyetlenegy totális formában egyesítjük, elértük a haladás végét. A gyakorlati eredmények ismertek.
TGM a '68-as ifjak erre irányuló igyekezetét díjazza. Persze nincs miért meglepődni. TGM már sokkal korábban letette a voksát a totalitárius próbálkozások és a baloldali terrorizmus mellett.
És körülbelül ennyire kell komolyan venni azt, hogy ezek a derék balosok a zsarnokságok ellenfelei lennének.
2008. május 30., péntek
Ajánló - 68
>>>The Counter-Revolution is Now<<<
Balidióták pt.3
Teatyaúristen. Minden, amit az ember mond ezekről a félkegyelműekről, igaz. Ugyanolyan szellemi toprongyok, akik annak idején nyugatról hozsannáztak Sztálin elvtársnak, ma ebbe a degenerált, bunkó, büdösparaszt kommancsba ájulnak bele.
Ami járulékként jön a komcsi "hagyományokhoz", az valami, ami még rosszabbá teszi az egészet: a multikulti. Majd megnézem a harmonikus szocializmusban éldegélő legeltetőket, amikor oda is beköszön a multikulti nevében néhány fundi, hogy jönnek ki egymással.
Szóval azt mondják az ifjú kommerek, hogy "a kapitalizmus mára súlyos válságba került" - valóban. Miután a Progresszív Éra óta folyamatosan kretén szocialisták kísérletezgetnek a társadalmon (az ilyen és ehhez hasonló próbálkozásokat nevezte találóan "társadalom projektnek" Molnár Attila Károly), és egyik sem jött be. A jóléti államok pusztulóban vannak, hol ezért, hol azért. Vagy atomok atomjaira darabolták a társadalmat (a kedves Chavez-fanok tévednek, épp a jóléti állam végezte el ezt a hálás feladatot, nem a kapitalizmus; mivel a család, és a közösségek mutuális segítségnyújtására nem volt többé szükség, ezért mindenki az államhoz kezdett kötődni közvetlenül - ma Stockholmban az egyszemélyes háztartások magasan dominálnak), vagy fasza kis kollektív megoldásokat hoztak létre. Jó, hogy a kapitalizmus számlájára írják ezeket a borzalmakat, csak azt felejtik el, hogy a XX. század a szocializmusok kora volt, nem a kapitalizmusé (volt belőle mindenféle, lehet válogatni).
Tovább is van, mondjammég?
"Ilyen a természeti kincsek köztulajdonba vétele visszaállamosítás útján, vagy többségi részvények megvásárlásával. A lakosság alapvető szükségleteinek kielégítése a termelési eszközök közösségi tulajdonának erősítésével, mint például a szövetkezeti forma."
LOL. Államosítsunk, ez az! Lesz ám hatékony gazdaság, állami monopólium meg árszabályozás. Ez eddig még sehol sem élénkítette a gazdaságot és növelte a jólétet (sőt csökkentette, nem kicsit) de majd Chavez elvtárs "decentralizált tervgazdaságában" (broáááf) biztosan fogja.
"Egy új társadalom kialakításának fontos eszköze az életminőség javítása például az egészségesebb élelmiszerek és a környezetvédelem által. Elengedhetetlen a magas színvonalú közszolgáltatások megtartása, vagy kialakítása, hogy lehetséges legyen a megfelelő szociális ellátás biztosítása mindenki részére."
Erről most - gonosz módon - hirtelen az jutott eszembe, hogy Heinrich Himmler állatjogi aktivista volt, sőt a náci fejesek nagy része páratlan lelkesedéssel pártolt minden "környezetvédelmi" és egésségeséletmód, stb. dolgokat. Természetesen mindent az államtól.
It's socialism, baby!
De a legjobb a dologban újfent az, hogy a rendezvény a Gödörben lesz, ami köztudottan az elnyomott rétegek törzshelye:
"vasárnap 14 órakor a budapesti Gödörben venezuelai és hazai előadók (pl. TGM) részvételével, amelyet az Anima Sound System koncertje zár."
Tehát mindent bele, fellép a TGM Polbeat Band, kíséretnek ASS. Bőrszandált és kannásbort mindenki hozzon magával - és dobja be a közösbe.
2008. május 28., szerda
A jövő elkezdődhet...
Gondolkodtam kicsit többet a gonosz diktátor-király Zorbán "kiszivárgott" beszédén. Ami vagy úgy volt, vagy nem, de játsszunk el kicsit a gondolattal: igen, ezeket mondta.
Miről is van szó?
- adó-és járulékcsökkentés; lehet, hogy a baloldal népfrontos vezére szerint ez "politikai vudu", ám enélkül állni fog továbbra is a magyar gazdaság. Fetrengeni abban a szarban, amibe az elvtársak már nem először vezették bele. Ez az aktívakra kíván építkezni (ebben nincs semmi meglepetés, ezt tették 98 és 2002 között is), azaz ez fasiszta politika: az állam nem osztogat csak úgy. Pontosabban: nem osztogat a pöcsvakaróknak azokéból, akik dolgoznak és adóznak. Legalábbis nem annyit.
- nagy állami beruházások befagyasztása, ügyek kivizsgálása: ebből botrányt? Zabálják a pénzt Demszkáj projektjei már évtizedek óta. Jó, lett belőle nyaralója, örültem. És?
- Nyugdíjak befagyasztása: erre azonnal beindult a szoci nyuggerkommandó, hogy hátkérem eztmégishogy. Így. Úgy, hogy kicsit közelről tudok szemléletes példát, ahol a nagyi effektíve ugyanannyi pénzből él, mint a gyerekeit egyedül nevelő egyetemi végzettséggel rendelkező anya. A nyugdíjas haragszik a Fideszre, mert korábban elvettek tőlük valami támogatást. Így is van ingyérjegy, ingyérbérlet, anyámkínnya, és zsé is. Majdnem mondtam valami csúnyát.
- vidéken rendet tenni, gárdalepofozás: naigen, majd hisztizhet a ballib sajtó. Nem baj, annak ez a létalapja. Csattan néha a gumibot a csirketolvajokon, jaj. A balos sajtó kedvéért ki lehet dolgozni valami polkorrekt nyelvet, hogy örüljenek, pl. "az afro-magyarok és a bűnözés viszonyának rendezése", vagy valami hasonló. És akkor nincs hiszti.
A gárda sem érdekel különösebben. Sajnos az állam nem látta el azt a feladatot, amit el kéne, ezért jött létre. De ez alapvetően az állam feladata, ezért ezt a viszonyt rendbe kell tenni. És akkor a gárdának coki. Gondozhatnak sírokat, irthatják a parlagfüvet és még tisztelni is fogom őket érte. A vidéki állapotok rendezése nem az ő dolguk.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az államot nem elsősorban arra tartjuk, hogy a kommunizmus évei alatt jóllakott elvtársak továbbra is az állam körüli sündörgésből lakjanak jól, és hogy kedvük szerint osztogassanak-fosztogassanak. Az állam feladata a törvényesség és a rend fenntartása. A többi adalék, legtöbbször sajnos nem is pozitív...
Remélem nem szarik be a Fidesz, és meglépi amiket kell: ez pedig valódi átalakítás, a kádári intézmények megváltoztatása. Azaz: intézményi változás, nem több elvonás reform elnevezéssel, stb.
A dolgok pedig ezzel akár vissza is kerülhetnek a helyükre: a kádárista nyugdíjasok beleájulhatnak újra a szocikba, azok pedig hős védelmezőként léphetnek föl; a nemzetközi zsidó összeesküvést felszámolni óhajtó figurák szavazhatnak a Jobbikra, ami valószínűleg be is jut a parlamentbe (a szadi viszont valószínűleg nem, muhaha). Hetente egyszer Vona elmondja, miért is kéne megszakítani a kapcsolatokat Izraellel, a többiek pedig meghallgatják. Maximum ingatják a fejüket; a szocik meg nyomhatják, hogy a Fidesz ne kacsintgasson ide meg oda, etc.
