Szóval kezdem érteni lassan ezt a protestáns etika-individualizmus témát. Ego sum. Oszt' jónapot.
Mert nem muszáj jónak tartani, hovatovább megérteni a másik szokásait: miért van fönn éjjel kettőig és tanul addig (ahelyett, hogy reggel hétkor kelne minden nap, és tanulna mondjuk este hétig, utána kis tévé, vacsi, és tizenegykor ágyikó), miért szívja el a negyedik cigijét a napja első négy órájában, miért vannak olyan napjai, amikor nagyjából sz@rik az evésre, stb. Tényleg nem muszáj, és senki se kérte rá a másikat. Se jónak tartani, se megérteni. Elfogadni, azt azért még lehetne, nem? Én sem értem, az hogy lehetséges, hogy valaki évente kétszer találkozzon a családjával, és havonta maximum egyszer értekezzen velük telefonon (only-in-case-of-emergency), hát Istenem.
Mink, hugyos-keleti katóóólikus országbul való népség például addig nem nyomunk be zenét a nappali hifijébe, amíg a többi delikvens még alszik. Vagy nem egy kurva nagy rúgással "kopogtatunk" az ajtaján. Nem azért, mert mink olyan mocskos jófejek vagyunk, meg szentferencek, egyszerű apró figyelmesség. Olyan apró, hogy csak kicsit fogunk vissza mindig pillanatnyi önös érdekeinkből, annak érdekében, hogy egy minimál-közjó azért legyen. De én meg nem vagyok az új aufklérus, tököm fogja ezt magyarázni.
Kis ismeretekkel innen-onnan lehet ám értékelni minket, hugyos-keleti kis nípöt. Nem kicsit.
Én pl. betehetném késő este, amikor én még nem alszom fullgázon eztet. Hogy ízlene vajon?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
6 megjegyzés:
Ez szerintem nem prot-katolikus különbség, hanem észak-dél. Egy finn ismerőssel beszélgettem erről sok évvel ezelött, és mondta, hogy a finn nyelvben nincs small talk, amivel tele az angol, a francúz vagy a magyari, mert 6 hónapig minden farmer be volt havazva a tanyájába. Nem nagyon voltak társas kapcsolatok. És udvar sem, arisztokrácia sem arra.
Gondolom a skandinávok egy jó része is így élt: félév hófogság, aztán félév rablás valahol délen (legutoljára Prágát). Ki a fenére kellett volna figyelniük a havas erdők közepén?
Az olaszok meg baromi hangosak, de szívélyesek, és ha megkéred őket erre-arra, (főleg ha egy bambina vagy donna is van a dologban) alkalmazkodnak.
Igaz, mert gondolok az angolok sem ilyenek. De valahogy mégis érzem ebben ezt az ízt.
Ugyanakkor baromi feszültek is tudnak lenni amúgy nem olyan egetrengető dolgok miatt - olyanok miatt, amik mondjuk egy magyar ingerküszöbét nem vágja át. És mintha kicsit a lazítás is nehezükre esne.
Ezek jutottak eszembe...
Az viszont tényleg furcsa nekem kicsit, hogy mennyire "lazák" a családi kapcsolatok. Ezt azért nem írnám a havas puszták számlájára - mindenhol sok van az individualizmusból, de én ilyen mértékűt még nem láttam.
nu, látom, te se laktál otthon koliban :D
Télleg nem. Kinyaltseggű középosztálybeli vagyok - de vállalom!
Ellenben amúgy jól kijövünk az arccal, egy darab vitánk nem volt, csak ez a dolgok furák kicsit.
:D ja, de ilyesféle jelenségekért nem kell Skandináviába menni.
Pl. fogadjunk, hogy ott olyan nincs, hogy szólsz a fölötted lakónak, hogy hangos a "zene", aki letekeri amíg ott vagy, majd mire leérsz, még hangosabb. Ha másodjára szólsz, akkor már lehet, hogy még finoman meg is fenyeget.
Vagy olyan, hogy valaki a WC mögé szarik. (mondjuk, ennek megvolt az az előnye, hogy Tóta W. színvonalú publit írt egy csávó a kari lapbaa témáról)
Megjegyzés küldése