Stumpf András a HV-ban remekül összefoglalta: "Ja, hogy ezek után nem kétharmaddal fog győzni a Fidesz? Nem baj. Egyáltalán nem. Nyerjen inkább ötvenegy százalékkal, de tisztességesen, úgy, hogy tudhatjuk, mire számíthatunk."
Ugyanis baromi egyszerű a megoldás, mármint arra vonatkozóan, mit kíván a magyar nemzet: átfogó államiságot, azaz gondoskodó államot, amolyan jótét lélek bácsit, aki gondozza kicsiny gyermekeit minden téren - csak nekik ne kelljen magukról, családjukról, stb; 43 forintos bigmekket akarnak. Last Minute utat valamelyik szigetre, olcsón. Állami juttatásokat.
Ha egy szóban össze akarjuk foglalni, mit kívánnak a balosok és a jobbszél, azt is megtehetjük:
szocializmust.
Ápdét: Ablonczy Bálint is megmongya a frankót.
2008. május 26., hétfő
Balidióták pt.2. (A balmarhaság margójára - sokadszorra)
Előbbiek (a legújabb république des lettres) hajlandóak voltak elismerni, hogy talán mégsem lehet mindenhová csak úgy szocializmust pakolni: ugyanis az emberek különbözőek különböző országokban, helyeken satöbbi. És lehet, hogy nem akarnak szocializmust, lehet, hogy szabadok akarnak lenni. És akármilyen benevolens is az értelmiség, akkor sem szeretnék.
Ám legyen, mondotta a république des lettres. Ezt elismerték, már ez is fejlődés.
Akkor - folytatják - legyen úgy, hogy egyes elemeket importálunk.
The Great Return of Social Engineering. A darabkákat ugyanis úgy válogatjuk össze, ahogy akarjuk, aztán összekockázunk belőle valamit: lesz belőle tökéletes paradicsom, mindenkinek úgy, ahogy neki tetszik. Vagy egy tökéletes katasztrófa, aminek a vége rosszabb lesz, mint a jelenlegi állapota, amin a jószándékú szociális munkások javítani akartak. A balos clerk-ök nem olvastak Burke-öt. Kárukra vált.
Miután hosszasan és teljes átéléssel magyarázták hogy mindenhováállamiegészségügyet, távozva a prédikáció helyszínétől öt perccel később a magas árakra panaszkodtak. Majdnem elröhögtem magam.
Mindeközben a praktikum területén is alakít "a szociálisan igen érzékeny, a realitások iránt viszont ezzel egyidejűleg csodálatra méltóan érzéketlen progresszív értelmiség." Miazhogy munkáért kapjon csak pénzt? Micsoda megcsúfolása ez a szociális izékének! Hogy képzelik azt ezek a szemetek ottan Monokon, hogy nem lehet csak úgy másoktól elvenni (állam által szervezett rablással), és azt odaadni "emberi jogi" vagy a bánat tudja milyen alapon?
"micsoda dolog ez, kérem szépen, ahelyett, hogy felemelnénk a szegényeket, megalázó követelményeket szabunk ki [megalázó követelmény, értsd: dolgozz is kicsit azért, hogy ehess], és a szolidaritást elvileg sem lehet feltételhez kötni." Tartalmilag ez a brutális, kegyetlen, fasizmust idéző elvárás néhány nap (!) közmunka egy hónapban(!). Fortyog a progresszív értelmiség. Nem baj, fortyogjon csak.
Ha mindezt kiegészítjük még a szélsőkonzervatív rasszizmussal, teljes a kép. Ezek a szemetek nem engednék meg Lakatos Dzsokinak, hogy büntetlenül terrorizálja a falu népét, lopkodja Mari néni tyúkjait, és néha jól fejbeverje. Mert, ugye, aki erről a témáról - pláne így! - kinyitja a bagólesőjét, az rasszista. Mi más. Lakatos Dzsoki elkeseredett bűnözői magatartása a társadalom hibája. S mivel jelen kontextusban Mari néni és az ő tyúkjai képviselik a társadalmat, így jogos rajta elverni az igazságtalanságot. Mari néni, ha nem akarod, hogy ez legyen, ne legyél társadalom!
Ezek persze mind nem problémák. Ahogy az sem probléma, hogy a balos intelligentsia lósz@rt nem tud kezdeni a dolgokkal. Nem tudja értelmezni, értékelni a problémákat, kérdéseket, és ennek következményeképpen kezelni sem tudja őket. Ha viszont csődöt mond - márpedig csődöt mond - akkor hisztizni, azt nagyon tud. A hibás persze sohasem a balos értelmiség, és elhibázott, blődli "stratégiája" és technikája, hanem mindig más. A falvakban az állapot tarthatatlan, deagonoszfasiszták na és a Zorbán, aki mindennek majd jól élére áll, és megnézhetjük magunkat.
De mint KZS legújabb ékesszóló cikkéből megtudjuk, a "szabadság ellenségeit" minden normális országban kirekesztik (vö. Lóri bá', "rekesszétek ki őket, mielőtt ők rekesztenek ki benneteket" - lehet, hogy H.L. írja KZS cikkeit, csak jól megfizette a ballib, és a célpont más?). Ha behelyettesítené a szabadság helyére a "munkásosztály" szót, lesz szíves. A teendő nyilvánvaló: antifasiszta brigádokat, most. És lehetőleg heti két piknik nyugdíjas munkásőr bácsiknak és néniknek Fletó beszédekkel tarkítva. Ha ezt nem tesszük meg, bevezetik a kötelező hittant, hisz mint tudjuk, "a nép nem butul magától". Valóban nem. Ahhoz ugyanis rendszeresen kell KZS cikkeket olvasni.
Ó, Irgalom Anyja, ne hagyj el!
2008. május 24., szombat
A zorbáni diktatúra rémképe
A lényeg inkább az, hogy a szocik másodperces pontossággal hozták formájukat. Lehullt a lepel! A Zorbán diktatúrát akar! Világos, bár még mindig tragikomikus jelenség, hogy mondják ezt egy olyan párt prominensei, amely egy negyvenéves diktatúrát tartott itt fönn. Ha már diktatúra, ők csak tudják! Bár a gonosz Zorbán négy éve alatt mégsem épült itt diktatúra, ez demonstrálható azzal is, hogy a büdöskomcsik simán visszajöttek utána, és már második ciklusukat játsszák - nem túl finom kakofóniában.
A Zorbán a gonosz világszellem szintézise. Nem tudjuk, hogyan, de egyszerre lesz belőle Horthy-reinkarnáció, és meg is koronáztatja magát. Továbbá taknyántenyeröli a gárdistákat, és rendet is tesz vidéken. Befagyasztja a nagy állami beruházásokat és a nyugdíjakat is (azt nem bánnám, ha ez igaz lenne: csábító a szoci stratégia - nem engedjük el a nyuggerek kezét - de hosszútávon katasztrofális vége lesz).
A Zorbán nyilván minden rossznak az okozója a kis országban, mert az aktívakra alapozott (ezért jól ráprüszköltek a nyuggerek), nem lövetett ki szemeket, nem tette tönkre a gazdaságot, és nem osztozik abban az örökségben, amiben Ferkó mondjuk igen.
Mit mondjak? Szocialista elvtársaknak furcsa képzeteik vannak a "diktatúra" fogalmát illetően. A haladó-machiavellista-leninista frazeológiában a "diktatúra" valószínűleg azt jelentheti "minden olyan embernek/csoportnak a hatalma, akik nem mi vagyunk." Így talán működik a definíció. Sajnos én még mindig nem értem sem a haladó szótárakat, sem a dialektikát. Így jártam.
2008. május 23., péntek
Zárszó
De lássuk a részleteket, aztán részemről ez a vita lezárva, mert kritikán aluli - valamint csak olyanokkal vagyok hajlandó vitatkozni, akik tisztességes szándékúak. A magánlevél publikálása ezen az intervallumon kívül esik.
"A jelen nem lévők számára: egy nappal korábban egy magánrendezvényen, ahova valaki meghívott, majdnem kifejtettem azt a véleményemet, miszerint egy köztársaságban nem lehet a civil szférát, a közigazgatást és a pártokat egymással szembeállítani, így annak sincsen értelme, ha valaki azon kesereg, hogy egy közügyet, pl. az antifasizmust civil szervezeteken kívül politikai pártok, ne adj' isten, a közigazgatás vagy a bíróságok is képviselnek. Na persze mit is mondhatnék, ha egyszer felesküdtem a köztársaság alkotmányára. De a levél szerzőjével nem beszélgettem]."
Nem voltam ott, de amúgy ez szép maszatolás: ugyanis Gyurcsány Ferencről volt szó. Kollégák ugyanis hangsúlyozták, hogy GYF rátelepedett egy civil kezdeményezésre, pártpolitikává alakítva azt, amiből aztán elindította az azóta heti rendszerességgel megrendezett antifa piknikjét. Továbbá hozzátették a kollégák, hogy GYF erkölcsi nimbusza khm... hagy kívánnivalót maga után. AD nem értette.
A Szent Istvános példája pedig jellemzően demagóg: senki sem vitatta a sokszínűség szépségét (az más kérdés, hogy a "multikulti" láttán vajon milyen arcot vágna Szent István). Meg azt sem, hogy más vallások hívei is gyakorolhassák a vallásukat. Csak hogy itt nem erről van szó, az az egyik. A másik az, hogy mintha mások lennének a konkrét körülmények. Persze tudom, AD nem libi, nem felvilágosult, nem aufklérista, semmi ilyesmi (sőt talán még konzervatívnak is gondolhatja magát - de azt ma úgyis sokan teszik, miért is ne?), ehhez képest egy probléma esetén egy dolgot nem vesz figyelembe: a konkrét helyzetet.
Az elkerülte a figyelmét, hogy nem az iszlám vallást kritizáljuk, hanem az iszlamizmust, ami forradalmi terrorista mozgalom - nem linkelem újból a Dalrymple és Scruton-cikkeket (ők viszont konzervatívok, vagy mégsem?).
AD technikája a györgypéteri magasiskolán alapszik: nem érvekkel vitázik, hanem bunkósbotokkal csapja agyon a vita elején az ellenfelét ("rasszista", "úgy érveltek, mint a 30-as években a nácik", "iszlamofóbok" - és biztos csak véletlenül emlékeztetnek ezek a balliba "érvelési technikára", nem szabad címkézni - majd ezeket nem támogatja meg érvekkel, viszont néha letagadja, hogy valaha is mondta volna őket). Ezek a bunkók kétségtelenül működnek. Csak szegénységi bizonyítványt állítanak ki arról, aki használja őket.
A történet mókásabb oldala az, hogy AD iskolapadba ültetne, vagy legalábbis szerinte rámférne egy kis tanítás/nevelés (ebben amúgy elvont értelemben igaza van, az kire nem fér rá állandó jelleggel?), miközben olyan jelzőket vág a fejemhez negatív konnotációban, amik a konzervatívoknak jellegzetesen kedves fogalmak (pl. "előítéletes" vagyok - naná, hogy az vagyok, azért nem üt el a villamos többek között; előítélet ügyben a frankfurtiánusokon kívül is érdemes értekezni másokkal, szélesedik tőle a világ - és Tory bejegyzése is részben erre tér ki).
Ezen túl állítólag a "jogi fundamentalizmus" ellen érvel - jogi fundamentalizmussal természetesen (az alapjogok megvonása semmilyen esetben /!/ sem helyes).
Továbbá "valódi konzervatív" mivoltát azzal kívánta megindokolni, hogy az emberi jogok univerzális mivolta mellett érvelt - ez már a vicc kategóriája; ha engem kíván iskolapadba ültetni, először nem ártana tán néhány konzervatív véleményt elolvasni az "univerzális emberi jogok" vonatkozásában. Hátha meglepődik.
Mindazonáltal nem az egyet-nem-értéssel van a probléma. Hanem a stílussal. Meg a privátlevél publikálásával. Az leverte a lécet, bőven. A tisztesség nem politikai nézet dolga ugyanis.
Update: AD azóta is folyamatosan hazudozik; "engem pedig azóta arra is felkértek, hogy felhasználóként se használjam a Konzervatóriumot."
vö. "nem látunk szívesen" - nem kérte fel senki semmire. Ha így volna, kitiltották volna a kollégák, de nem tették. Ugyanannak az esete, amikor én állítólag diktatorikus módon beígértem minden megélhetési nácizónak hogy kivakarom a blogról, ha odapiszkít; AD jól lerasszistázott, mégsem moderáltam/tiltottam ki.
De azért csak nyögi a mantrát.
2008. május 22., csütörtök
Iszlám, iszlamizmus és a liberális jószándék
No, elöljáróban: én azért igyekszem különbséget tenni iszlám és iszlamizmus között. Előbbi egy vallás, utóbbi egy forradalmi terrorista mozgalom. Egyesek korunk marxizmusának nevezik. És én ezzel nem is kívánok vitázni: ugyanis így van.
A kérdés nem az, hogy egy vallás veszélyt jelent-e Európára és a nyugatra, hanem hogy egy forradalmi mozgalom, azaz az iszlamizmus veszélyt jelent-e? Igen, veszélyt jelent. Nem kicsit.
Hogy kik a legfőbb szövetségesei az iszlamistáknak? Egyszerű: civilizátoraink és aufklérerjeink, a balliberális relativizmus zászlóvivői. Másról nem is nagyon tudnak ugatni, csak "toleranciáról" meg "kultúrák közti párbeszédről" esetleg "mediációról" meg egyéb rózsaszín felhőkről. Ezért részben egyet kell értsek Seres Lászlóval (részben meg nem, de erről később). Miután korábbi munkásságuk révén rendesen meggyengült kultúránk, és annak erkölcsi alapjai, az iszlamistáknak a "toleráns Európa" biztonságos placc. Itt lehet zsinagógákat gyújtogatni, gyilkolászni, mert mi "toleránsok" vagyunk. Toleranciánk bármeddig kiterjed.
Egészen odáig, hogy számos nyugati városban tízszeres védőháló szükségeltetik a zsidó iskolák köré, mert szélsőbaloldali ifjak karöltve néhány radikális iszlamistával rendszeresen megtámadja azokat. Ám mivel a baloldal ab ovo a szabadság védelmezője, ezért ez nem probléma.
Meg aztán hogy nézne már az ki, ha a liberális Európa megsértené egyes iszlamisták "emberi jogait", esetleg megbántaná őket valamivel! Az más kérdés, hogy minden egyes karikatúra alkalmával megindul a Grand Declaration of War a nyugat felé, az nem probléma. A lényeg az, hogy az iszlamisták emberi jogai nem sérülhetnek, nem iszlamista emberek megsérülhetnek persze. Aztán ha valaki mégis fölemeli a szavát, beindul a "rasszizmusról" szóló kánon az emberi jogok védelmében, amihez azonnal csatlakozik a balliba szellemi krémje. TGM rittyent három-négy cikket hetente a büdös rasszistákról. Nyilván az új osztályharc bázisaként amúgy védelmébe is illene venni az iszlamistákat. Majd leszedik róluk a végén a hamis tudatot, és megvalósul a komenyizmus.
Nem semmi azért a nyugati balliberálisok logikája: ha párszáz kopasz felvonul, akkor mindegyik azonnal fasiszta újjáéledésről nyekereg, de a többszázezer európai iszlamista smafu. Az antiszemitizmus is csak a kopiktól elfogadhatatlan, ha iszlamisták gyújtogatnak zsinagógát, az biztos a szólásszabadság megnyilvánulása - európai módra, persze.
És egyébként még csak nem is a liberális demokráciát védem vehemensen, mint Seres. Sőt. A liberális-demokrata relativizmus az egyik kulcs annak megértéséhez, hogyan jutottunk idáig.
És épp ezért: Antal Dániel is téved. A jogok ugyanis nem összeegyeztethetőek - egy kritikus határ után semmiképpen sem. Ezért a jogi nyelvezet a liberális autonómia-követeléssel maximum egy csekély Kant-utánérzés marad, vegyítve valami modernista hablattyal. Bizony, a kényszer alkalmazása még mindig szükséges, a kérdés az, milyen helyzetekben alkalmazunk kényszert; valamint az, hogy milyen helyzetben van szükség valamely jog korlátozására. Kekest beledöngölöm mindenki arcába: a jó élet feltételeit meg kell védeni. Ha valaki "emberi jogaiból" meg "autonómiájából" fakadóan a jó élet előfeltételeinek elpusztítására/megnyírbálására tör, azt korlátozni kell autonómiájában és szabad mozgásában (jogaiban), ahhoz, hogy a jó élet feltételeit megvédhessük. Éppen ezért ez: "A megfelelő válasz ezekben a helyzetekben nem az egyik alapjog korlátozása a másik javára, hanem a szabadságjogok teljes rendszerének együttes megerősítése - így a szólásszabadság mellett a vele néha konfliktusba kerülő vallásszabadság és az emberi méltóság védelme."
valójában nem mond semmit. Azért hangsúlyozzák ugyanis sokan az összeférhetetlenséget, mert az nagyon is gyakori: ha nem lenne összeférhetetlenség bizonyos helyzetekben a jogok között, mitől van annyi problémánk? De azt hiszem, a válasz is kitalálható:
"A Korán mechanikus, szó szerinti olvasására épülő iszlám fundamentalizmussal szemben ugyanúgy kell védekezni, mint a Bibliát vagy a világi alkotmányt szó szerint és töredékesen olvasó keresztény vagy jogi fundamentalistákkal szemben. A kezükbe kell adni a szövegek megértésének hatalmát"*
A probléma tehát a felvilágosulatlanság. Ha az aurklérerek/emberi jogi fundamentalisták kezelésbe veszik a fundikat, akkor azok majd jobb belátásra térnek. A régi aufklérista hit abban, hogy ha jól belemondunk valamit az emberek arcába, majd úgy csinálják, mert jól meggyőzzük őket. A világ pedig nem így működik, az van. De úgy tűnik, a felvilágosodás hite tovább él. A feladat tehát adott, a sötétségbe a fényt be kell hozni/vinni
Hajrá.
*az idézetek nem tudom AD-től származnak-e, de egyetértően idézi őket.
ps. a Heti Válasz is emlegeti a témát PF kapcsán.
Fidesznácikok
a gonosz Zorbán megszólalt.
"Orbán kitért a Magyar Gárdára is. Azt mondta, ha kormányra kerül, úgy fog tenni, mint Horthy a nyilasokkal: kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket." (index)
Mi lesz így a fidesznácizással? Aggódom a baloldal túléléséért, igazán!
[...|.]
2008. május 21., szerda
Szünet
Egyenlőség újratöltve
Félremagyaráz. Nagyon is egyenlőséget értek alatta, nem identifikációt (igaz, a modern egalitáriusoknál baromi nehéz szétválasztani a kettőt, ha lehet egyáltalán).
Úgy tűnik, hogy sejtésem igaz: a Bibliában az "egyenlőség" szó nem szerepel. Aztat csak a modern okostojások olvasták bele saját maguknak (és másoknak), hogy legyen mivel igazolni saját eszméiket. Igazságosság =/= egyenlőség! Hajjaj, de még mennyire, hogy nem.
"Esélyegyenlőséget", meg "jogi egyenlőséget" belelátni a Bibliába historizmus. És kicsit olyan, mint amikor Popper Platónt "totalitáriusnak" nevezi, még akkor is, ha a jelző maga modern. Tehát, óvatosabban.
Egyenlőség ügyben amúgy kéretik társalogni John Kekessel, ha már.
2008. május 19., hétfő
Feladvány
Íme:
1. When Galileo faced the Inquisition, he held that the Earth moved around the Sun, while the Inquisition believed that the Sun moved around the Earth. According to modern science:
a) the Inquisition was correct
b) Galileo was correct
c) neither was more or less correct than the other
2. Columbus had to fight the established Catholic doctrine that the Earth was flat before he could persuade anyone to back his attempt to reach the Indies in 1492:
a) true
b) false
3. The Catholic Church holds:
a) the teaching of evolution is a sin
b) the idea of evolution is perfectly compatible with Catholic doctrine
4. The geocentric model of the solar system was an important element of Christian doctrine because it gave man importance by placing him at the center of the universe:
a) true
b) false
5. Kepler was moved to endorse the heliocentric solar system based on objective, scientific principles rather than religious belief:
a) true
b) false
6. Everyone knows that religion is the enemy of clear scientific thinking, as evidenced by so many great scientists being atheists. Identify the atheists in the following list:
a) Aristotle
b) Frances Bacon
c) Galileo
d) Descartes
e) Pascal
f) Newton
g) Robert Boyle
h) Michael Faraday
i) Joseph Clerk Maxwell
j) Gregor Mendel
k) Louis Pasteur
l) Max Planck
m) Albert Einstein
7. According to the Dalai Lama, when science contradicts Buddhism:
a) science must have made a mistake
b) the words of the Buddha should be amended
8. The scientific revolution replaced the worldview of the Middle Ages, one based almost entirely on faith, with a worldview in which faith plays little or no part:
a) true
b) false
2008. május 18., vasárnap
Kipipálva
Cheers.
2008. május 16., péntek
Egy ellenforradalom elé
Az "emberi jogi" alapon való segélyosztogatás nem hozott érdemi változást, viszont fokozta a konfliktusokat; A pusztán jogi nyelvvel operáló liberálisok képtelenek szembenézni a problémákkal.
Ugyanez igaz a tekintély elvesztésére is (mely a "világ talapzatának elvesztésével ér fel", a reakciósnak korántsem nevezhető H. Arendt szerint): a "mediáció" meg "diszkusszió" meg "fókuszcsoport" meg a nyavalya tudja milyen ötletek mantrázása nem képes helyettesíteni a tekintély által betöltött funkciót. Erre legjobb példa az iskolai erőszak; ha a tanárnak elveszik a tekintélyét, később az "egyenlők társalgása" kevés lesz, mint sz@rban a vitamin. Az egyetlen megoldás - bármennyire fáj is - csak a tekintély visszaállítása lehet. Voltaire-en felnőtt aufklérusunk ugyanis hibásan értelmezi a tekintély fogalmát: tekintélye a szülőnek is van a gyerekével szemben, ám ez a tekintély egyáltalán nem "elnyomó", hanem gondoskodó és szeretetet adó. A kettő együtt számukra értelmezhetetlen.
A reakciós figyelmeztetések süket fülekre találtak: pedig a hagyományos közösségekből kiszakított egyének ma valóban csak atomokat alkotnak, melyek egymásnak ütköznek. A káoszból sok van, a rendből szinte semmi. Holott bizonyos mértékben mindkettőre szükség van. Ezért a renddel mit sem törődő balliberálisok politikája e tekintetben is csődöt mondott. A rendpártiság nem "fasizmus", hanem előfeltétele az élhető életnek. Ha nincs rend, mindenki a folyamatos "mozgósítás" állapotában van.
Ha már mindenképpen szükség van állami beavatkozásra, akkor a szétrombolt hagyományos intézmények erősítésére van szükség (családok, gyermekvállalás támogatása), hiszen az eddigi balliberális nihilizmusnak igen káros következményei már láthatók.
A terhek (adók és járulékok) csökkentésére van szükség: a gazdaságot nem lehet ekkora terhekkel beindítani, az továbbra is csak állni fog. A szociális kiadások radikális lefaragására van szükség (ami marad, az menjen inkább a családoknak, stb.). Aki nem dolgozik, ne is egyék.
A szimbólumok terén sem muzsikál meggyőzően a ballib: a "köztársaság" és a "demokrácia" szavak óránkénti ismételgetése a miniszterelnökön magán kívül igazából senkit sem hatnak meg. Úgy tűnik, hogy a reakciós, maradi magyariknak a Haza és kultúra talán még mindig többet mondanak, mint a Progresszió, Vízió, Köztársaság, meg az Antifasizmus.
Summa summarum, ezt a meccset, akárhogy is, viszik a konzervatívok/reakciósok. Újra.
És egy újabb izzadtságszagú balos próbálkozás fulladt kudarcba.
Nyehehe.
2008. május 14., szerda
Halj meg keményen
2008. május 12., hétfő
A jobb és a bal
A jobb-bal felosztásnak a francia nemzetgyűlés óta vagyon értelme és jelentése: a forradalom hívei a baloldalon, az azt ellenző, konzervatív erők a jobboldalon foglaltak helyet (kicsit leegyszerűsítve). Az egyik kedvenc (ha nem A kedvenc) reakciós szerzőm, Molnár Tamás így foglalja össze a Jobb és a bal c. könyve hátulján:
" Mikor 1789 elkövetkezett, és vele együtt a modern "alaptalan" doktrínák, mint a liberalizmus, szekularizmus, marxizmus, a jobboldal képtelen lett felmérni igazi helyzetét. Mint már láttuk, a baloldal mindig érzi, hogy a forradalom a küszöbön áll, főként a krízisidőkben. Ha nincs krízis, a baloldal kreál egyet, ha nincs osztályharc, támaszt egyet a családon vagy az iskolán belül.
Erre a jobboldal képtelen; kedvelt állapota a rend, a hierarchikus gondolat, a csendes reform, a hosszú lejáratú immobilitás. Ilyen formán a jobb nem vesz tudomást a közelgő viharról, nem mozgósít; a múltra hivatkozik, vagyis arra, hogy "nincs új a nap alatt", elegendő a múltban tanult leckét alkalmazni. Ezzel szemben a baloldal mindig úgy találja, hogy több egyenlőségre van szükség, több morális felzárkózásra, több jogra a még attól megfosztottak számára (nők, gyerekek, sérültek, állatok). A baloldali lista végtelen; a jobboldalon nincs lista, legfeljebb a baloldali lista kritikája. Egyik a forradalmat célozza meg; a másik az ideális múltat. Emlékezzünk Antal József szemrehányására: "tetszettek volna forradalmat csinálni!" A mondat magában foglalja tézisünket: a forradalom és a jobboldal ellentétes fogalmak."
A refom magyarországi kurrens pejoratív jelentésétől most tekintsünk el egy pillanatra (Gyurcsányék is tipikus forradalmárok és aufkleristák). Mivel a jobboldali a konkrétot és a meglévőt szereti (nem minden esetben, erre Magyarország demonstratív példa), nem tud mit kezdeni a baloldal absztrakt elképzeléseivel: képzeletből vett jogokkal operálnak, amiket állítólag a "természettől kaptunk": ilyenek az emberi jogok (melyek a maguk csupaszságukban semmit sem jelentenek tkp., by Hannah Arendt), szavazati jog, és a jóléthez meg egyebekhez való jog. Bizonyos baloldaliak vagy liberálisok más nyelven nem is képesek beszélni, csak a jogok nyelvén.
További ismérv még a "permanens forradalom" fenntartása: ez nem csak erőszakos népfelkeléseket jelent, hanem állandó "mozgást", mobilitást. Molnár Tamás szerint a forradalom ugyanúgy megjelenik, amikor ürülékkel kenik be az egyetemek falait, hiszen ilyen esetekben magát az intézményt támadják: az intézmény támadása maga a forradalom.
A másik, jellegzetesen baloldali motívum a racionalizmus. Mivel az ész mindenhatóságát hirdetik, úgy képzelik, az ész törvényei alapján minden további nélkül alakítható a valóság, és maga az emberi természet is (vö. Marcuse: Ész és Forradalom - a valóság ész uralma alá való hajtása, stb.). A racionalista társadalom-mérnök úgy fabrikál az intézményeken és az emberi természeten, ahogy csak akar, hiszen megvan hozzá a tudása és hatalma.
A jobboldali nem hisz az ész mindenhatóságában és alázatos a valósággal szemben: nem azért szereti a konkrétot és a beváltat, mert az tökéletes, hanem mert ismert. A baloldali azonban mindig a tökéletes társadalmat és embert vizionálja, és semmilyen áldozatot nem érez túl drágának azért, hogy közelebb juthasson hozzá.
A posztkommunista országoknak kicsit nehezebb dolguk van: itt ugyanis a jobboldal van a változás oldalán. Noha mi sem logikusabb ennél, miután épp egy racionalista-baloldali-terrorista rezsim vert gyökeret itt negyven évig. Mivel a jobboldali a rendet szereti, a totalitárius zsarnokság rendetlenségének és hamis "rendjének" örökségén változtatni akar.
No, ezt lehetne a végtelenségig folytatni...
Balidióták pt.1
Reggeli index-nézegetésem, teázásom közben akadtam rá erre. Szóval ha van még vezető a világon, amelyik tahó paraszt, az csakis komcsi lehet, mi más? Kéne végezni valamiféle szociológiai felmérést egy tahóság-fokmérő és kommancs-szint között. A fejemet teszem rá, hogy erős a korreláció.
Bunkóságon túl a baloldali műveletlenséghez...
első tévedés: "A német jobboldalhoz tartozik, amely Hitlert és a fasizmust támogatta"
Tévedés 1/a: nem, kedves Hügó, b@szod, a német kereszténydemokráciának elég virulens antináci hagyományai vannak. Tévedsz, vagy hazudsz - te döntesz.
Tévedés 1/b: aztat nemzeti szocializmusnak hívják és nem fasizmusnak. Baloldaliak finom különbségtételre való érzékenysége konvergál a nullához. De az is lehet, hogy szándékos, hiszen Hügó is szocialista, oszt hogy venné ki magát a dolog?
Második tévedés: "Ezek a királyok azt hiszik, hogy felsőbbrendűek és kékvérűek". "Miféle kék vér? Az ő vérük is piros, és ugyanúgy járnak vécére, mint mi"
Ez, kérem, a balos-egalitárius kultúra teljes pompájában. Avagy másképpen mondva a kultúra vége. Van különbség János Károly és közted, kedves Hügó, ő pl. nem nácizza le a német kereszténydemokratákat. És akkor még csak bele se kezdtem a különbségek végtelen felsorolásába. Attól ugyanis, hogy piros ruciban bohóckodsz, nem leszel velük egyenlő. A ressentimentedet meg kiéled káromkodásban.
Mikor halnak ki a komcsik vajon?
2008. május 11., vasárnap
2008. május 10., szombat
Napi ajánlat II +Közkívánatra
Tölgy a teakratáknál írt rövid értekezést Lars von Trier két filmjéről. Ezidáig csak a Dogville-t volt szerencsém megtekinteni, és csak javasolni tudom a megtekintését: minden bizonnyal az egyik legjobb kortárs demokrácia-kritika (alázás?), amit vászonra vittek. Ajánlom meggyőződéses demokrata barátainknak, hátha... Ugyanis tanulságos.
Lehet, hogy a demokrácia mégsem megoldás a problémáinkra? Lehet hogy nem ez a Final Station of History? Hégel zokogna.
Meg is találtam a korábbi bejegyzésemet róla, frissen a film után így (úgyahogy):
Nokérem, az van, hogy ajánlották nekem erősen Lars von Trier Dogville c. filmjét. A film pedig jó, ezutón javallom mindenkinek, aki még nem látta volna. Bár gondolkodtam rajta, péntek estémet (höh. tanulás helyett?) rászánjam-e a filmre, jó hosszú, de nem bántam meg. S minthogy az élmény friss, nyilván egy darabig gondolkodnom kell még rajta. Nem egy egyszerű darab.
Első gondolatok...
A film alapvetően kérdőjelez meg ma magától értetődő dogmákat. Nem, nem valamiféle forradalmi gusztustalanságról van szó - a széleskörben elterjedt mítoszokról.
Nagyon (és tényleg nagyon!) röviden: a békés, isten háta mögötti kisvárost lövések zaja zavarja meg, és egy lány próbál meg menekülni a város szélén lévő hegyeken keresztül. A város egyik lakója meglátja, és segíti leplezni, mikor keresik.
A városban mindenki ismer mindenkit, összesen 15 lakója van, és leülnek tanácskozni, mi van ezzel a szökevény lánnyal, és főleg mi legyen vele. Két hetet adnak neki, végül úgy döntenek, maradhat. Igyekszik segíteni mindenkin, de eleinte mindenki azt mondja, nincs szüksége a lány segítségére. Aztán akad mindenhol egy kis tennivaló. Majd a sok rendőri keresés nyomán elkezdik még jobban terhelni a lányt - summa summárum, először szimpla rabszolgája lesz a városkának, majd a végén a láncra vert szexuális rabszolgája.
Tehát, mi ebben a fontos? Semmiféle kényszer nem volt a város lakóin, melynek során olyan döntéseket hoztak, hogy a lány a város rabszolgája legyen. Szabad társalgás és viták révén maguk a város lakói döntöttek így.
Majd a végén ismét megérkeznek a "fekete autók", leghátsóban a leány édesapja, a maffiafőnök. A lány sétál, és elkezd gondolkodni, mit tegyen, mit tehetne. a kérdés az, valóban a legjobbra törekedtek-e a város lakói, mármint erejükből fakadóan? És így, e törekvéssel igazolható-e, amit tettek? Hiszen a lány ezt a véleményt védi apjával szemben. Majd a dolog megfontolása után a válasz egyértelművé válik a lány számára: Nem.
A maffiózok a legkisebb gyerektől a legidősebb emberig mindenkit lemészárolnak, és a falut porig égetik - igazságot tesznek. Majd pártfogója fejébe maga a lány röpít golyót. Csak a kutyát hagyják életben.
Legelőször azon gondolkodtam, vajon a fickót miért nyírták ki, aztán rájöttem, ha ezt nem tudom, nem néztem elég figyelmesen a filmet.
A bűn pedig bűn, ha demokratikusan megszavazott, ha nem.
Ofkorsz, a filmet még egyszer legalább meg kell nézni.
Balhisztéria
Mivel valójában nincs sem teokrácia (van viszont teakrácia!), sem klerikális elnyomatás, a balliberós kikelés valódi okát máshol kell keresnünk: a szabad világ szabad gondolkodói ugyanis azért gyepálják a vallást (amiről túl sokat nem tudnak, és ezt az emberfia azonnal észreveszi, ha hallja őket nyilatkozni róla), mert nem szeretik az ellenvéleményt, azaz: a véleménymonopóliumuk megsértését utálják. A liberális dogmatika támadása a szabad világ szabad értelmiségének szemében halálos bűn. Nobody expects the Liberal Inquisition.
A szabad világ szabad értelmiségije ugyanis nyitott, kritikus, toleráns, felkészült és tájékozott. Kritikája mindenre kiterjed saját magán kívül; miközben a szabadság és a szabad gondolatok élharcosának tekinti magát, észre sem veszi, hogy a szabad világ egyik legnagyobb szabású nevelési programjának passzív befogadója, és az aufklérus mantraszerűen hajtogatott szövegeit nyögi vissza fanatikus buzgalommal orcáján.
A reakciós persze nem kezd vitába és nem kezdi el megdönteni liberális társait hitükben. Halkan figyel, hallgat, és sanda vigyorral a képén kortyol bele borába.
2008. május 9., péntek
Még ilyet!
Most mondom: egyetlen szerencsétlen rasszista megjegyzést sem tettem a bejegyzésben, nem cigányoztam, nem magyaráztam a vidéki bűnözést genetikai háttérrel, stb. (És akik rasszistáznak, bizonyára nincsenek tisztában a "rasszista" szó jelentésével - de odaböffenteni marha könnyű minden második sorba.)
Továbbmegyek: még az ún. PC határait sem feszegettem, pedig őszintén szólva teszek a PC-re. De nektek legyen, PC is vagyok. Ez sem elég. Ha nem a libsi mantrát zenged vissza (szegények-ezért-föl-kellvilágosítani-őket, avagy a sosem működő aufklérizmus programja), akkor náci vagy, edd meg a saját hajad. Gratulálok Magyarország, megcsináltad!
És én vagyok a szemét, nyilván: akkor is valamiféle rohadt előítéletek munkálkodnak bennem, amikor tudom, hogy családom nőnemű tagjai olyan környéken járnak, és féltem őket.
Majd megmondom anyámnak hogy szégyellje inkább ő magát, elvégre miért született szőkének, polgárinak, stb., ill. miért jár ilyen-olyan környéken ekkor meg akkor (ismerős nem?).
Most röhöghetnék azon hogy pont engem náciznak/rasszistáznak le, de sajnos ez nem vicces.
Azért megkérdezem szűk olvasótáboromat, mert én is tévedhetek, és hajlandó vagyok változtatni a véleményemen, ha meggyőznek: rasszista-e vagyok?
Más:
úgy néz ki, nyáron megtekintem Izraelt. Ott még úgyse jártam.
(ez az infó hogy illik ide, HÖHÖ)
Én megmondtam III.
Nem sokat, avagy a jó öreg szocdem (értsd: szociálisan demagóg) baloldali politikát: a belső fogyasztás növelése és pénzosztogatás - legfőképp a nyuggereknek, meg a szocik törzsbázisának. Ugyanis nemsokára itt van 2010, és "győzelem vagy halál". Az osztogatás népszerű, a ballerségre sok vevő van. Csak azt nem értik meg sokan, hogy az ilyen osztogatás hosszútávon nem vezet semmire: és ha nincs aki termeljen, és a gazdaság nem növekszik, akkor előbb-utóbb nem lesz mit szétosztani. De kit érdekel, ha egyszer "visszahozzuk a kormányzást a szarból" 2010 előtt is nemde? (Szent Szöveg, Őszödi Beszéd, 11.3.)
És még valami nem változik: a teher ugyanazok vállán lesz majd. Az aktívak, termelők, a középosztály vállán. És majd ha megint megszűnik a keret, akkor a rendbetétel megint az ő "felelősségük" lesz. Baloldali toporgás a szarban továbbra is, igen, megcsináltuk.
Adót nem csökkentünk, nem vezetünk be egykulcsos adót, mert 1) az adócsökkentés politikai vudu, 2) az egykulcsos adó a szegények kárára vagyon és a gazdagok (burzsujok) hasznára.
Kár, hogy néhány nyugger már jobban él, mint az éjt nappallá dolgozó középosztálybeli (már amíg volt olyan) anyám. Dehát ő elnyomó, igazán megértheti.
A Párttal, a Néppel egy az utunk. Szánalmas - csak az a baj, hogy ennek megint mi isszuk majd meg a levét.
És ettől csak méginkább anti-etatista leszek. Üzenet: a szoc. kiadások radikális lefaragása, adók és járulékok csökkentése. Ide más már nem hozhat változást, csak ez.
2008. május 8., csütörtök
Szarvicc.hu
1.
Az étterem vécéjéből épp távozóban lévő férfivel szemben érkezik a vécé felé egy hölgy.
- Elnézést uram, koedukált?
- Nem asszonyom, szartam.
---------------------------------------------------------------------------------------------
2.
Oidipus sétálgat, és meglátja Sziszifuszt, amint egy hatalmas követ görget felfelé a hegyen. Odaszól neki:
- Te Sziszifusz, szerintem ezt ne csináld, mert rólad fogják elnevezni az értelmetlen munkát.
- Igen? Tudod mit Oidipusz, te meg b.... meg a k.... anyádat!
Mára épp elég alpári is voltam, jóéjszakát kívánok.
2008. május 7., szerda
Mindenki legyen sikeres, drága barátaim
Itt van az érettségi, ahol óvodás feladatokat adnak a végző kisdedeknek. Még jó hogy nem adnak néhány műanyag formát nekik, és csillagot a csillagformába, kisgyerek, háromszöget a háromszögbe. Pistike, ne gyömöszöld a körbe a kockát, mert eltöröd a játékot.
Pofám leszakad.
A modern program: demokratizáljuk az isit, vaze. Legyen mindenki sikeres, mert ha csak néhányan azok, az "igazságtalan". Ezért csökkentsük a böfi szintjére a színvonalat, mindenkinek érettségit, diplomát. Amikor én érettségiztem, már akkor is nevetséges volt a feladatok szintje: matekból ti. mindig stupid voltam, értetlen, hülye, nyomoronc, ráadásul még utáltam is, untam, így nem vettem az erőt hozzá, hogy foglalkozzam vele. Ennek megfelelően ketesekkel meg hármasokkal csúszkáltam állandelon matekból - az érettségin talán egy pont hiányzott az ötöshöz. Ki érti eztet?
Nyilván, ha egyesek kiemelkednek, az sérti az eggggyellllőség elvét. Egalitárius kartársaink csak azt felejtik el, hogy az iskola célja nem az eggggyellllőség keresztülverése a világon. De nekik ez a legfontosabb. Meg a színvonal rohamos gyengülése, és az ún. tömegdemokrácia kiteljesedése.
A rohadt életbe, Pistike, modtam már hogy ne gyömöszöld a körbe a kockát!...
2008. május 6., kedd
Egy bogár élete
Vannak mindenféle mémek. A mai magyar jobboldalon pl. sokaknak tetszenek Bogár László közgazdász háromórás monológjai a westernmodernizáció szakrális fundamentumot pusztító processzusáról, és hasonlókról. Végkövetkeztetése nagyon hősies, mi, ungernerek, mennyünk má' szembe az egész világgal, és főleg a piacgazdasággal, ami a társadalom ontoszociális szubsztrátumát rongálja, noch dazu, virtuális polgárháború is van, stb.
Én speciel hidegrázást kapok Bogár László agymenéseitől, maguk hogy vanak vele?
(pikcsör by mr.pharmacist)
Kis szubjektív - Karl Marx és öröksége
Sokat. Az eredménye közel százmillió halott lett, és ki tudja még mennyi szenvedő/rettegő ember. Utóbbiba belefér a családom például. Kösz, Marx.
Arról nem is beszélve, hogy a baloldaliak szeretnek bizonyos dolgokat elhallgatni/elsumákolni. Ezért maradtak ki Tocqueville amerikai demokráciáról szóló könyvéből a vallásra vonatkozó részek - értve ez alatt a 90 előtt kiadott példányokat. És ugyanezért nincs szó Marx brutális antiszemitizmusáról sem. Épp ezért nem kicsit vagyok hálás Shadainak és a Judapestnek, hogy elővették ezt a témát - sok minden más mellett ugyanis Marx úttörője volt a modern antiszemitizmusnak is (nem, nem anti-judaizmus, hanem azoknak a toposzoknak a kidolgozásában vállalt oroszlánszerepet, amiket a nácik és a kommunisták is nyomtak orrba-szájba). Kösz, Marx!
A balos értelmiség ugyanis mindig bírja valamiért a totalitárius eszméket: a Szovjetunió szárnyalása idején a nyugati baloldali újságírók és hivatalos rikácsolók bolondultak a SZU-ért, és Sztálinért, miközben saját, nyugati világukat fikázták. Manapság 68-ért és mondjuk Hugo Chavezért rajonganak. Utóbbi szintén remek figura, a "decentralizált tervgazdaság" nevezetű fából vaskarika elméleti megalapozója - elméleti, mert a gyakorlatban ilyen nem létezik.
Ha végül kiderülnek a kellemetlen dolgok (ennek csak egy kicsiny, de nem elhanyagolható része Marx zsidógyűlölete, és erőszakra buzdító programja), arra jön a tagadás, és a szerecsenmosdatás:
1) nem, ez nem igaz. Marx Hippylandet akart, ahol mindenki egyenlő, együtt eszünk a ki nem ürülő tálból, és egymás mellett is szarunk. Megosztjuk a vécépapírt is, meg mindent. A párduc, és a gödölye, anyámkínnya, minden.
2) igen, részben igaz, de nem teljesen. Igaz, hogy proletárdiktatúrát akart, erőszakos hatalomátvételt, a burzsoázia elnyomását/kifosztását, esetleg elpuszítását, de "nem úgy gondolta", vagy ha mégis, akkor is, hát izé...
3) Igen, de voltak érdemei /ez esetben számíthatunk a jól megszokott panelekre/: így meg úgy jó szociológus/filozófus/közgazdász volt. Az elméletei ma is helytállóak.
No.
Marx nem akart sem demokráciát, sem jogokat, semmit sem. Annyit akart, hogy a proletariátus végre osztályöntudatára ébredjen, és jól nyomja el/fossza ki/nyírja ki a burzsoáziát, majd vezesse be a proletárdiktatúrát. Természetesen a burzsoázia felszámolásával felszámolja a magántulajdont is. Kedves gyerekek: ezt Sztálin, Rákosi pajtásoknak minden további nélkül sikerült véghez vinniük. Miről beszélünk akkor? Kedves szellemi elődeik, a jakobinusok útján járva a kommancsok a civilek szekálására vállalkoztak és sikerrel is jártak.
Marx továbbá nem volt szociológus, és leginkább rühellte a szociológiát. Ennél is fontosabb azonban, hogy társadalomfilozófiája már saját korában sem volt helytálló. Ahogyan a gazdaságelmélete sem magyarázza valójában a gazdasági valóságot - persze, nekünk nehéz ezt megérteni úgy, hogy egy rahedli izzadtságszagú marxista nyammogó nyomja ugyanezeket a dumákat kis hazánkban, az emberiség legnagyobb felfedezéseként tekintve azokra. Ettől még nem lesznek igazak.
Hogy miért kéne hódolattal adóznunk a modern zsarnokságok eszmei megalapozóinak, azt én nem értem, de majd jól elmagyarázza nekem valami hős balos, és akkor majd biztos megértem. Hiszen nyilván nem értjük mi, csökönyös visszamaradott ökrök a szabadság esszenciáját. És ha nem, akkor mi a teendő? Elméletben Marxok, gyakorlatban Sztálinok majd kényszerítenek minket a szabadságra?
Tényleg, kedves meghatódott, könnyező balosok, lehet-e minket a szabadságra kényszeríteni?
De amíg ez a benevolens kényszer nem lép életbe, mivel Shadai már úgyis kimondta helyettem, hát... ceterum censeo:
Fuck.You.Marx.
2008. május 4., vasárnap
Én megmondtam II
Mivel az amőbablog éppen beszart, Borókai cikkéből (NEM mértékadó sajtótermék, vigyázat!) fogom venni a miniszterelnök mélyenszántóan bátor sorait:
"Nem a magyar baloldal működik helyi koalícióban a Magyar Gárdát fenntartó Jobbikkal. Nevezzük nevén a dolgot, ez a Fidesz.
Nem a magyar baloldal legnagyobb pártjának elnöke ünnepel együtt a legocsmányabb antiszemita szövegeket író publicistával, nem bizony!
Nem a magyar baloldal parlamenti tisztségviselője az, amelyik elmegy a Jobbikhoz kötődő könyvesboltot avatni.
Nem a magyar baloldal az, amelynek vezetői távol maradnak az antiszemita tüntetéstől."
Hát, ez már csak így van. A jobbos nacionalista-populista-pária párt (értsd: Fidesz) összejátszik a szélsőjobbal, reggelente OV Vonagáborral kávézik, DFT pedig a kurucinfósokkal haverkodik. Stb. Persze, elfelejtettük Cusit, akit gusztustalan megnyilvánulása után azért még tele lehetett tömni pénzzel. Meg ott van a miniszterelnök villája is, mely vádra Klára asszony, a Försztlédi nemigen tudott kielégítő választ adni. Sebaj, nekik szabad. Nyilván nem 06.10.26. és egyéb események miatt lebeg a zsarnokság veszélye a fejünk felett, hanem egy-két köpködve zsidózó hülyegyerek miatt. És mintha ezek mindig baloldali kormányzás alatt kerülnének elő, ki érti eztet?
Mellesleg ha miniszterelnök úr saját hősies kiállására gondol (HE pt.2, valamint a felfújt Andrassew Iván-Gójmotorosok hiszti), akkor miről beszél? Ezeken OV nem volt ott, hehe.
Nem maradt más neki, csak ez. Kifogyott a szufla. Elfogyott a libidója. A nullához konvergáló gazdasági növekedés, a lakossági terhek folyamatos növekedése párhuzamosan a "még több minisztérium" mint "kiadáscsökkentés" (?) programjával, lehallgatási próbálkozás, stb. - ezek mind nem témák. Akik ezen lovagolnak, kicsinyes figurák, akik nem értik a Köztársaság és a Demokrácia lényegét, melynek most szóban is élére állt GYF.
Tényleg nem értjük.
2008. május 3., szombat
Napi ajánlat
The Counter-Revolution Is Now.
régi sablon
Hehe.
Small Demand
Mert nem muszáj jónak tartani, hovatovább megérteni a másik szokásait: miért van fönn éjjel kettőig és tanul addig (ahelyett, hogy reggel hétkor kelne minden nap, és tanulna mondjuk este hétig, utána kis tévé, vacsi, és tizenegykor ágyikó), miért szívja el a negyedik cigijét a napja első négy órájában, miért vannak olyan napjai, amikor nagyjából sz@rik az evésre, stb. Tényleg nem muszáj, és senki se kérte rá a másikat. Se jónak tartani, se megérteni. Elfogadni, azt azért még lehetne, nem? Én sem értem, az hogy lehetséges, hogy valaki évente kétszer találkozzon a családjával, és havonta maximum egyszer értekezzen velük telefonon (only-in-case-of-emergency), hát Istenem.
Mink, hugyos-keleti katóóólikus országbul való népség például addig nem nyomunk be zenét a nappali hifijébe, amíg a többi delikvens még alszik. Vagy nem egy kurva nagy rúgással "kopogtatunk" az ajtaján. Nem azért, mert mink olyan mocskos jófejek vagyunk, meg szentferencek, egyszerű apró figyelmesség. Olyan apró, hogy csak kicsit fogunk vissza mindig pillanatnyi önös érdekeinkből, annak érdekében, hogy egy minimál-közjó azért legyen. De én meg nem vagyok az új aufklérus, tököm fogja ezt magyarázni.
Kis ismeretekkel innen-onnan lehet ám értékelni minket, hugyos-keleti kis nípöt. Nem kicsit.
Én pl. betehetném késő este, amikor én még nem alszom fullgázon eztet. Hogy ízlene vajon?
2008. május 1., csütörtök
A liberális hétköznapi pszichéje
------------------------------------------------------------------------
A vallásosak képtelenek gondolkodni.
A konzervatív képtelen változni/változtatni.
A maradi, rögösen ragaszkodik a meglévőhöz mert lusta/ostoba, stb.
Sorolhatnánk még a liberális dogmatika apodiktikus alapvetéseit.
De milyen a liberális önképe saját magáról?
Nyitott, kritikus, szabad, toleráns, embertársai iránt szolidáris, stb. És így van ez? Természetesen így. Ha mindezt liberális embertársával szemben kell érvényesítenie.
A liberális képes a cinizmus tetőfokáig viccelődni azon, amit megvet; ez nem is kérdés. És nyilván, mindannyian azon tudunk legjobban viccelődni, gúnyolódni, amit nem kedvelünk. Ez a liberális "humorérzék" azonnal eltűnik, amint valaki másképp gondolkodik mint ők.
Büszkék ún. "szkepticizmusukra", amely leginkább vallási, és "régi" dolgokra vonatkozik. "szekpticizmusuk" minden létező megkérdőjelezését jelenti. Ezért a liberális "szekpszis" épp annak ellenkezője, amit maga a szkepticizmus eredetileg jelentett: ugyanis a liberális semmiben sem hisz, mindennel szemben kritikus - kivéve saját magával. A külvilág, a tapasztalatok, gyakorlatok, hagyományok iránti elkötelezett "szkepszis" páratlan hübrisszel, és önbizalommal párosul. A liberális különleges, Übermensch. Amit a homályba takarózó átlagember nem lát meg, a liberális megpillantja. Minden liberális külön Platón.
A szkepticizmus azonban nem ezt jelenti: ha belekukkantunk mondjuk Hume-ba, ott épp arról van szó, hogy az egyéni ész, ráció tévedékeny, ezért a bevált gyakorlat biztosabb.
Önmagába, és dogmáiba vetett feltétlen, fundamentalista hite pedig azt eredményezi, hogy ha valaki ezen hiteket meg meri kérdőjelezni, neadjisten viccelődik rajta(!), akkor az nemhogy monnyolle, dögöjjön is meg.
De minek is mondom, nyilván találkoztatok ilyennel; az erőtlen egyházakat rúgdaló ifjú libber nagyon bele tud lendülni emancipációs humorizálásába, de ha valaki a liberálisokon, vagy épp az emancipáción kezd el viccelődni, annak agresszívan nekimennek, üvölteni kezdenek, noéspersze náciznak, beleadva apait-anyait. Tehát a liberális toleranciakánon kimutatja a foga fehérjét, amikor a gyakorlatban megmutatkozik: a liberális tolerancia a gyakorlatban a teljes intolerancia, a más vélemények el-nem-fogadása, azok nácinak, kirekesztőnek való minősítése. Ha van olyan gondolkodási irányzat, ideológia, amelyik maximális intoleranciát mutat más nézetek iránt, az minden kétséget kizáróan a kurrens liberalizmus.
Ám ez az intoleráns, liberális agresszió épp azt jelzi, hogy az őket kritizálók érzékeny pontra tapintottak: megkérdőjelezték dogmáikat.
A mai liberalizmusnál nincs dogmatikusabb, bigottabb, képmutatóbb.
Idéztek nekem a minap egy kínai szerzőt, nagyon igaza van:
konzervatizmus=realizmus+humorérzék.
liberalizmus=idealizmus-humorérzék.
Várhatóan...
"Ha a konzervatívokra szavazol, a feleséged melle megnő, ahogy annak az esélye is, hogy egy BMW M3-as tulajdonosa légy".
Conservatives have a sense of humor which reds lack.
Muhaha.